Ismerek olyan nőket, akik egyenesen imádnak felsőtestre edzeni, nekem azonban nem tartoznak a kedvenceim közé ezek a gyakorlatok. Ugyanakkor azt senki sem mondhatja, hogy nincs értelme annak, ha valaki sűrűn emelgeti a súlyokat, és célzottan edzi a karjait, vállait.
Az ausztrál Kaden Groves nyerte szombaton a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszát, melyen az összetett élcsoportjában nem változott a sorrend, Valter Attila pedig a mezőnnyel együtt az 53. helyen ért célba.
Nádori Gergely szerint a pedagógusoknak és a kormányzatnak a betiltás helyett olyan iskolákat kellene csinálni, ami felveszi a versenyt az Instagrammal.
Emésztőrendszerünk pont úgy működik, mint bármelyik állaté, és bizony, ha kedvenc kutyánk pukiját hősiesen elviseljük, a saját gázos helyzetünket sem kell szégyellni.
Nyakunkon az ősz első napjai, velük együtt pedig a Netflix legújabb tartalmai is megjelennek az elkövetkező napokban. Többek között Don Johnson, a Miami Vice sztárja friss filmmel jelentkezik, ez lesz a Rebel Ridge, ezen kívül izgalmas dokumentumfilmeket is láthatunk, mint például az Apollo 13: Meghiúsult holdraszállás és a Veszélyes háló: A Zona D
A két nagy homokkőtömböt egy nagyon vékony rés választja el egymástól, amely ráadásul szinte teljesen egyenes és sima, és szimmetrikus darabokra osztja az egykor hatalmas sziklát.
Rolf Dobelli 14 éve hagyott fel a hírolvasással, ami szerinte korunk társadalmának mániája, és a technológia fejlődésének köszönhetően a hírek mindenhol megtalálnak minket. Hogyan lehet megfékezni a híréhségünket, és miért lenne ez jó nekünk? Ezzel foglalkozik a Ne olvass híreket! című könyvében.
A sarkantyúka (Tropaeolum) nem csak a kertészet szerelmesei között népszerű, hanem azok körében is, akik gyógyhatásai és kulináris felhasználási lehetőségei miatt kedvelik.
Négy palesztin biztonsági alkalmazott életét vesztette, amikor izraeli légicsapás ért egy segélyszállító konvoj élén haladó járművet a Gázai övezetben; Izrael szerint a gépkocsiban ellenséges fegyveresek tartózkodtak.
A válás sokak számára egy új fejezet kezdetét jelenti, ám van aki úgy dönt, hogy megőriz valamit a múltból. Nézd meg, kik azok a sztárok, akik nem változtatták meg nevüket a válás után.
A magyarországi kutatási és innovációs ökoszisztéma erősítése érdekében rendezik meg Budapesten a Hungary Innovation Weeket szeptember 23-tól 28-ig, az eseménysorozat egy nemzetközi konferenciával indul - közölte a szervező Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) az MTI-vel.
A franciák 73 százaléka bizalmatlan a július eleji előrehozott választásokat követően megalakult új nemzetgyűléssel és valamennyi politikussal szemben. A megkérdezettek fele Emmanuel Macron államfő lemondását is támogatná.
Az első futamot a pole pozícióból rajtolva megnyerte, majd a második viadalon harmadik lett a címvédő és ötszörös Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság csehországi Mostban zajló ötödik fordulójának szombati napján.
"Talán soha nem kezdtünk még iskolaévet ennyire nehéz helyzetben" – írták közös nyilatkozatukban, miután az igazgatót felmentették a mobilhasználatot korlátozó rendelet miatt.
2024 szeptemberében szinte minden nagybolygó retrográd mozgásban lesz, ami kihathat az anyagi életünkre is. Óvatosabbnak kell lennünk, ha költekezésről van szó, és kétszer átgondolni pénzügyeinket.
A várva várt Blade Runner 2099 szereplőgárdája már eddig is izgalmas volt, most azonban újabb nevekkel bővült a stáblista, ráadásul a forgatás is megkezdődött, írja a Deadline.
A 39 éves szombathelyi pilóta a még pénteken rendezett első időmérő edzésen folytatta idei remeklését és a szezon kilencedik kvalifikációján sem tudta senki legyőzni. A szombati első futamot Kiss a tőle megszokott magabiztossággal nyerte meg, igaz, az első kanyarban a sóderágyon keresztül száguldó riválisa majdnem eltalálta a kamionját, amikor viss
Aki el szeretné adni a házát vagy a lakását, annak a legfontosabb dolog az, hogy az ingatlan minél hamarabb elkeljen, lehetőleg a legmagasabb áron. Amerikában hosszú ideje bevett gyakorlat ilyenkor egy úgynevezett home staging cég felfogadása, főleg, ha nagyobb értékű ingatlanról van szó. Ilyenkor a lakberendezők a cég hatalmas raktárából egész szo
Willing 21 éve dolgozik a Fordnál, és Anthony Lo-t váltja a formatervezői igazgatói székben. Ő felel majd az összes jövőbeni Ford és Lincoln modellek formatervezési munkájáért, amely szerte a világon zajlik a vállalat dizájnműhelyeiben. Todd Willing végigjárta az amerikai vállalat szamárlétráját, és ötvenévesen sikerekben gazdag pályafutást tudhat
A Gere Attila Családi Pincészet nyerte el a Magyar Bor Akadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, valamint a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége elismerését, az Év Pincészete díjat - közölte a pincészet.
Meghan Markle és Harry herceg nemrég négynapos körúton jártak Kolumbiában. Rengeteg fotó és videó készült a párról, és a szemfüles rajongók kiszúrhatták, ahogy Meghan Diana hercegné előtt tisztelgett.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával, Búg a róna címen megjelent egy új galambászattal kapcsolatos könyv, melynek digitális változata bárki számára ingyenesen letölthető.
Hogyan és miért veszik el a mobiltelefonokat az iskolában? Miért váltották le a Madách Gimnázium igazgatóját? Teljes csőd a MÁV? Lázár János mondjon le? Magyar Péter mindenre tudja a megoldást?E témák is előkerültek az Ez Viszont Privát legújabb adásában.
Új korszakot nyithat a Németországba érkezett menekültek támogatásában a múlt heti solingeni terrorcselekmény. Az első lépcső a konzervatív ellenzék vezetője, Friedrich Merz és a szociáldemokrata kancellár, Olaf Scholz rendkívüli válságtanácskozása volt. Most pedig Christian Lindner pénzügyminiszter állt elő drasztikus tervvel.
Balatonbogláron zárja a 2024-es szezont a Bahart Regatta szeptember 7-én. A mindent eldöntő túraverseny után rajtol el az Eurakvilo Jótékonysági Futam. A két futam miatt a túraverseny rajtja a szokásosnál egy órával korábban, 10 órakor lesz. Az előző, balatonszemesi forduló az idei legszelesebb Bahart Regatta lett. A gyors futam miatt hamar visszaé
Teljes tanácstalanságba süppedt a Red Bull csapata. Max Verstappen az idei legrosszabb időmérős eredményét érte el, miután tizedekkel elmaradt a Q2-es körétől, és sem neki, sem szakembereknek nincs magyarázatuk.
Az első szejáték megvétele izgalmas, de egyben kihívást is jelenthet. Íme néhány hasznos tanács, hogy megtaláld azt a vibrátort, amely valóban maximális gyönyört nyújt számodra.
A franciák 73 százaléka bizalmatlan a július eleji előrehozott választásokat követően megalakult új nemzetgyűléssel és valamennyi politikussal szemben. A megkérdezettek fele Emmanuel Macron államfő lemondását is támogatná.