A ’80-as évek egyik sci-fi klasszikusa az 1982-ben bemutatott Szárnyas fejvadász, amely mára abszolút nevezhető kultfilmnek. A folytatásra azonban közel négy évtizedet kellett várnia a rajongóknak, ugyanis a Szárnyas fejvadász 2049 csak 2017-ben került a mozikba. Most pedig a Max kínálatába.
A nyár utolsó hónapja a mozikban is tartogat meglepetéseket, de szerencsére az egyik legnépszerűbb streaming-szolgáltató, a Netflix is készül a filmek szerelmeseinek. Mutatjuk, milyen filmek érkeznek ebben a hónapban a Netflix kínálatába.
Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel. A hét közepétől ismét melegedés kezdődik: a hőmérséklet csúcsértéke a hét végére ismét 30 Celsius-fok felett alakul, de a hajnalok frissítőek lesznek – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. Hétfő
Ukrajna megerősítette, hogy a folyamatban lévő olajtranzit műveletek Magyarország és Szlovákia felé nem érintettek a vonatkozó korlátozás által, ha nem az orosz Lukoil társaság az olaj tulajdonosa - jelentette ki a kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos pénteken.
Ez az eredetileg nizzai étel olyan tésztából készül, amely félúton van a kenyértészta és a pizzatészta között. A Pissaladière remek vendégváró előétel.
Cynthia Lummis szenátor július 31-én terjesztette be a törvényjavaslatot, amely az amerikai kormányt utasítaná egy Bitcoin-tartalékalap létrehozására. 48 óra alatt több mint 2200 levelet küldtek az Egyesült Államok szenátorainak. Ezekben arra ösztönzik őket, hogy szponzorálják és támogassák Cynthia Lummis szenátor újonnan javasolt stratégiai Bitcoi
Hosszú hajam van és mindig nyár végére időzítem a frissítő vágást – ez is egy jó praktika, hiszen a forróság megviseli a szálakat, nem árt őket a szezon után rendbe tenni. De addig is, hogyan óvhatod a tincseidet?
A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresek után 14-12-es vereséget szenvedett Ausztráliától a párizsi olimpia csoportküzdelmeinek vasárnapi zárófordulójában.
Az Euclid Űrteleszkóp napi 100 GB adatot küld a Földre hat éven keresztül. A teleszkóp által megfigyelt űrbeli objektumok némelyikét még soha senki nem látta, de bárki segíthet az osztályozásukban.
Szobakatedra. Az ígértem – némi iróniával a "könnyű nyári" kifejezésben –, hogy a prózai említések után a költészet dimenziójáról szól a következő lecke.
A párizsi olimpián ötödik Hámori Lucát a bronzéremért járó pénzjutalommal díjazza a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ). A MÖSZ a közösségi oldalán közölte: Hámori pontszerzésért járó pénzjutalmát kiegészíti, így a kőszegiek sportolója a bronzéremért járó összeget kapja meg. A 66 kilós Hámori a szombati negyeddöntőben egyhangú pontozással kapott k
A nyár vége tökéletes időszak egy utazásra, hiszen ekkor már nem kell a nyári kánikulában zsúfolt helyeken pihenni. Sokan vágynak egy mesés tengerparti nyaralásra, de a magas árak és a turisták tömege miatt inkább későbbre halogatják az utazást.
A konyhakertben általában zöldségeket, gyógy- és fűszernövényeket, valamint gyümölcsfákat tartunk, pedig néhány hagyományosan szántóföldi növény is helyet kaphatna ott. Ilyen lehet akár a mustár, ami gyógyhatású is, de ültethetünk kukoricát, búzát vagy akár árpát is otthon a kiskertbe. Van jó néhány, általában szántóföldön termesztett növényfaj, am
Orbán Viktor ismét elhagyta Magyarországot, hogy a szomszédban pihenjen. A magyar miniszterelnök ellátogatott Sipan szigetére. A horvát lapok azt írják, hogy "egy nő társaságában volt, halat evett". A látogatásáról fotó is készült.
Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel. A hét közepétől ismét melegedés kezdődik: a hőmérséklet csúcsértéke a hét végére ismét 30 Celsius-fok felett alakul, de a hajnalok frissítőek lesznek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amely
Szantorini, az Égei-tenger ékköve, évente 3,4 millió látogatót vonz káprázatos fehérre meszelt házaival, kék kupolás templomaival és azúrkék égboltjával. Ez a szám messze meghaladja a sziget mintegy 20 000 állandó lakosának számát. A főszezonban eddig naponta akár 17 000 óceánjáró-utas is érkezett, de ez hamarosan megváltozhat egy szigorítás miatt,
A magyar női vízilabda-válogatott 9–9-es rendes játékidőt követően ötöspárbajban kikapott Ausztráliától utolsó olimpiai csoportmérkőzésén, így a legjobb nyolc között az Egyesült Álllamokkal találkozik. A mérkőzést követően a főszereplők az M4 Sport helyszíni riporterének, Farkas Mártonnak értékeltek.
Az adathalászat volt a magyar vállalatok elleni zsarolóvírus-támadások leggyakoribb forrása 2023-ban; tavaly minden ötödik magyar vállalatot megtámadtak zsarolóprogrammal – közölte a Sophos biztonsági szoftvereket és hardvereket gyártó cég az MTI-vel. Felmérésükre hivatkozva azt írják, a vállalatok nem készültek fel kellőképpen a kibertámadásokra.
Több, mint 10 fontos dolog, amit tudni érdemes a véradásról. A megfelelő minőségű és mennyiségű vérkészlet biztosításához naponta 1600-1800 önkéntes véradóra van szükség. A véradásról, illetve ezzel kapcsolatban vannak dolgok és fontos információk, amelyeket, jobb, ha mindenki tud, mielőtt elindulna. A Magyar Vöröskereszt közlése szerint bárki
Következetes munkával el kell érni, hogy a jövőben minél több magyar honfitársunknál legyen az egészséges táplálkozás szerves része a méz. Az exportorientált magyar mézágazat és a méhészek megélhetése szempontjából kulcskérdés, hogy az európai piacokon uralkodó, tisztességesnek nem nevezhető versenyfeltételek újra egyenlők legyenek az unión belül m
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Legkevesebb 32 ember meghalt és 63 megsérült a szomáliai főváros, Mogadishu népszerű strandján és egy ottani szálloda ellen elkövetett terrortámadásban - közölte Abdifatah Aden rendőrségi szóvivő szombati sajtótájékoztatóján.
A francia futballbajnokság minden évben jönnek az újabb tehetségek, hiszen a klubok rá vannak kényszerülve, hogy eladásra kínálható fiatalokat szerepeltessenek. A szenegáli Lamine Camara már Metzbe igazolása előtt letette a névjegyét az afrikai tornákon mutatott teljesítményével, majd a lotaringiai klubnál is remekül futballozott. Ennek elismerése