A Magyar Ökölvívó Szakszövetség döntése értelmében Hámori Luca a bronzéremért járó összeget kapja az olimpiai szereplése után, noha az 5. helyen végzett, miután kikapott az algériai Imane Helif ellen. Mindez nem maradt reakció nélkül.
Több mint 10 ezer négyzetméteren ég a száraz aljnövényzet Budapesten, a III. kerületben, a Táborhegyi parknál közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség döntése értelmében Hámori Luca a bronzéremért járó összeget kapja az olimpiai szereplése után, noha az 5. helyen végzett, miután kikapott az algériai Imane Helif ellen. Mindez nem maradt reakció nélkül.
A labdarúgó Nb I második fordulójának mindkét vasárnapi mérkőzése az utolsó pillanatokban dőlt el: a Paks az Újpestet, míg a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget múlta felül.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,31 százalékkal, 955,24 ponttal csökkenve 72 218,86 pontra esett a héten. Az összforgalom 51,038 milliárd forintról 46 807 milliárd forintra csökkent heti összevetésben, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek. A BÉT jól kezdte a hetet, a vegyes nemzetk
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az ezüst, mint befektetési eszköz, különleges helyet foglal el a nemesfémek és az árucikkek piacán. Az aranyhoz hasonló értéktároló és biztonságos menedék rendkívül közkedvelt eszköz a gazdasági bizonytalanságok idején, ugyanakkor folytonos ipari alkalmazása kettős szerepet kölcsönöz neki. A JPMorgan szerint 2025-ben pont ennek a kettős szerepének
A Köpcös fia is segíthetett a hatóságoknak Ismael Zambada García Egyesült Államokba csalogatásával, mielőtt múlt hét végén mindkettejüket elfogták. Az amerikaiak az erőszakos és sokszor összezáró mexikói kartellek magas szintjein is tudnak téglákat találni.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés júniusi, a külkereskedelmi forgalom előzetes júniusi adatai, valamint a kiskereskedelmi forgalom júniusi adatait és a júliusi fogyasztói árakat is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hétfőn a külkereskedelmi forgalom júniusi előzetes adatát közli a KSH. Májusb
Anna Eszter és legjobb barátnői, Dudi és Vica finnországi kalandjai Helsinki után Lappföldön folytatódtak. Mit nyújt Lappföld, ha nincs aurora borealis, és nincs végtelen hótakaró? Milyen a rénszarvashús? És vajon ilyenkor mit csinál a Mikulás?
Székelyföldi és magyarországi előadók mutatták meg a gyógynövények varázslatos világát és elhivatott termelők várták, hogy megoszthassák a gyógynövények titkait, és bemutassák azok sokoldalú felhasználási módjait az érdeklődőkkel.
Idén már másodszor nyaral az Adriai-tengernél a magyar miniszterelnök, akit ezúttal Sipan szigetén kaptak lencsevégre. Orbán Viktor nyaralásának helyszíne mindig nagy érdeklődésre tart számot, és szinte minden évben kikerül róla egy-egy érdekes fotó. A helyi lakosok szerint egyébként a politikus és családja remekül érezte magát.
Az Audi építkező F1-es projektjénél történt vezetőváltás a pilótaválasztási filozófiában is új irányt hozhat, hiszen tapasztalt versenyzők után most egy újonc neve is bekerült a kalapba. Az Audi a 2026-tól érkező saját Forma-1-es csapatának szervezésében a kezdetek óta azon elképzelését kommunikálta, hogy két tapasztalt pilótával szeretne beszállni
Viszontagságos héten van túl a pénzpiac, ugyanakkor a kriptovaluták számára hétvégén sincs szünet. A hagyományos tőzsde a COVID-19 járvány óta nem látott ekkora veszteségeket, a vezető kriptovaluták pedig szintén 10%-ot meghaladó értékvesztésen vannak túl. Európai idő szerint vasárnap délután azonban a Bitcoin árfolyama egy fontos lélektani támasz
Több nyugati hírcsatorna szerint Irán a legnagyobb zsidó gyászünnepre, az első és a második jeruzsálemi szentély elpusztulásának a napjára tervezi mindent elsöprő támadását Izrael ellen.
A vitorlázó Vadnai Jonatán a hatodik a vasárnapi versenynap után a párizsi olimpián, és nagy lépést tett az éremfutam felé. A deréksérüléssel bajlódó Érdi Mária pedig megnyerte a nyolcadik futamot, és feljött a 18. helyre.
"A Kultúra Nemzeti Alap" jelszóval ünnepelte 30. születésnapját a Nemzeti Kulturális Alap, pedig négy évvel korábban még ezzel tüntettek a szervezet beszántása ellen.
Ilyen helyekről idővel rendszerint mondák és legendák születnek. Nem csodálkoznék hát, ha az idő olyan történeteket kerekítene a Bözödi-tó köré, miszerint az ott felgyűlt víz az elpusztított falu lakóinak könnyeiből duzzadt hatalmas tóvá – és talán ez sem állna olyan távol a valóságtól. Az erdélyi falurombolás szimbólumává vált Bözödújfalu tragédiá
Vas Blanka nem titkolta csalódottságát azután, hogy a női országúti kerékpárosok vasárnapi mezőnyversenyében az éremről centikkel maradt csak le és végzett az előkelő negyedik helyen a párizsi olimpián.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés júniusi, a külkereskedelmi forgalom előzetes júniusi adatai, valamint a kiskereskedelmi forgalom júniusi adatait és a júliusi fogyasztói árakat is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).