A befektetők erős piaci volatilitásra készülnek hétfőn, amikor a globális piacok újra megnyílnak, mivel a kereskedők aggódnak amiatt, hogy a Federal Reserve túl lassan reagált az amerikai gazdaság lassulásának jeleire, és gyors kamatcsökkentésekről kell döntenie, hogy ne legyen gazdasági visszaesés a világ legnagyobb gazdaságában.
Piros lámpánál hajtott át egy autós Budapesten, a 14. kerületben. A nagy sebeséggel érkező sofőr majdnem elütötte a zebrán éppen babakocsival átkelni készülő családot. Az esetről egy másik vezető készített felvételt, amelyen jól kivehető, hogy csak pár centin múlott az, hogy nem történt nagyobb baj. A szabálytalanul közlekedő sofőrt a rendőrség aká
Speciális, finom, gördülő mozdulatok, amelyek beindítják a szervezet öngyógyító folyamatait, ezzel csillapítva a fájdalmakat és más panaszokat. Ez a Bowen-terápia.
A labdarúgó Nb Ii 2. fordulójának vasárnapi mérkőzésein a Budapest Honvéd 1-0-ra nyert a Tatabánya ellen, míg a Vasas 2-2-es döntetlent játszott a Kazincbarcikával.
A Neuralink, Elon Musk agy-számítógép interfészekkel foglalkozó startupja újabb mérföldkövet ért el: sikeresen beültette második betegébe azt az eszközt, amely lehetővé teszi a bénult betegek számára, hogy gondolataik révén irányítsanak digitális eszközöket. Az innováció célja, hogy a gerincvelő-sérült emberek visszanyerhessék önállóságukat és könn
A labdarúgó Nb Ii 2. fordulójának vasárnapi mérkőzésein a Budapest Honvéd 1-0-ra nyert a Tatabánya ellen, míg a Vasas 2-2-es döntetlent játszott a Kazincbarcikával.
A francia ügyészség nyomozást indított a párizsi olimpia nyitóünnepségének szervezőit ért komoly fenyegetések ügyében. A támadások célpontjai között szerepelt többek között Barbara Butch DJ és Thomas Jolly művészeti vezető is, akik a vitatott drag queen jelenet megalkotásában vettek részt. Franciaország elnökét rendkívül feldühítette a művészek ell
Augusztus közepétől meghosszabbodik a 75-ös trolibusz útvonala, amely mostantól a Jászai Mari tértől egészen Kőbánya központjáig közlekedik. A Sziget fesztivál miatt péntektől augusztus 13-ig lezárják a budai alsó rakpart egy szakaszát, ami erős forgalmat eredményezhet a Szentendrei úton. Emellett augusztus 6-tól burkolatjavítás kezdődik a Rákóczi
A labdarúgó Nb Ii 2. fordulójának vasárnapi mérkőzésein a Budapest Honvéd 1-0-ra nyert a Tatabánya ellen, míg a Vasas 2-2-es döntetlent játszott a Kazincbarcikával.
A színpadon jó ideje rockosabb hangszereléssel énekli a dalait Szandi. A gyerekkora óta ismert énekesnő azonban most egy igazi rockzenekar frontembereként próbálta ki magát, pár dal erejéig beszállt az EDDA zenésze, Alapi István gitárfenomén által alapított Alapi Power Bandbe.
Az élvonalból kiesett Mezőkövesd 2-0-ra kikapott Gyirmóton, míg a feljutásra pályázó Vasas kétgólos hátrányból mentett pontot a Kazincbarcika ellen vasárnap a labdarúgó NB II-ben.
Azt mindenki tudta, aki csak egy picit is ért az sportághoz, hogy a magyar atlétikának egyetlen dobása van. Legalábbis éremesélyeket tekintve. S minő véletlen, éppen egy dobószámban. Szóval a vasárnap este kérdése az volt: éremmel vagy érem nélkül fejezik-e be atlétáink a párizsi olimpiát. A választ a kalapácsvető Halász Bencének kellett megadnia.
Módosultak a 155 milliárd forint keretösszegű, a Ginop Plusz program részét képező KKV Technológia Plusz Hitelprogram feltételei. A fix 0%-os kamatozású hitelprogramot ezentúl alacsonyabb minimális hitelösszeg és foglalkoztatotti létszám, valamint sokrétűbb felhasználhatóság mellett igényelhetik a hazai vállalkozások.
Ha nem szeretnéd, hogy a gyilkos kór megtámadja a szervezeted, akkor érdemes minél kevesebbet fogyasztani ezekből az ételekből, a legjobb azonban az, ha teljesen kiiktatod őket.
Az egyik legismertebb gyermekorvos felszólalt a párizsi olimpián Hámori Lucát is legyőző, sokak szerint férfi identitású Imane Khelif elleni népharag kapcsán. A doktor felajánlotta orvosi segítségét az algériai sportolónak, de komoly kritikát is megfogalmazott a tisztességtelennek vélt versenykörülmények miatt. Dr. Novák Hunor ismertette az ezzel k