A Tether Holdings rekordösszegű, 5,2 milliárd dolláros nettó nyereséget jelentett be 2024 első felére – áll a BDO, a világ egyik vezető független könyvelő cége által nemrégiben közzétett második negyedéves jelentésben. A kriptos cég a második negyedévet 1,3 milliárd dolláros nettó működési nyereséggel zárta. A Tether Csoport erős pénzügyi helyzet
"Ez nem helyes" – mondogattam a fejemet csóválva, miközben néztem, ahogy Imane Khelif hatalmasat ütött Angela Carini arcába, aki 46 másodperc után kénytelen volt feladni a meccset. "Nem igazság!" – fakadt ki az olasz versenyző keservesen. Arcán ugyanaz a tehetetlen düh és csalódottság tükröződött, mint azokén az úszókén, akiket a férfinak született
A JustWatch elemzése szerint a magyarországi SVOD piaci jelentése szerint négy szolgáltatóé a teljes szegmens négyötöde. A Netflix 2024 második negyedévében továbbra is uralja a magyar piacot, a teljes piac közel egyharmadával. A második helyen a Prime Video 25 százalékos részesedéssel, amelyet a Max (volt HBO Max) 13 és a
A jövő közlekedési megoldásainak feltérképezése több cég összefogásával történik meg, a drónszállítás és -ellenőrzés terén tapasztalt Skyports Drone Services vezetésével, Nagy-Britanniában. Az angol vállalatok célja az, hogy feltárják, hogyan támogathatná
A nagy tűrőképességű lepényfa megjelenése az akáchoz hasonló. Jó választás városi környezetbe, utcai ültetésre, azonban a lepényfa-gubacsszúnyog elcsúfíthatja a mutatós fát.
A vashiány egy alattomos állapot, mivel tünetei fokozatosan jelentkeznek, és kezdetben gyakran észrevétlenek maradnak. Mivel a tünetek általánosak, könnyen feltételezhetjük, hogy más okok állnak mögöttük.
A HUN-REN ATK NÖVI kimutatta, a rovarirtószerrel kezelt poszméhek később indulnak megkeresni, és kisebb valószínűséggel találják meg a tesztelt virág-illatanyagot. A kutatás arra mutatott rá, hogy a korábban már jóváhagyott és régóta széles körben használt rovarirtószerek a számunkra hasznos rovarfajokra is hatással lehetnek.
A helyes táplálkozás nem csupán testünk szempontjából alapvető fontosságú, hanem memóriánk javítása érdekében is érdemes átgondolnunk, milyen tápanyagokat viszünk be a szervezetünkbe. Íme néhány szuper élelmiszer, mellyel támogathatjuk idegrendszerünk egészségét és memóriánk frissességét.
Tycho Brahe dán tudós csillagászattal és alkímiával is foglalkozott, úgy vélte összefüggés van az égitestek, a földi anyagok és az emberi test szervei között.
A TikTok mostanában tele van az új tiramisu latte őrülettel, mely egyenesen Olaszországból indult. Azonban, ha idén már nincs tervben utazás, akkor se kell csüggednünk, ugyanis a mennyei kávé otthon is könnyen elkészíthető! Mutatjuk, hogyan!Miért olyan népszerű a tiramisu latte?A kávé szerelmeseinél nem kérdés, hogy miért olyan népszerű ital a tira
Milák Kristóf aranyérmet nyert 100 méteres pillangóúszásban szombaton a párizsi olimpián. A Honvéd 24 éves világklasszisa 49.90 másodperces idővel diadalmaskodott, megszerezve ezzel önmaga második, a magyar úszósport 31. ötkarikás bajnoki címét. Milák három évvel ezelőtt Tokióban 200 méter pillangón nyert, 100 méteren Európa-csúccsal volt második
A videojátékok világában az egyik legjelentősebb múltra visszatekintő franchise alig néhány éve kapta csak meg első hivatalos moziját. Majd nem sokkal később már jött is a folytatás, most pedig készülhetünk az első spin-offra is. Természetesen a Sonicról van szó, amelynek egyik mellékszereplője kapott most saját minisorozatot.
Mirtill mosolygós, 5 hónapos gyermekével várandós fiatal nő. Szerencsésnek tartja magát, hogy viszonylag hamar megfogant a gyermeke azokhoz az ismerőseihez képest, akik már évek óta próbálkoznak sikertelenül.
Nemhogy nem próbálják meg általános kamatemeléssel hiteloldalon kompenzálni az illetékemelést a bankok, de például személyi kölcsönöknél augusztus elején a kamatcsökkentések vannak többségben – derül ki a BiztosDöntés.hu összegzéséből.
Életének 92. évében elhunyt Gyugyi László Amerikában élő magyar műgyűjtő, a világ legnagyobb Zsolnay-magángyűjteményeként számon tartott, Pécsen kiállított kollekció létrehozója, a baranyai vármegyeszékhely díszpolgára.
A Z generáció egészen más perspektívából szemléli a munka világát, mint a korábbi korosztályok. Négy érzékletes példa örvén világítjuk meg az egyre markánsabban érzékelhető generációs szakadékot.
Néha elgondolkozom azon, hogy a férfiaknak sok mindenben mennyivel egyszerűbb dolguk van. Bár minket hívnak gyengébbik nemnek, sok téren garantáltan erősebbek vagyunk. Mindenesetre érdekes lenne egy napra helyet cserélni egymással és átélni a másik problémáit. Én ezeket biztosan megtenném, ha egy napra pasi lehetnék.
A nyári napozás közben könnyen elfeledkezhetünk a megfelelő védelemről, ami gyakran napégéshez vezethet. A fájdalom, pirosság és a bőr kellemetlen feszülése ilyenkor gyakori problémák. Íme, a 6 leghatékonyabb házi megoldás, amelyek segítenek a napégés kezelésében.
Artroszkópos térdműtétre leggyakrabban sérülés kapcsán kerül sor: akár porc-, akár szalagsérülés történik, az fájdalmat és instabilitást okoz a térdben. A műtétet követően megfelelő rehabilitáció is szükséges ahhoz, hogy a páciens vissza tudjon térni korábbi fájdalommentes életviteléhez.
Napjainkban még mindig kevesen ismerik el, hogy milyen fontos szerepet töltenek be az erdők a mezőgazdaság megfelelő és hosszútávon fenntartható működésében.
Idén is megjelent az adóhatóság évkönyve, amely sok tendenciára mutat rá. Megtudhatjuk például, hogy miközben az adóhatóság egyre inkább az önkéntes jogkövetésben hisz, addig a büntetések nem látott magasságokba emelkedtek. De az is kiderül a statisztikákból, hogy továbbra is érdemes bírósághoz fordulnunk, ha nem érezzük jogosnak a NAV megállapítás
100 000 dollár összértékű ajándékot sorsolnak ki a Bybit nyári tomboláján, mely szeptember 1-ig, vagy addig tart, míg az összes nyeremény gazdára nem talál. A tőzsde kiírása szerint a résztvevők nyerési esélye 100%, vagyis mindenki, aki elindul azon, kap valamit ajándékba. A részvételhez regisztrált és ügyfélazonosított Bybit fiókra, valamint az al
Augusztus elsejével mérföldkőhöz érkezett a mesterséges intelligencia gigászi feltörekvésének menete, amikor is az Európai Unió a világon elsőként léptette hatályba az MI-t szabályozó törvénycsomagját.
Üdvözöljük az Unalmas Nők Klubjában, ahol a legegyszerűbb, leghétköznapibb dolgok is csodálatosak! Nem valami rossz reklámszöveget idéztem most. Egy 1,2 millió tagot számláló Facebook-csoportban valóban erről van szó. De miért és hogyan lesz csodálatos egy unalmas nő élete? És főleg, miért jó ez annak, aki erről olvas? Nézzük!
Párizsra most épp az idei nyári olimpiai játékok miatt összpontosul hatalmas figyelem, mi viszont egészen más szemszögből vesszük nagyító alá a francia fővárost: felvonultatjuk azokat a mesteri filmalkotásokat, melyek igazán ellenállhatatlanná varázsolják.