Drasztikusan csökkent a háború kezdete óta a születések száma Ukrajnában, csak az idei év első felében háromszor annyian haltak meg, mint ahányan születtek - írta hétfőn az Ukrinform állami hírügynökség az igazságügyi minisztériumra és az Opendatabot nevű online szolgáltatóra hivatkozva.
Milyen lenne egy több mint 9 órás repülést végignyomozni egy gyilkos után az utasok között? Miközben szedi áldozatait, egyre világosabb lesz a célja és végső célpontja. Majd az egész egy még nagyobb összeesküvés része lesz! Izgalmasan hat? Igen. Izgalmas is lett? Meglátjuk.
A támadók a Hamster Kombat mobiljáték hatalmas népszerűségét kihasználva olyan hamisított szoftverekkel veszik célba a játékosokat, amelyek spywareket (kémprogramokat) és malwareket telepítenek Android és Windows rendszerekre egyaránt. A Hamster Kombat egy Telegram alapú játék. Először csatlakozni kell a játék Telegram csatornájához, majd be kell o
Az éjfél utáni lefekvéssel kapcsolatban mindig a negatív következményeket hangsúlyozza ki a tudomány. Egy friss kutatás szerint azonban az éjjeli baglyok életformájának is van pozitív hozadéka.Azt találtuk, hogy az este aktívabbak általában jobban teljesítettek a kognitív teszteken, mint a reggeli koránkelők – nyilatkozta Raha West, a kutatás vezet
Gabriella Chanel világhírű divattervező csaknem hat évtizeden át uralta a párizsi haute couture-t. Elegánsan lezser darabjai arra inspirálták a nőket, hogy elhagyják a nehéz, kényelmetlen ruhákat – mint például az alsószoknya és a fűző, – és (legalább ilyen formán) felszabadítsák magukat a társadalom által rájuk kényszerített normák közül.
Bár közeleg a nyár vége, ne töltsd el az augusztust egy jó könyv nélkül! Íme 5 könyvújdonság amelyek tökéletes kiegészítői lehetnek a nyári pihenésednek.
Az M4 Sport minden fontosabb célcsoportnál az élen végzett, de erős hete volt az M4 Sport+-nak is. A Top 10 csatorna közé került az Eurosport. Egy hete arról írtunk, hogy már háromnapnyi olimpia révén erős harmadik helyezett lett az M4 Sport. Akkor már sejthető volt, hogy az olimpia első teljes hetében átvehetik a vezetést, és
Blake Lively-t vadonatúj, Velünk véget ér című filmjének sajtókörútján szebbnél szebb kreációkban láthattuk tündökölni, legutóbbi szettje azonban magasan kiemelkedik mind közül.
Felesleges lenne megpróbálni lekörözni a vándorsólymokat, hiszen nyomába sem érhetünk a madaraknak, melyek még egy Forma 1-es autóval is felveszik a versenyt. Elképesztő gyorsaságuk miatt igazi csúcsragadozóként tekintünk a vándorsólymokra, pláne hogy szinte egyetlen préda sem tud elmenekülni előlük. Hozzá kell tenni, hogy a madarak ezt a
A nyári időszakra tervezett teljes kikapcsolás megalapozza a második félév és az év végi hajrá teljesítőképességét, főként az értékesítésben dolgozók számára, azonban sokan nem tudnak akkor sem leállni a munkával, amikor éppen szabadságon vannak – derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. A nyár
60 nappal a módosítás előtt jelentette be az MBH Bank a 2024. október 3-tól esedékes jelentős díjemeléseket, mellyel a vállalkozói ügyfelei számára hárítja át a 2024. augusztus 1-től esedékes állami pénzügyi tranzakciós illetékemelést. Az MBH-nál bankolnak a korábbi Budapest Bank-os, a korábbi MKB Bank-os és a korábbi takarékbankos vállalkozások is
Megérkezett Houstonba hétfőre az Axiom Space Ax-4 küldetésének teljes legénysége - köztük Kapu Tibor magyar űrhajós -, hogy megkezdjék kiképzésüket - közölte a houstoni központú cég hétfőn a honlapján.
Megjelent az Agrárminisztérium kiadványa, amelynek célja, hogy a mezőgazdasági vízhasználók figyelmét ráirányítsa a fenntartható vízgazdálkodás fontosságára, a felelős vízhasználat ösztönzésére a gazdálkodók körében.
60 nappal a módosítás előtt jelentette be az MBH Bank a 2024. október 3-tól esedékes jelentős díjemeléseket, mellyel a vállalkozói ügyfelei számára hárítja át a 2024. augusztus 1-től esedékes állami pénzügyi tranzakciós illetékemelést. Az MBH-nál bankolnak a korábbi Budapest Bank-os, a korábbi MKB Bank-os és a korábbi takarékbankos vállalkozások is
Nagy a boldogság Katalin hercegné és Vilmos herceg életében, ugyanis örömteli gólyahírt kaptak! Kedves barátaik, a jordán koronaherceg és felesége elsőszülött gyermeküket köszöntötték.
Még a szex is tud kiszámíthatatlan lenni, ami sajnos gyakran okozhat kellemetlen emlékeket. De ne aggódj, a szexbakik csak jönnek-mennek, és egyáltalán nem olyan nagy ügy, mint ahogyan azt éppen érezzük...
Egy olyan helyen, mint egy fesztivál, ahol egyszerre több ember megfordul nem nehéz valamilyen fertőzést elkapni - különösen akkor, ha valaki keveset alszik, órákig táncol a porban, hangosan énekel egy vagy több koncerten, és emellett még jelentősebb mennyiségű alkoholt is elfogyaszt. Vagyis: kiválóan szórakozik! Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne
A jelenlegi helyzet szerint nem lesz mit enni szeptembertől a baranyai Versenden az óvodában, de az iskolában se. Ugyanis 15 milliós tartozást halmozott fel a falunak a szolgáltató felé. A cég érhetően addig nem szállít ételt a településre, amíg nem fizeti ki az önkormányzat a tartozást. Az megválasztott polgármester szerint a baj ott kezdődött ami
Az elektrolitok elengedhetetlenek az élő szervezet különböző fiziológiai folyamataihoz. A lónak a táplálékkal kell elektrolitokat felvennie a nyálelválasztással, légzéssel, vizelettel, bélsárral és izzadással elveszített elektrolitok pótlásához.
Irán úgy döntött, hogy megtámadja Izraelt - mondta Katz izraeli külügyminiszter. Irán üzenetét a magyar külügyminiszteren keresztül juttatták el Izraelbe, Szíjártó közvetlenül Katzot hívta fel, hogy továbbítsa az információt.
Az alacsony szénhidráttartalmú diétákat követők gyakran nyilatkoznak elítélően a rizsről, pedig jól ismert, hogy fogyasztása számos egészségügyi előnnyel járhat. Azonban a rizzsel kapcsolatban is igaz, hogy a jótékony hatások csak akkor érvényesülnek, ha kiegyensúlyozott étkezési terv részeként kerül rendszeresen a tányérodra.
Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje hétfőn Kamala Harris alelnököt tette felelőssé a tőzsdék zuhanásáért. Ez az állítás hónapokkal azután hangzott el, hogy Trump magát dicsérte, amiért a piac korábban csúcsokat döntött - számolt be a Cnbc.
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kecskeméti TE hivatalos oldalán jelentette be, hogy értékesítette Szűcs Kornél játékjogát az angol másodosztályú Plymouth Argyle csapatának.