Az előzetes adatok szerint 4002 milliárd forint, a GDP 4,9 százaléka volt a kormányzati szektor 2024. évi hiánya. Az egyenleg az előző évinél 1097 milliárd forinttal kedvezőbb, GDP-arányosan közel 1,8 százalékponttal javult.
Egymást követő harmadik hónapban is durván visszaesett a Tesla eladása Franciaországban, négy éve nem adtak el olyan kevés Teslát az országban, mint az idei első negyedévben. Svédországban közel kétharmadával esett az eladás.
Az előzetes adatok szerint 4002 milliárd forint, a GDP 4,9%-a volt a kormányzati szektor 2024. évi hiánya. Az egyenleg az előző évinél 1097 milliárd forinttal kedvezőbb, GDP-arányosan közel 1,8 százalékponttal javult - közölte a KSH. A végleges hiány azonban így is meghaladja a megemelt deficitcélt is.
Az Európai Unió új stratégiát fontolgat az agresszív amerikai vámintézkedésekkel beindított kereskedelmi háborúban: a hagyományos árucikkek helyett az amerikai bigtech cégeket és pénzügyi szolgáltatókat vennék célkeresztbe, miután Donald Trump amerikai elnök további vámokkal is fenyegeti a kontinenst.
Az atlétaedzőként dolgozó Gjert Ingebrigtsen tanúvallomásában egyebek mellett azt mondta, hogy minél inkább elkényeztették a gyerekeiket, annál hálátlanabbak lettek.
Tegnap jelentősen esett a magyar tőzsde, részben a negatív globális hangulat, részben pedig Nagy Márton azon bejelentése miatt, mely szerint árszabályozás jöhet a bankoknál és telekomcégeknél, amire nagyot esett az OTP és a Magyar Telekom árfolyama. Ma ehhez képest visszapattanás látszik a magyar piacon, pluszban kezdik a napot a blue chipek.
Donald Trump amerikai elnök szerint az orosz elnök tartani fogja magát az ukrajnai háború lezárásról szóló ígéretéhez, de ha nem, az Egyesült Államok kész másodlagos vámokkal sújtani az orosz olajkereskedelmet.
Az elmúlt hónapokban a vevők leginkább a kisebb lakásokra vadásztak, így kötöttek ki a paneleknél. A fokozott kereslet magasabb árakat eredményezett, annál is inkább – állítja az ingatlanközvetítő–, mert bizonyos területeken szinte eltűntek a panellakások a piacról.
Április 9-én az Mlbkt Kiválóságok Szakmai Esten nemcsak a legkiemelkedőbb szakembereket díjazzák, hanem izgalmas előadások és inspiráló életutak is várják a vendégeket.
Az Indiana Jones-filmek címszereplője 82 évesen sincs híján a férfias karizmának és a fiatalokat megszégyenítő tettrekészségnek. Ford olyan természetességgel ült le az átlagos utasok mellé a New York-i metróban, mintha naponta használná a tömegközlekedési eszközt.
A biopolitika-szakértőt arról kérdeztük, hogy valóban létezik-e egészséges mennyiségű alkohol az ember számra, tényleg jót tesz-e a vörös bor, és lesz-e bajunk heti egy pálinkától.
Április 2-től a magyaroknak is engedélyre van szükségük, ha az Egyesült Királyságba akarnak utazni. A brit kormány közleménye szerint az Elektronikus Utazási Engedély (ETA) rendszerét ekkor terjesztik ki az olyan európai országokra, ahonnan nem kell vízum a belépéshez. Ennek értelmében a magyar turistáknak is meg kell váltaniuk előzetesen az áprili
Enyhén erősödött a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 402,86 forinton jegyezték az előző esti 403,02 forint után. A dollár jegyzése 372,30 forintra csökkent 373,16 forintról, a svájci franké pedig 421,51 forintra 421,87-ről.
A moszkvai Kreml előtt állva készített videót, amelyet kiposztolt hétfő este az X-re Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, aki a hazájában érvényben lévő elfogatóparancs ellenére a napokban többször is el tudta hagyni az országot.
Rendhagyó baleset történt egy Pest vármegyei autószerelő műhelyben: egy idős férfi elvesztette egyensúlyát, és a szerelőaknába esve pont a szerelő nyakába zuhant.
Emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyet Ázsiában is erősödés követetett. Az európai piacok is pluszban vannak, miközben a befektetők már Donald Trump holnap bejelentésre kerülő átfogó vámintézkedéseire készülnek. Előtte azonban érkeznek még fontos makroadatok, beleértve az euróövezeti inflációs statisztikát, és az amerikai munkaerőp
Birmingham városvezetése "súlyos incidensnek" minősítette a helyzetet, miután a szemétszállítók sztrájkja miatt több mint 17 000 tonna hulladék halmozódott fel az utcákon.
Mindenki takarít időnként. A hétvégi kisebb takarítások mellett egy-egy nagytakarítás is becsúszik, így azt gondolhatná az ember, hogy a lakása patyolat tiszta. Eközben a baktériumok ott lapulnak a figyelmen kívül hagyott területeken. És nem, nem csak a kanapé alatt és a vécécsésze mögött – sokkal hétköznapibb, de annál alattomosabb helyeken.
Április 1-jén hatályba lépett az e-pénztárgépekről szóló rendelet, amely véget vethet a papírnyugták korszakának. A kisvállalkozásoknak érdemes megfontolni az átállást a nyugtatömbről, mert az e-pénztárgép a papírmentes nyugtaadás mellett kisebb adminisztrációt, egyszerűbb használatot és költségcsökkentést hoz az eladóknak és a vásárlóknak egyaránt
Szombaton egy markáns hidegfront éri el hazánkat, amely jelentős lehűlést hoz magával. Vasárnap a záporok mellett egyre nagyobb eséllyel hózáporok is kialakulhatnak.
Kihirdették a friss "valorizációs szorzókat" tartalmazó kormányrendeletet: a nyugdíjszámítás során alkalmazott valorizációs szorzók idén 13,3%-kal nőnek, azaz alapesetben ennyivel magasabb egyéni átlagkereset lesz figyelembe véve az idén megállapított nyugdíjak esetében. A valorizációs szorzók az átlagbér-emelkedés ütemét követik, ezért nagy béreme
A Gödöllői önkormányzat várhatóan megszavazza a város szakrendelőjének állami kézbe kerülését, mert annyi pénzt vesz el a településtől a kormány, hogy nem tudják fenntartani az rendelőt.
A politikai bizonytalanság és a Trump-féle vámok stagflációs kilátásokat teremtenek az amerikai gazdaság számára – olvasható a CNBC legújabb jelentésében.