Az elmúlt egy hétben közel egyhavi mennyiségnek megfelelő csapadék hullott le az országban. Az időjárás a múlt hét végén romlott el, amikor egy nyugat-európai ciklon előoldalán megérkezett az eső, és ennek hatására a hét elején is többfelé esett. Az elmúlt napokban pedig már egy mediterrán ciklon okozott pénteken és szombaton is sokfelé esőt.
Az ütemtervnek megfelelően halad a Közép-Kelet Európában egyedülálló, magánberuházásban több mint 10 milliárd forintból megvalósuló űrtechnológiai gyártóközpont építése Martonvásáron. A 4iG Csoporthoz tartozó REMRED Zrt. REMTECH névre keresztelt űrközpontját a tervek szerint 2026. második felében adják át, ahol a tesztelést követően a műholdak gyár
Az Állatorvostudományi Egyetem rektorhelyettese szerint Magyarországnak is nagyon fontos, hogy Szlovákia eredményesen védekezzen, a vírus ugyanis nem ismer államhatárokat.
A 23 évvel ezelőtt bemutatott Lilo & Stitch élő szereplős remake-jéhez már be is futott az első előzetes. Az elmúlt években szinte futószalagon gyártották a régi, de ma is kedvencnek számító Disney-mesék élő szereplős változatait, és ez a gépezet továbbra sem fog leállni. Bár a legutóbbi, Hófehérkét megújító alkotás egyelőre bukásnak tűnik, ham
Rejtélyes történelem Katona Csaba történésszel. Meghívott vendég: Neumann Tibor történész, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója.
Katalin hercegné az utóbbi években egy-egy tündéri családi fotóval ünnepelte az anyák napját az Instagram-oldalán. Azonban idén úgy döntött, megtöri a hagyományt, és teljesen új szemszögből közelítette meg az anyaságot. A videójára a rajongók egyáltalán nem számítottak, ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - valósággal felrobbantotta az internet
Március 31-ével távozott a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára, Csizi Péter – derült ki a Magyar Közlöny hétfő esti számából.
A tavasz ébredése Semmeringen nem csupán a természet megújulását jelenti, hanem egy varázslatos meghívót is, mely a kalandok, a pihenés és a felfedezések világába repíti az utazókat.
Április ideális az ültetési szezon megkezdéséhez, hiszen ilyenkor a kert életre kel, és a zöldellő ágyások hívogatják a szenvedélyes kertészkedőket. Nincs is annál gyönyörűbb látvány, mint amikor a gondosan előkészített kerted palántái az első napsugarak hatására megindulnak a növekedés útján.
A szélsőséges időjárás egyre erősödő hatásai számos kihívás elé állítják a magyar kukoricatermesztőket. A gazdálkodók egyre inkább a korai vetés mellett teszik le a voksukat, hogy elkerüljék a virágzáskori hőstresszt és megőrizzék magas hozamaikat. Ám ehhez olyan magas minőségű kukorica vetőmagokra van szükségük, amelyek hideg körülmények között is
A hét elején még többfelé lehet zápor, majd csökken a csapadék esélye, és április első hetében jellemzően száraz, napos-felhős idő várható. A szél gyakran lesz erős. A hét közepén a hőmérséklet csúcsértéke ismét megközelíti a 20 Celsius-fokot, de vasárnapra 3–9 fok közé csökken, és visszatérnek a gyenge hajnali fagyok – derül ki a HungaroMet Zrt. e
Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza szerint a bérek mediánértékének növekedése elmaradt a tavalyitól, tehát a kisebb keresetűek bére kevésbé nőtt, mint a többet keresőké.
Németországnak vezető szerepet kell betölteni Európában, mert erős Németország nélkül nincs erős Európai Unió (EU) – ebben egyetértett Knut Abraham, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Bundestag-képviselője és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányalakítás Németországban, a magyar–német kapcsolatok perspektívái című rendez
Kevés olyan ember van Magyarországon, akinek a hangját szinte mindenki ismeri, az arcát viszont kevesebben tudnák felidézni. Bozai József pontosan ilyen legenda: a ma 78 éves szinkronóriás több ezer filmben és sorozatban hallatta jellegzetes orgánumát, a neve pedig egybeforrt a magyar filmélménnyel is. Most egy különleges összeállítással tisztelegt
Szabó Zsófi A Nagy Duett legutóbbi élő show-jában egy elképesztően gyönyörű pucérruhát viselt, amiben azonnal magára vonzotta a tekinteteket. Az ezüst kreáció részben áttetsző volt, de a meztelen-hatást nagyban fokozta, hogy a ruhája gyakorlatilag úgy festett, mintha letépték volna róla.
A volt szlovén kormányfő az ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (Sds) elnöke X-oldalán fejtette ki véleményét a francia politikus elleni ítéletről.
Bolygónk, a Föld, állandó változás és fejlődés színtere, ahol az élő és élettelen környezet kölcsönösen befolyásolják egymást. Ezek a folyamatok gyakran a színfalak mögött zajlanak, de a hatásaik óriási mértékben megváltoztathatják az életünket. Bár a legtöbb ember elfogadja, hogy a Föld változik, a dinamikájának részletei sokszor rejtve maradnak a
Hegyeshalomnál folyamatosan zajlik a száj- és körömfájás miatt leölt szarvasmarhák elhelyezése a kijelölt dögtemetőben. A helyiek aggódnak a víz minősége miatt, az agrárminiszter pedig infrastrukturális fejlesztéseket ígért a térségben - írta meg a Telex.
Az ország egyes részein továbbra is marad a csapadékos időjárás felhős, borult éggel. Ma azonban már többfelé felszakadozik a felhőzet, így napközben azért várható némi napsütés. Két északnyugati vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat zivatarok és viharok veszélye miatt.
A tavaly márciusban életbe lépett új szabályozás alapján, amely a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekre vonatkozik, az „Ellátottak utazási utalványa” már nemcsak néhány utazásra biztosít kedvezményt, hanem szélesebb körű felhasználást tesz lehetővé, ráadásul a kedvezmény összege is emelkedett.