A Google anyacége, az Alphabet megerősítette 75 milliárd dolláros adatközpont-fejlesztési terveit, amit annak ellenére is átvisznek, hogy az ilyen magas költségű befektetésekhez meglehetősen bizonytalan a vámháború által gerjesztett környezet. A cég nem akar lemaradni saját mesterséges intelligencia szolgáltatásával, ezért a vártnál is több pénzt f
Március 31-én jelentették be a 2025-ös Webby Awards döntőseit, és az „internet Oscarjaként” is emlegetett elismerésre idén a “Weboldal és mobiloldal – Tudomány” kategóriában a szakmai zsűri egy magyar honlapot is jelölt a legjobb öt esélyes közé. A Corvinus Egyetemen, a César Hidalgo vezette Kollektív Tanulás Központ által fejlesztett Rankless felü
Úgy érzed, még te sem találtad meg igazán a belső békédet? Így volt ezzel Lachlan Brown, a Hack Spirit alapítója is. Mindig kereste az irányt, a belső békét, a célt és az elégedettség érzését, de helyettük csak a zűrzavart, a nyugtalanságot és a sodródás kínzó érzését találta. Aztán elsajátított hét életleckét a Dalai Lámától, amelyek az egész élet
A nagy sikerű decemberi indulás után ismét új digitális sorsjegyújdonság jelenik meg a Szerencsejáték Zrt kínálatában. A "Nagy nap" elnevezésű, modern animációs megoldásokat is tartalmazó e-sorsjegy 55 millió forintos főnyereménnyel várja a játékosokat. Az e-sorsjegyek megjelenése egy új korszakot jelent a szerencsejátékok történelmében, a nemzeti
A következő napokban változékony időre számíthatunk: egy hideg- és egy melegfront is átvonul fölöttünk, ami átmenetileg hűvösebb, csapadékosabb időt hoz. Péntektől azonban fokozatosan tavasziasabb, enyhébb légtömegek érkeznek, és a hét végére kellemes, napos idő is visszatér.
Bulgáriában súlyos fagykárok keletkeztek az ország középső részén virágzó gyümölcsösökben. A hidegbetörést havazás is kísérte, Szliven régió csonthéjas ültetvényeiben 100 százalékhoz közeli terméskiesést valószínűsítenek.
Mikor és miért kell lecserélni a téli gumit nyárira? 10 érdekes tény. A tavasz beköszöntével számos autós felteszi magának a kérdést: mikor érdemes lecserélni a téli gumikat nyári gumira? Ez azért fontos kérdés, mert ha a megfelelő időben cseréled le, jelentősen befolyásolja az autó teljesítményét, a vezetési élményt és a közlekedés biztonságát is.
Tovább nőtt a 60 év feletti pedagógusok száma a hazai általános iskolákban, miközben a fiatal tanárok aránya tovább csökkent. A szakértők szerint a tanárhiány miatt a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása vált az oktatási rendszer egyik tartópillérévé.
A 2004-ben bemutatott Hosszú motorozás, majd a két folytatás – 2007-ben a Hosszú motorozás lefelé, majd 2020-ban a Hosszú motorozás felfelé – a motoros útifilm műfajának legjobbjai. Hamarosan egy újabb évaddal bővül a széria.
Négy évad és ez egész estés játékfilm után Thundermanék ismét visszatérnek, hiszen a bajkeverőkből mindig megárt a sok, és a családi dinamikán is van mit csiszolni. A Thunderman család: Beépített küldetés egy vadonatúj sorozat, amely a Nickelodeon képernyőjén április 7-én indul el, és szállítja a csatorna kedvenc szuperhősfamíliájának újabb fejezet
Kína és az Európai Unió megerősítette elkötelezettségét egy többoldalú kereskedelmi rendszer fenntartása mellett, amelynek középpontjában a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) áll - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium.
Egy év alatt több mint tizenhatezer vendég vette igénybe az új Visit Gyula Card szolgáltatásait és kedvezményeit. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft az idén tovább bővíti a virtuális alapú kedvezménykártya elfogadó rendszerét. A tavaly áprilisban bevezetett új virtuális kedvezménykártya számtalan előnnyel jár a városba látogató vendégek számára é
A főváros II. kerületében 2020-ban elindított Margit-negyed program a Margit körútnak és környékének a városrehabilitációját tűzte ki célul. Az elmúlt alig öt évben a bérlők visszatértek a városrészbe, ahol számos fontos kulturális kezdeményezés is otthonra talált. Az önkormányzat május 15–18. között négynapos rendezvénysorozatot szervez.
A legfrissebb sajtóhírek ismét megerősítették, hogy Magyarország ipari termelése már a következő 12 hónapban megugorhat néhány újonnan megnyíló vagy bővülő nagyüzemnek köszönhetően, amelyeket még továbbiak követnek. Ennek rövid távon lehetnek pozitív következményei a gazdaság és a foglalkoztatás szempontjából, ugyanakkor kihívást jelent a 2030-as k
Az USA szerdán Kína kivételével 90 napra felfüggesztette a kivetett vámokat, az átmeneti vám egységesen 10 százalék lesz az érintett országokban. A piacok jól reagáltak, de a helyzet nagyon képlékeny.
Március végén egy mosolygós fiatalember tűnt fel az RTL című műsorában. Ferencz Tamás egy 20 négyzetméteres belvárosi garzonlakásából indította el vállalkozását, és mindössze 4,5 év alatt országos sikerre tett szert termékeivel. Mára a Festede már piacvezető a számfestés világában!
1850 lóerő, 6,6 literes motor, 450 km/h-s végsebesség. Érkezik a dánok hiperautója, a Zenvo Aurora, amelynek 2 verziójából mindössze 50-50 darab készül majd. Ára átszámítva több mint egymilliárd forint lesz. A dán Zenvo új hiperautója, az Aurora minden eddigi elképzelést felülmúl majd, hiszen a világ legerősebb közúti használatra szánt V12-
Az Egyesült Államok bevándorlási hatósága szerdán bejelentette, hogy megtagadják a vízumot vagy a tartózkodási engedélyt azoktól, akik antiszemitának minősülő tartalmat posztolnak a közösségi oldalakon.
Az olyan digitális eszközök, mint a mesterséges intelligencia, a cégek és a jogi világ számára is új lehetőségeket, illetve kihívásokat hoznak. A jogászoknak már nem csupán azt kell biztosítaniuk, hogy a cégek megfeleljenek az egyre bonyolultabb és szigorúbb jogi előírásoknak, hanem gondoskodniuk kell arról is, hogy az adott cég a megfelelő technol
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű, casco szerződések átlagdíja 210 200 forint volt a személygépkocsik körében, ami 1,5 százalékkal marad el a 2024 hasonló időszakában tapasztalt 213 400 forintos szinttől. Szintén néhány százalékos csökkenés tapasztalható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítá
2025 márciusa volt a legmelegebb március Európában a mérések kezdete óta, miközben globálisan a második legmelegebb márciust regisztrálták. A sarkvidéki tengeri jég kiterjedése pedig negatív rekordot döntött - számolt be az Időkép.
Letérdelt a kormány akarata előtt a bankszektor, a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által meghatározott határidő előtt sorra érkeztek a bejelentések arról, hogy a pénzintézetek csökkentenik lakossági ügyfeleik banki költségeit. Most az is kiderült, átlagosan mennyit nyerhetenek ezen az ügyfelek: a Bankomonitor szerint átlagosan havonta 170 for
2025 áprilisától kikerül a motorszám a magyar forgalmikból, ami egyszerre jelent könnyítést és hordoz magában kockázatokat. A látszólag egyszerű változás a motorcserék, eredetvizsgálatok és okmányirodai ügyintézés gyakorlatát is új pályára állíthatja.