Csütörtökön egyszerre három magyar állampapír aukcióját tartotta meg az Államadósság Kezelő Központ, amelyek nagyon vegyes eredménnyel zárultak az amerikai vámdöntések 90 napos felfüggesztése után mind a vételi érdeklődést és értékesítést tekintve, mind pedig a kialakult átlaghozam tekintetében.
Már csak egy budapesti kerületben alacsonyabb az átlagos bérleti díj 200 ezer forintnál, ami azt jelenti, hogy záródik az albérlet-árolló a legolcsóbb és legdrágább kerületek között, derül ki a KSH-ingatlan.com márciusi lakbérindexéből.
A kormány szóbeli tájékoztatást kapott a száj- és körömfájás eredetéről. Eközben tiltakoznak a bábolnaiak, hogy ne megint náluk temessék el a vírus miatt leölt állatokat.
A bankszektor digitális átalakulása rohamléptekben halad, és a Portfolio Financial IT konferencia immár 13. alkalommal kínál egyedülálló betekintést ebbe a folyamatba. A 2025-ös esemény középpontjában a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) forradalma áll, amely alapjaiban rengeti meg a pénzügyi szolgáltatások világát. Az esemény kiváló netwo
Miután egy amerikai cég bejelentette, hogy génszerkesztéssel feltámasztották a tízezer éves óriásfarkast, több szakértő is jelezte, hogy lassan a testtel. Ráadásul az óriásfarkas nem is farkas.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtök délelőtt ismét Kormányinfót tartott, ahol közölték az Orbán-kormány legfrissebb döntéseit.
Egy látszólag hétköznapi döntés a feje tetejére állítja Elisa, a kétgyermekes anyuka világát, amikor kilencéves lánya, Lucia izgatottan kéri őt, hogy engedje el egy pizsamapartira új legjobb barátnőjével, Josie-val. A Quay Street Productions és a Brightstar által készített ötrészes pszichológiai thriller április 16-án indul kizárólag a Disney+-on.
A húsvét közeledtével minden évben ugrásszerű növekedésnek indul a különböző reszelt tormatermékek iránti kereslet. A torma termesztésében Magyarország élen jár az Európai Unióban: az európai piac több mint felének kiszolgálására is elegendő a magyar termés - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmak
A táncos elárulta, miért ért véget a Fricska, és hogyan mérgezte meg testvérével való kapcsolata a közös munkát. A nehéz időszakban Tóth Gabi volt számára a legnagyobb támasz.
A KSH-ingatlan.com márciusi lakbérindexe alapján fővárosi lakbérek 0,7 százalékkal emelkedtek márciusban februárhoz képest. Országos szinten ugyanakkor stagnáltak.
Idén immár 33. alkalommal tartják meg a Nemzeti Rákellenes Napot. Ez alkalomból a Magyar Rákellenes Liga ismét neves szakemberek előadásaival várja az érdeklődőket, de a fiatal nők körében megnövekedett esetszámra is fel kívánja hívni a figyelmet. Mindemelett továbbra sem eshet elég szó a megelőzés fontosságáról: az egészséges életmódról és a szűrő
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (Usda) madárinfluenza-járvány elleni küzdelemben résztvevő munkatársai közül többen távoznak április végén, ami veszélyezteti a vírus terjedésének nyomon követését - írja a Reuters. További négy Nahln-alkalmazott olyan próbaidős munkavállaló, akiket a minisztérium februári tömeges elbocsátásai során elbocsátot
Hétfőn sokkoló utolsó epizóddal ért véget A Fehér Lótusz harmadik évada, a nézők nem győznek hüledezni a történteken. De nemcsak ez tartja most lázban a közönséget, hanem az is, hogy két fontos, a sorozatban szerelmespárt alakító színész letilthatta egymást a közösségi médiában.
Ahogy a mondás tartja, a kor csak egy szám, azonban ha felismered az alábbi listán szereplő dolgokat, akkor sajnos kijelenthetjük, hogy - velem együtt - már nem vagy egy mai csirke.
Megjelent az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület emlőrákos betegút felmérésének eredményeit összefoglaló kiadvány, amely a több mint 1100 válaszadó által a tavalyi évben kitöltött kérdőívek alapján készült el.
A jövő évtől mintegy félmillió, 2029-re egymillió édesanya lesz szja-mentes Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.
Összesen 1111,6 milliárd forint forgalmat értek el 2024-ben, ez 4,8%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A vállalat több mint 5 milliárd forintot fordított üzlethálózata fejlesztésére, ebből két új áruházat nyitott és tizenhatot modernizált. Ezek mellett jelentős technológiai fejlesztések történtek a bicskei és perbáli Regnum Húsüzemekben,
Átlagosan 12,9%-kal emelkedtek a lakásárak Magyarországon 2024 negyedik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, ezzel stabilizálódott a korábbi hónapokban látott 12-14%-os drágulás. Különösen az új lakások áremelkedése indult be az év végén, könnyen lehet, hogy a befektetési céllal vásárlók még ki akarták használni a lehetőséget a 2025-re várt
Kína és az Európai Unió megerősítette elkötelezettségét egy többoldalú kereskedelmi rendszer fenntartása mellett, amelynek középpontjában a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) áll - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Széchenyi István Egyetem képviselői a megállapodás ünnepélyes aláírásán. (Fotó: Nemzetgazdasági Minisztérium) Az egyedülálló megállapodás célja, hogy az élenjáró technológiák minél szélesebb körű alkalmazásával előmozdítsa a magyar ipar versenyképességét, kiemelt figyelemmel az infokommunikációs szektorra, a képz
A korábbi ralivilágbajnok Robert Reid azzal indokolta a lemondását, hogy nem tud tovább dolgozni a testület jelenlegi struktúrájában. Azonnali hatállyal lemondott az FIA sportért felelős elnökhelyettese, Robert Reid. A Richard Burns navigátoraként 2001-ben rali-világbajnokságot nyerő sportvezető csütörtök reggel tájékoztatta az FIA elnökét, Mohamme
A kormány kérésének megfelelően a hazai bankok önkéntesen csökkentik a számladíjakat, illetve ezzel párhuzamosan vállalják, hogy 2026. június 30-ig nem is emelnek a díjaikon. Arról, hogy mennyivel csökkenhet emiatt a költsége egy átlagos számlatulajdonosnak, illetve mekkora bevételről mondanak le a bankok, a Bankmonitor közölt részleteket.