2025. április 12. szombat

ápr. 12
6:21
Magyar Péteréknek ezzel vége – itt már nem elég Kollár Kinga szimpla eltakarítása (Mandiner)
Itt ugyanis nem pusztán egy elgurult gyógyszerű, testidegen rendszerhibáról van szó, akinek a távozása egyszeriben mindent megoldana. Ungváry Zsolt írása.
ápr. 12
6:21
Még hónapokig fertőzhet a száj- és körömfájás vírus, korai fellélegezni (Agrárszektor)
Az elmúlt hetekben sokan tették fel azt a kérdést, hogy a ragadós száj- és körömfájás ellen miért nem készül azonnal egy új típusú vakcina, ahogyan az a Covid-járvány idején is történt, ez ugyanis megakadályozhatná az egészséges állatok tömeges leölését. Egy új oltóanyag kifejlesztése azonban nemcsak erőforrás-igényes, de a száj- és körömfájás járv
ápr. 12
6:27
Wang Mester megnyitotta Budapest egyik legautentikusabb kínai delijét (Igényesférfi.hu)
Wang Mester nem feltétlenül a sorban álló magyar vendégekre számít, sokkal inkább arra, hogy a helyi kínai közösség egymásnak adja majd a kilincset.
ápr. 12
6:27
Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei (Rakéta)
Két fiatal kutatónő példája bizonyítja, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) miként formálhatja a szakmai karriert és nyithat kapukat a nemzetközi sikerhez.
ápr. 12
6:27
A szfinx rejtvénye – egy kerékpár nyergéből (egy.hu)
A görög mítoszok leghíresebbjében Oidipusz Thébához érve szemben találja magát a szfinx-szel, az oroszlántestű, emberfejű, szárnyas fenevaddal, aki rémuralma alatt tartja a várost. A szenvedéstől csak úgy menekülhetnek, ha valaki megfejti a szörnyeteg rejtvényét: mi az, ami reggel négy lábon jár, nappal kettőn, este pedig három lábon?
ápr. 12
6:27
Patanyomon II.rész: Akhal-Teke (Magyar Mezőgazdaság)
Nemzetünk történetének első fejezeteit őseink nyeregben varrták a történelem szövetébe. A közvélemény sokáig a hucult tartotta számon a honfoglaló magyarok társaként, ám 2007-ben bebizonyosodott, hogy ez nem igaz.
ápr. 12
6:27
Patai Anna húsbavágóan őszinte vallomása: megbánta, hogy ilyen fiatalon lett édesanya? (naphire.hu)
Patai Anna fél éve adott életét az első gyermekének.
ápr. 12
6:27
Parfümös tiramisuval robbantja be a tavaszt a legendás budapesti kávéház (Roadster)
Kávérajongóknak kihagyhatatlan!
ápr. 12
6:27
Popsiformálás mesterfokon: 7 gyakorlat, amit a tükröd is díjazni fog (Bien)
A farizmok erőssége kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében, a funkcionális mozgásban, és a helyes testtartás megtartásában, amelyek mind hozzájárulnak az egészségesebb élethez. Az ücsörgés és a tökéletes kerek fenék utáni vágyakozás helyett van néhány szuper gyakorlat, amivel csodálatos változásokat érhetünk el. Mielőtt azonban a fenékgyakorlato
ápr. 12
6:27
Nemzeti MI-gyárat épít Szerbia (ICT Global)
Az Atos-csoporthoz tartozó Eviden 50 millió eurós szerződést kötött a szerb Informatikai és Elektronikus Kormányzati Hivatallal egy nemzeti MI-gyár létrehozására.
ápr. 12
6:27
Szexképeket csalt ki álprofil mögül egy sztárújságíró? – A vádlói szerint nagy „harcsavadász”, az ügyvédei szerint nem (Médiapiac)
Dan Wootton, a brit média egyik legismertebb arca, egykori kollégájának vádjaival néz szembe: a Legfelsőbb Bíróság előtt azzal gyanúsítják, hogy egy hamis női személyazonosság mögé bújva szexuális tartalmú képeket csalt ki az áldozattól.
ápr. 12
6:27
Napelemeket helyeznek az autópályákra – innováció a közlekedésben (Zöld Trend)
A napelemes szalagkorlátot még idén elkezdik tesztelni Olaszországban.
ápr. 12
6:33
Bőven eshetne még az üzemanyagok ára (Menedzsment Fórum)
Az olaj tőzsdei jegyzése alapján jócskán lenne még tere az üzemanyagok esetében az árcsökkenésnek, derül ki az Mfor Üzemanyagár-figyelő friss elemzéséből. A mögöttünk hagyott napok két komolyabb vágása mindenesetre jó kezdet.
ápr. 12
6:33
Lengyel, német két jó barát – a nagyhatalmi ambíció mindent felülír (Magyar Hírlap)
Ha valakinek még kétsége támadna, hogy a lengyel politika a globalista Polgári Platform kormányzása alatt kifordult önmagából, akkor van itt egy eset, ami meggyőzheti a kételkedőt, hogy bizony súlyos problémák vannak Varsóban.
ápr. 12
6:39
Távozhat a Revolut Magyarországról (Infostart)
Nem valószínű, hogy bármelyik fintech részt venne az ATM-kampányban, bár nem elképzelhetetlen, ha az érdekei megkívánják. Azonban ha úgy alakulnak a körülmények, akár ki is vonulhatnak Magyarországról.
ápr. 12
6:39
Nascar: Chandler Smith nyert, Kyle Larson már az első futamon elbúcsúzhatott a triplázásról szőtt álmaitól Bristolon (USAracing)
A tavalyi szezon végén olyan sivárak voltak Chandler Smith kilátásai, hogy még a potenciális, kényszerű...
ápr. 12
6:39
Madeirai luxusingatlanból örömködhet Kollár Kinga, aki közel 7 millió forintot keres havonta (Mandiner)
Magyar Péter embere álomfizetést kap Brüsszelből, luxusingatlant vett Madeira szigetén, de budapesti ingatlanportfólióval is rendelkezik.
ápr. 12
6:39
Nascar: Chandler Smith nyert, Kyle Larson már az első futamon elbúcsúzhatott a triplázásról szőtt álmaitól Bristolon (Racing)
A tavalyi szezon végén olyan sivárak voltak Chandler Smith kilátásai, hogy még a potenciális, kényszerű...
ápr. 12
6:39
Ezt jelezheti a mellkasi nyomás (EgészségKalauz)
Kevés olyan tünet van, amit annyira komolyan veszünk – és joggal –, mint a mellkasi nyomást.
ápr. 12
6:41
"Tűhegynyi lyukon át hatol be a fény" – nagyböjt V. (Mandiner)
A letargikus hangulat az egészséget is rongálja, következőleg fokozza önmagát.
ápr. 12
6:45
Keszthely óriási lehetőség előtt (AQUA)
Májusban mutatkozik be az nEulakes konferenciáján Keszthely, amely egyedüli magyarországi városként lett tagja az Európai Vidéki Tavak Hálózatának. Az nEulakes, azaz az Európai Vidéki Tavak Hálózata 2010-ben alakult az olaszországi Iseo és más ország városainak összefogásából. Azóta már 20-ra nőtt a tagság létszáma. Egyebek között olasz, svájci, lu
ápr. 12
6:45
Ez a házikeverék a leghatásosabb a hangyák ellen (Femcafe)
Tavasztól őszig hirtelen mindenütt ott vannak – a konyhában, a fürdőben, a teraszon. A hangyák hihetetlenül kitartóak, de van egy egyszerű házi megoldás, amivel végre megszabadulhatsz tőlük. Mutatjuk, mit keverj össze, hogy örökre elűzd őket!
ápr. 12
6:45
A világ egyik legkülönlegesebb reggelijének hozzávalója: a tojás (Hamu és Gyémánt)
A tojást nagyon sokféleképpen felhasználhatjuk, így rengeteg nép fontos ételét készíthetjük el vele, ráadásul emellett kifejezetten egészséges is. Ha bővíteni szeretnénk a tojásos ételeink listáját, most itt az alkalom, hogy megismerjük a világ egyik legkülönlegesebb reggelijét, a spanyolok tükörtojását.
ápr. 12
6:45
Ezzel néz szembe Szerbia: bemutatjuk a színes forradalmakat (Mandiner)
Megvezetett egyetemisták, a Soros-hálózat és az EU, mindent bevetnek a globalisták a szerb elnök ellen.
ápr. 12
6:45
Van egy ország, ahol kétszer annyi piramist találunk, mint Egyiptomban (Drive)
Bár legtöbbünknek a piramis szóról egyből Egyiptom jut eszébe, több országban is találkozhatunk piramisszerű építményekkel. Sőt az említett észak-afrikai országtól délre fekvő Szudánban több mint kétszer annyi bújik meg, mint szomszédjánál.
ápr. 12
6:51
Az osztalékfizetési hányad eltérítése a tulajdoni részesedéstől (Adózóna)
Egy társaság a tulajdoni részesedéstől eltérően szeretné meghatározni az osztalékfizetési hányadot. Milyen lépések, milyen sorrendben szükségesek ehhez? Olvasói kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
ápr. 12
6:51
Még erre is figyelnie kell? Szigorú dolgot várnak el Katalin hercegnétől (Femcafe)
Katalin hercegné megannyi előírás szerint éli a mindennapjait, ezek közül pedig bizonyos szabályok élete legapróbb részleteit is befolyásolják.
ápr. 12
6:51
Százharmincegymillió éves terhesség: a chilei ichtioszaurusz ikreket hordozott (Magyar Hírlap)
A tudósokat különösen a magzatok mérete ragadta meg.
ápr. 12
6:51
Most érdemes felújított okostelefont venni (MMonline)
A tavaszi készülékcsere egyik előnye, hogy áprilisra az új iPhone modellek is elérhetők lesznek a second-hand piacon. Húsvétkor a magyar vásárlók jellemzően régi telefonjaikat értékesítik, míg görög, bolgár és román vevők inkább új készülékeket rendelnek a Rejoy.hu szerint.Húsvétra okostelefont? A bevizsgált, felújított készülékekkel foglalkozó Rej
ápr. 12
6:51
Bármit csinál, durván lehúzzák: A sussexi hecegnét darabokra szedte a brit írónő (Nyugati Fény)
Botrány botrány hátán.
ápr. 12
6:51
Forbes-listára került, több millió emberhez eljutott a Pride-ügyben kitett posztja, majd megtörtént a rémálom (Forbes)
A Pride betiltása, egy sokmilliós elérésű poszt, trollok garmadája és automatikus moderálás is kellett ahhoz, hogy a magyar LinkedIn egyik leghitelesebb arcát törölje kis időre a platform. Tanulságos utótörténet.
ápr. 12
6:51
Bezuhant a fogyasztás, spórolnak a magyarok a gázzal, villannyal (AC News)
A rezsitámogatási rendszerben meghatározott éves limiteket alulteljesítik a magyarok. Hatékonyan és ügyesen spórolunk.
ápr. 12
6:57
Szente Vajk a már kilenc évesen Shakespeare-t olvasott (Blikk)
Színházigazgató, forgatókönyvíró, darabok írója és rendezője, filmkészítő, zsűri a Dancing with the Starsban, - talán mindent felsoroltunk, amit Szente Vajk neve mellé oda lehet írni. De vajon hogy lehet bírni ezt az őrült tempót?
ápr. 12
6:57
Van hortenziád? Így lesz a legszebb a környéken! (Agroinform)
Ezt tedd és tiéd lesz a legszebb hortenzia a környéken!
ápr. 12
6:57
A Liverpool döntött Szalah szerződéséről (Igényesférfi.hu)
Meghosszabbította nyáron lejáró szerződését Mohamed Szalah, az angol labdarúgó-bajnokságban éllovas Liverpool egyiptomi támadója.
ápr. 12
6:57
Ismerd meg a diétát, ami növelheti a bélrák kialakulásának kockázatát: már szakemberek figyelmeztetnek a módszer veszélyeire (Glamour)
Napjainkban rengeteg étrend közül válogathatunk, ami egyúttal azt is jelenti, könnyű elbizonytalanodni, mi is az igazán jó választás számunkra, hogyan érdemes étkeznünk. A mediterrán diétáról például csupa jót hallani, egyenesen a világ egyik legegészségesebb étrendjeként tartják számon a táplálkozástudósok. Vannak azonban sajnos olyan diéták is, a
ápr. 12
6:57
EU: az unió és az egész világgazdaság beleremeg Trump vámpolitikájába (newtechnology.hu)
Donald Trump április első napjaiban „kölcsönös vámok” címmel új vámpolitikát hirdetett, amely szerint minden Egyesült Államokba importált termékre tízszázalékos általános vámot vet ki. Sok USA-val kereskedő ország számára azonban ez
ápr. 12
6:57
Orbán lépése mindenkit megdöbbentett – felkerült Magyarország a világtérképre! (Mandiner)
Orbán Viktor egyik komoly politikai sikere nyilvánvalóan abban rejlik, hogy Magyarországot súlycsoportján felül is sikeresen bokszoló országgá tette. Veszprémy László Bernát írása.
ápr. 12
6:57
Itt a várva-várt fordulat? Putyinnal tárgyalt Trump különmegbízottja (naphire.hu)
Trump különmegbízottja Putyinnál járt tárgyalni.
ápr. 12
6:57
Romantikus, tüzes pillanatokkal jön a Mérleg telihold (Life&Body)
A 2025. április 13-i Mérleg telihold romantikus és érzelmes pillanatokat ígér, amelyek lehetőséget adnak a kapcsolatok elmélyítésére és a szeretet kifejezésére. A Kos jegy friss energiái segítenek abban, hogy bátran kiálljunk magunkért, miközben a család és a szeretet iránti vágyunk is erősödik. Most van itt az ideje, hogy tudatosan építsük a szere
ápr. 12
6:57
10 percenként egy ember halálát okozza ez a vírus (EgészségKalauz)
Hasznos, ha ezeket Ön is tudja.
ápr. 12
6:57
Óvatosan a cukorral húsvétkor is! 7 egészséges trükk, ami a gyereknél is beválhat (Bien)
Napjainkban is megszokott, hogy a gyerekek sok édességet kapnak húsvétkor, és kerülnek az asztalra különféle finom, gyakran kalóriadús és cukorban bővelkedő ételek és italok. Ez pedig a legjobb szándékkal is számos kelletlenséghez vezethet; hasfájást okozhat, nem tesz jót a fogaiknak, sőt még hangulatingadozáshoz is vezethet. Szerencsére azonban so
ápr. 12
6:57
Egy Ethereum bálna 900 nap után eladta teljes ETH készletét, 27 millió dolláros haszonról maradt le (KriptoMagazin)
Egy Ethereum bálna, aki több mint 900 napon keresztül tartotta a 10.000 darab Ethereumját, végül úgy döntött, hogy eladja az összes tokent – azonban ezzel lemaradt a lehetséges 27,6 millió dolláros csúcshaszonról. A Lookonchain blokkláncelemző szolgáltatás jelentése szerint a bálna 2022 októberében és novemberében vásárolta meg a 10.000 darab ETH-t
ápr. 12
7:03
Ha nem akar lezuhanni repülővel, ezt figyelje! (Infostart)
A pilóta felkészültsége és a repülőgép állapota mellett a cégvezetés minősége is számít, ha csökkenteni akarja a repülőgép-balesetek valószínűségét – állapítja meg egy friss, a Corvinus Egyetem részvételével zajlott nemzetközi kutatás, amelyben több száz légitársaságot vizsgáltak.
ápr. 12
7:03
Innovatív bőrápolási program a fiatalos bőrért (Spa Trend Online)
Az anti-aging kozmetikumok egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a szépségiparból. Ma már azonban tudjuk, hogy az életkor előrehaladtával csökkenő esszenciális anyagokat nem csak bejuttatni kell a bőrbe, hanem segíteni az öregedő bőrt, hogy fel is tudja használni, be is tudja építeni azokat.
ápr. 12
7:03
Meglepő fordulat: az utolsó pillanatban cserélték le a bíróját a Real Madrid meccsének! (Sport365)
A La Liga 31. fordulójában a Real Madrid vasárnapi, Alavés elleni mérkőzésén nem a korábban kijelölt Martínez Munuera fújja majd a sípot
ápr. 12
7:03
Klubot váltott Gazdag, de marad az Mls-ben (Player)
A 29-szeres válogatott Gazdag Dániel távozott a Philadelphia Union labdarúgócsapatától.
ápr. 12
7:03
Messze jobban drágultak a társasházak, mint a kertes házak (KKV Magazin)
Országosan márciusban 10,6 százalékkal drágultak a lakóingatlanok az egy évvel korábbihoz képest, a fővárosban pedig 18 százalékos volt az áremelkedés. Havi szinten viszont lassulás látható, a februári 2,4 százalékról 1,7 százalékra csökkent az országos tempó, Budapesten pedig lefeleződött. A fővárosi drágulás havi üteme a februári 4,5 százalékról
ápr. 12
7:03
Enyhülő szél, napos idő (Magyar Hírlap)
Gomolyfelhős idő várható, de a gomolyok időszakosan össze is állhatnak.
ápr. 12
7:03
Új NAK-kiadvány segíti a termény toxinfertőzése elleni küzdelmet (Magro)
Elkészült a "Mikotoxinok árnyékában: hogyan előzhető meg a gabonafélék toxinszennyeződése" című NAK-kiadvány.

Keresés