A Nap aktivitásának rezgéseit tudósok arra használták, hogy átalakítva hangokká az emberi fül is érzékelhesse, így lett belőle bárki által meghallgatható zene.
54 éves korában elhunyt Nicky Katt (cikkünk galériájában), aki legismertebb szerepeit a Tökéletlen időkben és a Boston Public című sorozatban játszotta, írja a Deadline.
Virágvasárnapra és Nagyhétre készülve felidézek néhány – mindannyiunk számára ismerős – emberi viselkedésformát – kezdi elmélkedését Sajgó Balázs atya. Az eredeti szöveg a Vatican News oldalán jelent meg. Valaki egyik nap elhalmozza dicsérettel embertársát, lelkendezve jókat mond róla, másnap már teljesen ellenkező állításokat tesz ugyanarról az em
Az intim egészség megőrzése érdekében számos tanáccsal bombáznak bennünket, és ezek közül sok valóban hasznos. Azonban létezik egy olyan szokás, amit akár pozitív hatásai miatt ismerünk, mégis súlyos intim fertőzésekhez vezethet, ha nem kellő körültekintéssel végezzük.
A tavasz beköszöntése nemcsak a különféle termesztett és vadonélő növények számára jelenti a növekedés és a fejlődés időszakának kezdetét, hanem rengeteg kórokozó és kártevő számára is azt jelenti, hogy itt a táplálkozás és a szaporodás ideje.
Fotó: Heute olvasóriporter - Flieghtradar Egy turbólégcsavaros repülőgép teljes hat órán át körözött a szövetségi főváros felett egy hete vasárnap. A jelenség megzavarta a figyelmes megfigyelőket. Vasárnap reggel, magasan az égen Bécs felett egy repülőgép látszólag végtelenül körözött, zavarba ejtve a figyelmes megfigyelőket. Az ASR141-es járatot a
Hétvégén rendezték a Kanári-szigeteki bajnokság második idei futamát, melyen Yeray Lemes balesetet szenvedett, háznak ütközött, ami félig leomlott a becsapódás után.
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 14-én kezdődő héten.
Egy igazi hullámvasút Victoria Beckham élete. Habár sokan azt gondolnák, hogy az angol énekesnő egy tündérmesében él, de ez közel sincsen így, neki is meg kellett tapasztalnia a világ rossz oldalát.
De hová is tart Jézus virágvasárnap, miután beért a városba? Tán autogramot osztogatni megy a főtérre? Folytatja a szamaras diadalmenetet végig az összes utcán? Kényelmesen kiélvezi a népszerűség óráit?
A 17 éves Victor Perez késsel kergetőzött egy udvaron. A rendőrök meg se kísérelték békésen rendezni a helyzetet, kiérkezésük után 12 másodpercen belül lelőtték.
Új erőre, új energiára van szüksége Szerbiának, ezért kell létrehozni egy új mozgalmat - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombaton Belgrádban a Nem adjuk Szerbiát! elnevezésű rendezvényen, amelyen elindította országos mozgalmát.
A következő hét időjárása igazi tavaszi hullámvasutat ígér: hétfőn és kedden még sok lesz a felhő és eső is előfordulhat, de szerdától beköszönt az idei első igazi nyárias nap - akár 28 fokot is mérhetünk a hét második felében.
Mint kiderült, a Colosseumba jegyet értékesítő ügynökségek eddig szinte lehetetlenné tették a normál árú belépők megvásárlását. Olaszország legnépszerűbb turisztikai látványossága azonban mostantól valószínűleg olcsóbban lesz látogatható, hiszen az olasz versenyhatóság komoly bírságot szabott ki.
Elhunyt Tiffán Zsolt borász, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, "aki Baranya megyének szentelte életét és tudását" - közölte Kocsis Máté, a párt frakcióvezetője szombaton a Facebook-oldalán.
A legtöbben boldog izgalommal várják ezt a hírt, de kevesen tudják, miért nem kaphatnak választ korábban. A döntés mögött súlyos társadalmi és jogi okok állnak.
A független képviselő kielemezte a jótékonykodó Mészáros-házaspár öltözékét, pontosabban Várkonyi Andreáét. Szerinte a képen látható ruha a kiegészítőkkel 4 millióba is kerülhetett.
Meglepetésszerű döntést hozott Washington. Az Egyesült Államok 20 kulcsfontosságú elektronikai termék esetében kivételt tett a Kínát sújtó rekordmagas vámok alól. A lépés az Apple, a Dell és más techóriások számára komoly könnyebbséget jelent, hiszen továbbra is olcsóbban juthatnak hozzá kínai gyártású eszközeikhez. A háttérben Trump iparpolitikai
Kortárs magyar költőkkel ünnepli A magyar költészet napját a Madame Tussauds Budapest. A produkció vendége volt Karafiáth Orsolya és Kemény Zsófi – a kortárs magyar líra két jelentős alakja Petőfi Sándor viaszfiguráját is meglátogatták a korabeli Pilvax kávéházi hangulatot megidéző díszletben. Április 11-e 1964 óta “A magyar költészet napja" – il