2025. április 14. hétfő

ápr. 14
9:00
Itt a lista: ez a világ 50 legnagyobb híroldala – A New York Times megelőzte a BBC-t (Médiapiac)
A Press Gazette legfrissebb havi elemzése alapján átrendeződött a világ angol nyelvű híroldalainak élmezőnye: a The New York Times először állt az első helyre, megelőzve a korábban listavezető BBC-t.
ápr. 14
9:00
A One UI 7 stabil frissítése érkezik ezekre a régebbi Samsung készülékekre is (Smarteast)
A Samsung korábban bejelentette, hogy április 7-én megkezdi az Android 15-alapú One UI 7 stabil frissítésénekkiadását, és nemrég már elérhetővé is tette a frissítést a Galaxy S24 széria számára Európában
ápr. 14
9:00
Kabát Péter majdnem, mi tényleg láttuk a botrányos piros lapot – a Pénzügyőr-Csepel bajnokin jártunk (NB1)
Mivel kedvenc csapatom meccs nélkül hagyott vasárnap, ezért reggel úgy döntöttem, hogy nézek valami más mérkőzést aznapra a gyönyörű hétvégi
ápr. 14
9:03
Helyi agyagból nyomtattak időtlen stílusú folyóparti otthont Olaszországban (Kreatív Online)
Innovatív technológiai megvalósítás, kreatív ötlet, sajátos beltér és külső, leginkább így lehetne leírni a Tecla nevű házat.
ápr. 14
9:06
A megújuló energia és az ingatlanfejlesztés húzza a zöldhiteleket (Digital Hungary)
A Magyar Nemzeti Bank nemrég megjelent 2024-es adatai szerint a teljes vállalati, önkormányzati és lakossági kihelyezett zöldhitel volumene majdnem elérte az 1300 milliárd forintot. A hitelek több mint négyötöde vállalatokat és önkormányzatokat finanszírozott, a legnagyobb növekedést a megújuló energia és az ingatlanfejlesztési projektek mutatták.
ápr. 14
9:06
Súlyos a helyzet Szlovákiában: újabb telepeken kell leölni a marhákat (Agrárszektor)
Szlovákiában megfigyelőközpontot hoznak létre a száj- és körömfájásjárvány ellenőrzésére, miközben újabb csallóközi szarvasmarha-állomány leölését rendelték el a hatóságok, annak ellenére, hogy újabb fertőzési gócot nem regisztráltak - írta az Infostart. Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter bejelentette, hogy megfigyelőközpont alakul a száj- é
ápr. 14
9:09
KSH: visszaesett az építőipar termelése (Infostart)
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 4,5, az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal kisebb volt az építőipari termelés volumene - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb jelentéséből.
ápr. 14
9:12
Kínos hazugság bukott ki: mesterséges intelligencia helyett Fülöp-szigeteki call centeresek dolgoztak egy startupnál (Portfolio)
A Nate AI-alapú online vásárlási eszköz alapítóját csalással vádolják, miután kiderült, hogy a beharangozott mesterséges intelligencia helyett valójában Fülöp-szigeteki munkavállalók végezték a feladatokat - számolt be a Finextra.
ápr. 14
9:12
Rekordszámú nevezéssel zárult a Young Cannes Lions hazai előválogatója (Márkamonitor)
A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz) a Cannes Lions Festival of Creativity hivatalos magyarországi képviselőjeként idén is megrendezte a Young Cannes Lions hazai előválogatóját – minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett. A verseny történetében először 106 pályázat érkezett, ami jól mutatja, milyen sok fiatal tehetség kívá
ápr. 14
9:12
Ukrajna nyolcszorosára növelte a cirkálórakéták gyártását (Magyar Hírlap)
A cirkálórakéták gyártása 2024-ben nyolcszorosára nőtt 2023-hoz képest.
ápr. 14
9:12
Magyar Péter párttársa szerint Putyin helye a Nemzetközi Büntetőbíróságon van, nem a tárgyalóasztalnál (Mandiner)
Ez ám a diplomácia!
ápr. 14
9:12
Negyedmilliárdos luxusautóval fotózták Tiborcz Istvánt Marbellán (Forbes)
Egy 250 millió forintba kerülő Ferrari sofőrjeként tűnt fel egy hobbifotós néhány képén Orbán Viktor miniszterelnök veje. Cikkünk frissült. Mi történt? "Szegény Tiborczot nemigen ismerték meg a rendőrök Marbellán, amikor valami miatt kiszállították egy 250 MILLIÓS Ferrari SF Spider luxus sportautóból. Jó, hogy kiszállt, így tudta őt lefotózni egy s
ápr. 14
9:12
Megkopott V8-as luxustól a driftpályákig (Autószektor)
Ilyen se volt még: driftautó készült egy idős luxusautóból. A szinte hihetetlen átalakulás a szerencsés körülmények együttállásának köszönhető. Wil, egy kanadai autórajongó ugyanis véletlenül ráakadt egy öreg, élete zenitjén már túljutott Lexus SC400-asra. A kivénhedt túraautóért mindössze 1.400 dollárt kértek, ami érthető, hiszen az SC nem volt jó
ápr. 14
9:12
Villámteszt: vezettük a Suzuki első villanyautóját (Villanyautósok)
Először vezettük az eVitarát, amely a nyár végén érkezik a kereskedésekbe.
ápr. 14
9:12
Három hónap után távozik az amerikai külügyminisztériumból a USAID-et szétbomlasztó vezető (Telex)
Peter Marocco távozásának pontos okát nem lehet tudni.
ápr. 14
9:12
Falus András: Tudományosan nem igaz, hogy valaki vagy férfi, vagy nő (Telex)
A genetikus szerint az Alaptörvény tervezett módosítása igazságtalan, stigmatizáló, és nem felel meg a legalapvetőbb biológiai ismereteknek.
ápr. 14
9:14
Megtették a téteket az alapkezelők – Ez lesz az év nyerő devizája? (Portfolio)
Új lendületet kapott a japán jen, mivel a befektetők ismét menedéket keresnek a fokozódó globális bizonytalanság közepette – írja a Bloomberg. Donald Trump sorozatos vámbejelentései felerősítették a piaci félelmeket a globális növekedés lassulásával kapcsolatban. Ennek hatására a jen a múlt héten 2,3%-kal erősödött a dollárral szemben, pénteken ped
ápr. 14
9:14
Donald Trump a CBS televízió megszüntetésére szólított fel (Telex)
Az amerikai elnöknek nem tetszett, hogy a CBS vele szemben kritikus riportokat mutatott be, jelezte, hogy ezért "nagy árat kell fizetniük".
ápr. 14
9:18
Már nem amerikai részvényeket kell venni a Citigroup szerint (Portfolio)
A Citigroup leminősítette az amerikai részvényeket, mivel Donald Trump elnök átfogó vámintézkedései várhatóan negatívan befolyásolják a vállalati nyereségek növekedését - írja a Reuters. A bank emellett felminősítette a japán részvényeket "felülsúlyozottra" a korábbi "alulsúlyozott" besorolásról. Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 bef
ápr. 14
9:18
A Winnipeg Jets nyerte az NHL alapszakaszát (Magyar Hírlap)
A hátralevő mérkőzések eredményétől függetlenül már eldőlt az észak-amerikai profi jégkorongliga alapszakasza.
ápr. 14
9:18
Brutális munka: elárulta a Hunyadi szerzője, mennyit kellett kutatnia, mielőtt írni kezdte a regényfolyamot (Mandiner)
"A történelmi regényírásnak, szerintem, a legszebb része az anyaggyűjtés" – vallja Bán Mór író.
ápr. 14
9:18
Valami történt a forinttal hétfőn reggel: A csütörtöki pofon után sem állt meg a zuhanás (Nyugati Fény)
Trump felborította a világgazdaságot.
ápr. 14
9:20
Mi a fene? (Mandiner)
Nos, poloska, úgy négyszer annyian voltunk egy alig egy nap alatt összehozott tüntetésen, mint ti a rakparton.
ápr. 14
9:21
Nagy küzdelmet, szoros eredményeket jósolnak a román elnökválasztásra (Infostart)
Szoros versenyt mutat a román államfőválasztás első fordulójában a legesélyesebb jelöltek között a CURS közvélemény-kutató intézet felmérése.
ápr. 14
9:21
"Amikor én fiatal voltam, ilyenek még nem voltak" – Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata szerint a mai lányok nagyon korán elkezdik "javítgatni" a testüket (Blikk)
Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília, a Miss World Hungary két versenyigazgatója az idei versenykiírás kapcsán arról beszélgettek, hogy mit részesítenek a leginkább előnyben a jelentkezőknél. Szerintük a fiatal lányok már nagyon hamar elkezdik magukon a javítgatásokat, pedig a természetes szépség mindig nyerő náluk.
ápr. 14
9:24
Elkeserítő, mennyire nem megy a magyar építőiparnak (Piac és Profit)
Egy év alatt 4,5, januárhoz képest 1,3 százalékkal kisebb volt az építőipari termelés volumene februárban.
ápr. 14
9:24
Kőkemény üzenetet küldtek a kínaiak Donald Trumpnak: mit fog lépni az amerikai elnök? (Pénzcentrum)
Fokozódik a feszültség az Egyesült Államok és Kína között, miután Trump 145%-ra emelte a kínai importvámokat, és újabb intézkedéseket helyezett kilátásba. Peking a vámok teljes eltörlését követeli, miközben az amerikai fél ideiglenes mentességeket és újabb szankciókat lebegtet. A bizonytalan helyzet veszélyezteti a technológiai szektort, és tovább
ápr. 14
9:24
Magyarország blokkolja a büntetőintézkedéseket, vétózhat az EU-bővítésnél (Portfolio)
Az Európai Unió új lendületet próbál adni a bővítési folyamatnak, miközben több fronton is feszültségek nehezítik a haladást. Luxemburgban informális vacsorán egyeztettek a nyugat-balkáni országok külügyminisztereivel, miközben Szerbia demokratikus visszalépései és Bosznia politikai válsága is aggodalmat kelt. Eközben Svédország és más északi tagál
ápr. 14
9:24
Tovább szenved a magyar építőipar (Azenpenzem)
Az idén februárban a KSH friss közlése szerint az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Januárhoz képest 1,3 százalékos lett a csökkenés. Szakértő úgy látja, a mostanában beinduló állami támogatások nem feltétlenül kompenzálják a lakosság körében is érzékelhető bizonytalanságot.
ápr. 14
9:24
Kamilla királyné elárulta, mi Károllyal való törhetetlen szerelmük titka (Joy)
Az biztos, hogy nem élnek meg könnyű időszakot, de még így is találtak lehetőséget arra, hogy évfordulójukat különlegessé tegyék.
ápr. 14
9:24
Először ültettek át spermiumőssejteket emberbe (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Államokban végzett kísérleti beavatkozás új reményt jelenthet a rákkezelés utáni meddőség leküzdésében.
ápr. 14
9:24
FBI: egy amerikai tinédzser meg akarta ölni Trumpot (Demokrata)
Azt tervezte, hogy Ukrajnába menekül és Oroszországra hárítja a bűncselekményt.
ápr. 14
9:24
Rátapinthattak Kína gyenge pontjára: ennek biztosan nem fog örülni Hszi Csin-ping (Mandiner)
Az EU kereskedelmi főtárgyalója elárulta, mit szeretnének mindenáron elkerülni a kínaiak.
ápr. 14
9:24
Lakner: A fő kérdés, hogy a Fidesz megakadályozza-e Magyar Pétert, hogy elinduljon a választáson (Telex)
Több kutatásban jelentősen vezet a Tisza Párt, azonban Kollár Kinga mondatai muníciót adhattak a fideszes ellentámadáshoz. Nemzet Hangja országjárás, vámháború, hídlezárások, MNB-ügy – ezekről volt szó az Élőben Laknerrel legfrissebb adásában.
ápr. 14
9:24
Deja vu: lehet, hogy nem véletlen? Így értelmezik a tudósok (Bien)
A deja vu jelensége bizonyára sokak számára ismerős: az a különös érzés, amikor egy pillanatot megélve úgy tűnik, mintha azt már korábban átéltük volna. Bár legtöbben életük során legalább egyszer megtapasztalják, a deja vu valójában az egyik legkevésbé megértett emberi élmény maradt. Az elmúlt években azonban számos kutatás próbálta feltárni e jel
ápr. 14
9:24
Olyan eső jöhet ma Magyarországon, amilyen már rég volt: jobb lesz felkészülni (Agrárszektor)
Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban kevésbé felhős, napos tájak is valószínűek Magyarországon. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye.
ápr. 14
9:26
Üzent az NGM a bankok önkéntes vállalásai után (Portfolio)
Az infláció mérséklése, ezáltal a családok megélhetési terheinek csökkentése továbbra is központi eleme a kormány gazdaságpolitikai stratégiájának. A 2022-ben tapasztalt kiugró áremelkedést követően a kormány számos intézkedést tett az árstabilitás visszaállításáért, amelynek eredményeként 2024-re az infláció már a jegybank toleranciasávjába süllye
ápr. 14
9:27
"Olyan hozzászólásokat kapok, hogy haljak meg, dögöljek meg" – Gáspár Győzőt rengeteg támadás éri A Nagy Duett óta (Blikk)
Gáspár Győző Dér Heni oldalán lép fel hétről hétre A Nagy Duett színpadán, ahol mindent bevállalnak azért, hogy mosolyt csaljanak a közönség arcára. A showman viszont most arról panaszkodott, hogy milyen durva kommenteket kap a műsor kapcsán. Annak ellenére, hogy Győző már hozzá van szokva, hogy kamerák előtt éli az életét, a mostani megjegyzéseket
ápr. 14
9:28
Új hatóság a térképen – Így változik meg a fogyasztóvédelem és az élelmiszer-biztonság keretrendszere (Portfolio)
Idén januárban új szereplő jelent meg a magyar hatósági térképen: az Nemzeti Kereskedelempolitikai és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) belépésével a kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi rendszert szeretnék összehangoltabbá tenni. A lépés az élelmiszer-biztonság ellenőrzését is érinti, miközben egy együttműködő partneri viszony kialakítását tűzt
ápr. 14
9:30
Jogosan vonhat le a munkáltató a márciusi béremből utólag? (HR Portál)
Szeretnék segítséget kérni abban, hogy a jelenlegi munkáltatóm a 2025. március 29-én tartandó megbeszélésen azt jelentette be, hogy a márciusi béremből bruttó 100.000 forintot el kíván venni. Ez azt jelentené, hogy az áprilisi kifizetéskor a márciusi bérem bruttó 100.000 forinttal lenne kevesebb. A (szinte) teljes hónapot ledolgozva, és csak a hóna
ápr. 14
9:30
BÉT: emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint (Pénzcentrum)
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Pénteken a BUX 1305,75 pontos, 1,51 százalékos csökkenéssel, 84 947,50 ponton zárt.
ápr. 14
9:30
Újabb lépéssel fordítják vissza a brexitet, közelednek a britek Brüsszelhez (Portfolio)
Az Egyesült Királyság visszatérőben van az európai védelmi együttműködés szívébe – legalábbis ezt jelzi, hogy az EU és London várhatóan már a következő uniós csúcstalálkozón aláírja a közös védelmi és biztonsági megállapodást. Az egyezmény lehetővé tenné a brit védelmi ipar részvételét az EU-s fegyverbeszerzésekben, miközben Donald Trump NATO-ellen
ápr. 14
9:30
Gyorsan nőnek a beruházások az energiaátmeneti eszközökbe, de a fosszilis energiától sem búcsúzunk még (Portfolio)
Gyorsuló ütemben növekednek a beruházások az energiaátmenethez kapcsolódó eszközökbe, különösen a megújuló energiák, az energiahatékonysági technológiák és az infrastruktúrafejlesztés területén – derült ki a KPMG Energy Transition Investment Outlook: 2025 and Beyond című átfogó felméréséből.
ápr. 14
9:30
Megölte szüleit egy tini, a végső cél Trump meggyilkolása lett volna (ATV)
Egy wisconsini középiskolás diák megölte szüleit Donald Trump amerikai elnök meggyilkolására irányuló nagyobb összeesküvés részeként – közölte az FBI.
ápr. 14
9:30
Híres magyar színésznő van az egyik pénzen, lelepleződött a nagy titok (Promotions)
Sokáig találgattak, végül kiderült, és hatalmas sikert hozott számára a bankjegy.
ápr. 14
9:30
A szerb elnököt támogató óriási tüntetés van Belgrádban (Demokrata)
Péntek óta több tízezer ember gyűlt össze Belgrádban.
ápr. 14
9:30
Szigorodtak a járvány miatti intézkedések (Magyar Mezőgazdaság)
A fertőzött telepek felszámolása után is rendkívül fontos a ragadós száj- és körömfájás vírus elleni védekezés. Ezért több szigorításról, vagy annak fenntartásáról is döntött a hatóság.
ápr. 14
9:30
Jeff Goldblum és Thierry Henry együtt nézte a Como hétvégi meccsét (Telex)
A lelátón több sztár volt, mint a pályán.
ápr. 14
9:30
Borzalmas tragédia történt kora reggel Magyarországon (naphire.hu)
Lakástűzben meghalt egy idős férfi Kisújszálláson - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-vel.
ápr. 14
9:30
Közlekedési versenyen mérték össze tudásukat a polgárőrök (Gyulatelevízió)
Kilenc csapat indult a Mezőberényben megrendezett XX. Polgárőr Közlekedésbiztonsági Versenyen. Csapatban az orosházi polgárőrök győztek, egyéniben egy szarvasi polgárőr nyújtotta a legjobb teljesítményt. A Békés Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság 2025. április 12-én rendezte meg a XX. Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny vármegyei fordulóját

Keresés