A volt jegybankelnök fia sejtelmesen cáfolná a közvagyon elsíbolásával kapcsolatos vádakat, és fájlalja, hogy női álnévhasználattal gyanúsították. Mi történt? "Minden jövedelmem legális, nem élek életvitelszerűen Magyarországon immár négy éve. Édesapám már nem jegybankelnök, senki nem lopta el az MNB vagy az MNB alapítvány vagyonát, hiszen továbbra
Stéphane Lefebvre a kilencedik helyet szerezte meg a spanyol Sierra Morena Rallyn, ahol rengeteg információt szerzett az MRF gumijairól és a Rally2-es Hyundairól is.
Rendkívüli helyzet alakult ki tegnap reggel a londoni Walthamstow-ban, ahol a St Mary's School óvodáját hirtelen bezárták. A szülők sokkoló értesítést kaptak, miszerint gyermekeiket aznap nem vihetik be az intézménybe, mivel az óvoda azonnali hatállyal bezárásra került.
Félmilliárd dolláros amerikai beruházást jelentett be a világ legértékesebb chipgyártó cége. Mi történt? Az Nvidia chipgyártó a következő négy évben akár 500 milliárd dollár értékben tervez szuperszámítógépeket gyártani az Egyesült Államokban létesített üzemekben – jelentette be a vállalat. Miért érdekes ez? Az Nvidia bérgyártó partnereivel közösen
A hazai keresetekhez viszonyítva 6,4 százalékkal romlott idén a nyugdíjak vásárlóértéke – derült ki a KSH friss adataiból. Farkas András nyugdíjszakértő szerint változtatni kell a nyugdíjemelések kiszámításának módszerén.
A fiatal orosz támadót ötödikként választotta ki a patinás kanadai együttes az észak-amerikai profi jégkorongliga (Nhl) 2024-es játékosbörzéjén (2024 Nhl Draft), debütálására
A különféle csonthéjas gyümölcsfáknak és dísznövényeknek sajnos van egy betegségük, amely nyilvánvalóan növényfajtól függő mértékben ugyan, de képes lehet akár egyetlen év alatt a teljes növény elpusztítására.
Irodalmi díjat alapított az Esterházy Magyarország Alapítvány a magyar nyelven kiemelkedő értéket alkotó kortárs irodalmárok elismerésére. A történelmi Esterházy család kulturális örökségét ápoló szervezet célkitűzése – az értő befogadásra nevelés és a kortárs irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése mellett – olyan rangot adni az Esterházy Irodalm
A ragadós száj-és körömfájás (Rszkf) harmadik és negyedik kitörésével érintett telepeken, Darnózselin és Dunakilitin a fertőzött állományok leölése és ártalmatlanítása befejeződött. A hatósági munka azonban, többek között a telepek fertőtlenítése, még folyamatban van. Újabb megbetegedést továbbra sem igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hiva
A Bristol Myers Squibb szívbetegség kezelésére fejlesztett gyógyszere nem érte el a kitűzött célokat egy késői fázisú klinikai vizsgálatban, jelentette a vállalat.
Megjelent az Integrator FM ipari podcast sorozat hatodik epizódja, amely ezúttal a motorgyártás jövőjére, a munkaerőpiaci kihívásokra és a versenyképesség megőrzésének stratégiáira fókuszál. Nézze meg az új részt most!
A Netflixen márciusban debütált Kamaszok sokkolta a közönséget. Az alkotás nemcsak a témája, de a filmes eszköztárak használata miatt is rövid időn belül a streamingcsatorna egyik legnézettebb sorozata lett. A széria azért is maradhat meg sokáig az emlékezetünkben, mert rendkívül fontos és húsba vágóan aktuális problémákat feszeget. Ha te is szeret
Rengeteg pénzt hagytak a befektetők a kamatok leesése után inflációkövető Prémium Magyar Állampapírokban, ám ez hamarosan változhat. Mi történt? Rengeteg pénzt hagytak a befektetők a kamatok leesése után inflációkövető Prémium Magyar Állampapírokban. Az Economx számításai szerint közel 3800 milliárd forintnyi a mindössze 4-5 százalékon kamatozó PMÁ
Idén is támogatják az agrárágazatban működő civil szervezeteket, hogy 2025-ben megvalósíthassák szakmai programjaikat. A kiemelt cél, hogy a támogatott projektek illeszkedjenek a minisztérium stratégiai célkitűzéseihez is.
Több mint egymillió forinttal csökkent a Használtautó.hu-n kínált elektromos gépjárművek átlagára 2024 első negyedévéhez képest, miközben mind a kínálat, mind a kereslet növekszik. Míg éveken át stabilan a BMW i3 volt az ezen hajtáslánc iránt érdeklődők kedvence, idén megtörtént a trónfosztás – és nem meglepő módon egy Tesla vette át a helyét. A ma
A skót felföld természeti idilljének közepén fekszik Loch Long, amely messziről a természet gyöngyszemének látszik. A közelébe érve azonban kiderül, hogy a csodálatos fekvésű tó valójában egy szemétlerakó. A Deutsche Welle riportja.
Havi 70 ezer forinttal kap kevesebbet egy békési átlag öregségi nyugdíjban részesülő, mint egy budapesti. 51 ezer magyarnak külföldre utalják a nyugdíját, ezen belül elsősorban Németországba. Néhány érdekes számadat az öregségi nyugdíjakról és nyugdíjasokról a KSH adatai alapján. 2025 elején Magyarországon közel kétmillió nyugdíjkorhatárt b
A videójáték-adaptációk ma már nem csupán mellékszereplői a filmiparnak – egyre több közönségkedvenc játék kerül vászonra vagy képernyőre, méghozzá világszínvonalú produkciók formájában. A 2023-as Super Mario Bros. Movie és az idei Minecraft-film sikerei után egyre világosabb: a videójátékok világa új aranykort él meg Hollywoodban. Mutatjuk, mely a
Az Allee bevásárlóközpont AI kampányarcot indított útjára. Hogyan is jött létre Alíz és milyen módon illeszkedik az Allee missziójába és márkastratégiájába? Juhász András, az Allee center menedzsere ad válaszokat.
Húsvét közeledtével sok családban felmerül az ötlet: „Mi lenne, ha élő nyuszit adnánk ajándékba a gyerekeknek?” A képek, videók, dekorációk tele vannak cuki, puha nyuszikákkal – de a valóság ennél jóval összetettebb…
Az Európai Bizottság jogi megoldásokat keres, hogy az uniós vállalatok büntetés nélkül léphessenek ki hosszú távú orosz gázszerződéseikből, miközben az EU 2027-ig teljesen meg kívánja szüntetni az orosz fosszilis energiától való függőségét.
Az egyre gyakrabban jelentkező, szélsőséges időjárási jelenségek komoly kihívást jelentenek a légi közlekedésben és a légiforgalmi irányításban, különösen a nyári időszakban. Az egyre szeszélyesebb időjárás negatív hatásainak mérséklésére a HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel. 202
Az utakon közlekedő robogók felének sincs kötelező felelősségbiztosítása, és becslések szerint a mintegy 50 ezer e-roller közül is jó esetben csak 10-15 ezer rendelkezik az előírt biztosítási fedezettel – hívják fel a figyelmet az alkuszok.
A budapesti Katalin döbbenten olvasta a fizetési felszólítást. A gyanús tartozásról semmilyen irata nincs, a lakás pedig már rég nincs is meg, ahol állítólag elmaradás volt.
A Z-generációról úgy hírlik, hogy a legsokszínűbb és legprogresszívebb generáció – mindamellett, hogy ezek a fiatalok egyértelműen a digitális világ szerves részét képezik. Sokan azonban azt is látják, hogy ez a nemzedék a történelem egyik legmagányosabb korosztályává vált. Egy friss kutatás szerint 10-ből 8 Z-generációs fiatal megtapasztalta a mag
Tápai Szabina és Kucsera Gábor nyíltan vállalták, hogy válságba került a házasságuk: a kapcsolatukat "csajozás, alkohol, bulik és hűtlenség" tépázta meg korábban, de mivel mindketten úgy érzik, fontosak egymás számára, nem hagyták veszni azt, ami köztük van. Tavaly nyáron ráadásul egy egyházi esküvő során erősítették meg a fogadalmukat, s újra össz
Több mint 650 ezer segédmotoros kerékpárból továbbra is kevesebb mint 300 ezer rendelkezik érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Becslések szerint a kgfb-kötelezettség alá tavaly nyár óta bevont mintegy 50 ezer e-roller közül is jó esetbe
Öt év alatt 80 százalékos áremelkedéssel kell megküzdeniük a magyar családoknak - hangzott el a kínai állami China Global Television Network angol nyelvű csatornáján.