Bár a 2024/25-ös idény lassan a végéhez ér, az Rtl+ Premium előfizetőire több újdonság is vár az elkövetkező hetekben. A rendszeres nézők már tudhatják, hogy a lineáris televízióban megszokottnál jobb képminőségben, egyszerre akár több eszközön, az élő adás alatti visszatekerés lehetőségével együtt élvezhetik az összecsapásokat a közkedvelt szak
A Ferencváros honlapja készített interjút a Kecskemétben futballozó játékosával, Pászka Lóránddal, aki a napokban vakbélműtéten esett át. A szerencsétlenül járt
Történelmi lépést hajtott végre az S&P hitelminősítő azzal, hogy az OTP minősítését egy fokozattal a magyar szuverén adósság minősítése fölé emelte. A magyarázat szerint a képlet az, hogy az OTP már nem is annyira magyar bank. Hiszen az eszközeinek és az eredményének már csak mintegy harmada származik Magyarországról.
Berobbant az újlakáspiaci kereslet Budapesten: a látványos növekedés már a múlt év utolsó negyedében megindult, az idén pedig még magasabb fokozatba kapcsolt, így 2025 első két hónapjában közel háromszor több új építésű otthon talált vevőre az egy esztendővel korábbihoz képest. Olyannyira eltolódott a piac a keresleti oldal felé, hogy bár nagy szám
A bárányhús egy igazi ünnepi fogás, ami húsvétkor hagyományos ételnek számít, amit vasárnap szoktak a szépen terített asztalra helyezni. Bárányhúst sütni nem olyan nagy ördöngösség, videón mutatjuk a receptet.
A rubel 2025-ben eddig a világ legerősebben teljesítő valutája lett: az év eleje óta 38%-ot erősödött a dollárral szemben az OTC (tőzsdén kívüli) piacon – derül ki a Bloomberg adataiból. Ez felülmúlta még az arany 23%-os emelkedését is, amely szintén menekülőeszközként szolgált a dollár gyengülése közepette.
113 évvel ezelőtt következett be a világtörténelem egyik legsúlyosabb hajókatasztrófája, a Titanic elsüllyedt. Ebből a kvízből kiderítheted, mennyit tudsz róla!
A rákos sejteknek nagyszerű energiaforrás a glikogén (a glükóz poliszacharidja): gyors növekedést biztosít számukra, így túlterhelhetik az immunrendszert.
Argentína radikális gazdaságpolitikai irányváltást hajt végre Javier Milei elnök vezetésével. A kormány 20 milliárd dolláros megállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal, miközben feloldotta a több éve fennálló devizakorlátozások zömét és meredeken szigorítja az állami kiadásokat. A cél: stabilizálni az évek óta válságokkal küzdő gazdaságot – mé
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kft. és az Auchan Magyarország Kft. ellen, a lengyel élelmiszergyártó Maspex-csoporttal összefüggő ügyben. A két kiskereskedelmi cég központjában előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást tartottak a GVH munkatársai és adatokat foglaltak le – közölte a ver
Szerhij Najev altábornagy szerint amióta két hónapja irányítja a taktikai csoportot, sikerült 20 százalékkal csökkenteni az emberveszteséget és javítani a taktikai helyzetet két kulcsfontosságú irányban.
Pachmann Péter műsorvezetésével ismét elstartol a Tv2 műsorkínálatában a Napló, hazánk ikonikus riportmagazinja. A műsor vasárnap esténként, közvetlenül a Tények után, élőben jelentkezik majd. A legfontosabb és legizgalmasabb aktualitásokat hozza el a nézőknek, legyen szó az országot megrázó bűnügyekről, fontos közéleti eseményekről, vagy éppen döb
Fricska. Egy friss brit kutatás szerint a Z generációsok kétharmada nem tudja fenntartani a figyelmét egy beszélgetés során, önkéntelenül telefonjuk után nyúlnak közben.
Ahogy az ukrajnai invázió miatt a nyugati márkák hirtelen és egyként távoztak Oroszországból, úgy özönlötték el a kínai autógyártók a félig üresen hagyott piacot. Ez azzal járt, hogy sok kínai vállalat kénytelen volt új márkanévvel bemutatkozni, részint a technológiai együttműködés örvén, részint konspiratíve, a nyugati szankciók megkerülése érdeké
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) április 15-én beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (Jéger), amely ezzel megkezdte nyolcadik védekezési szezonját.
Egy Verseg melletti gabonatáblában járt az Agrofórum stábja, ahol sárgulás, száradás levélvégi tüneteit találtuk meg. Nem tápanyaghiány, nem is betegség - ez nem más, mint a fagykár!
Márciusban váratlan fordulat történt a világ legnépszerűbb alkalmazásainak listáján: az OpenAI mesterséges intelligencia-appja, a ChatGPT megelőzte a TikTokot és az Instagramot is. A letöltési listát régóta uraló közösségi óriásokat így egy AI-app taszította le a trónról.
Már zajlanak a 'Kertészeti üzemek technológiai fejlesztése' pályázat előkészületei. Pályázat esetén törekedni kell, hogy a lehető legjobb minőségű, megbízható gépek kerüljenek beszerzésre. Minőségi és valóban személyre szabott gépekkel könnyebben és hatékonyabban végezhetjük a munkát, így fenntarthatóbbá és költséghatékonyabbá tesszük gazdaságunk.
Hadházy Ákosék keddre újabb 24 órás tüntetést jelentettek be. A demonstráció ismét az Erzsébet hídon kezdődik, majd a tervek szerint a tüntetők felvonulnak a Várba, másnap pedig visszatérnek a hídra.
A répatorta világszerte, így Magyarországon is népszerű desszertje a húsvéti étkezéseknek, ezért ajánlunk is egy gyors és ínycsiklandó receptet, amivel garantáltan lenyűgözöl majd minden vendéget.
Egy baráti összejövetel, egy filmezős este során jellemzően a nachos, a pattogatott kukorica és különféle édességek szoktak az asztalra kerülni. Létezik azonban egy olyan friss ropogtatnivaló is, ami pillanatok alatt elkészíthető, ráadásul garantáltan lenyűgözi majd az ismerőseinket. Ez nem más, mint a hagymachips, aminek elkészítéséhez sem különös