A tiltakozókat itt is rendőrsorfal fogadta. A tömeget az eső sem tartotta vissza, békésen hallgatták a beszédeket. Éjszaka sem maradnak program nélkül.
A nagy sikerű decemberi indulás után ismét új digitális sorsjegyújdonság jelenik meg a Szerencsejáték Zrt. kínálatában. A „Nagy nap” elnevezésű, modern animációs megoldásokat is tartalmazó e-sorsjegy 55 millió forintos főnyereménnyel várja a játékosokat. Az e-sorsjegyek megjelenése egy új korszakot jelent a szerencsejátékok történelmében, a nemzeti
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok.
A kompakt négyajtós kupé harmadik generációja kétféle tisztán elektromos és háromféle lágy hibrid benzines hajtásláncot kaphat. Mivel a Mercedes új, MMA platformos kompakt modellcsaládjában már nem lesz öt- és négyajtós A-osztály sem, az új CLA tágasabb lett a hátsó sorban, ami nagyobb fej- és lábteret jelent a régi generációkhoz képest (a tengelyt
A fertőtlenítő kapuktól a bizonytalan piaci kilátásokig. Megszólaltattuk a száj- és körömfájással érintett állatfajok tartóit, hogy megtudjuk, milyen hatással van a járvány a mindennapi munkájukra és a gazdaságuk jövőjére.
Húsvét csodái – 4 csillagjegy, akinek az élete megváltozik az ünnep után. Horoszkóp. A Húsvét nemcsak a tavasszal járó gyönyörű érzéseket, felfrissülést, ünnepi hangulatot, hanem a megújulást és a változást is magával hozza. Ez a horoszkóp négy csillagjegy életéről szól és arról, hogy a húsvét és az azt követő időszak milyen csodákat tartogat számu
Témák: Célegyenesbe értek az előkészítő munkálatok, ha minden a tervek szerint alakul, pénteken indulnak a gyulai szökőkutak. A városban öt helyszínen, közel 800 négyzetméternyi felületen mintegy 50 köbméternyi vizet forgatnak meg. Daloló Rímek című műsorával érkezett Gyulára a Regélők Énekegyüttes. A diákok a XXI. század stíluselemei, mellett a né
Egyes uniós kormányok szerint megoldást találtak arra, miként lehet elkerülni, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök megakadályozza az Oroszországgal szembeni szankciók meghosszabbítását.
Minél fiatalabbak vagyunk, annál szívesebben vállalunk nagyobb kockázatot a pénzügyeinkben is, míg idősebb korban már a konzervatívabb befektetési portfóliókat keressük – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár adataiból. Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus szerint az igazán sikeres emberek kerülik a végleteket, azaz nem kategorikusan kockázatvállalók
Megérkezett az És egyszer csak... 3. évadának hivatalos előzetese.A Max kedden közzétette a Szex és New York-reboot 3. évadának a trailerét.A 12 epizódból álló évad első trailere, amely a május 29-i premierrel indítja a heti rendszerességgel jelentkező sorozatot, előzetesen megmutatja, hogy a három főszereplő barátnő új fejezete nyit az életében. C
Az OpenAI fontolgatja egy saját közösségi hálózat létrehozását, amely versenybe szállna Elon Musk X platformjával és a Meta Instagramjával - erősítette meg a CNBC-nek egy, a terveket ismerő forrás - írta a Cnbc.
A mobiljátékok világa óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Ma már nemcsak az alkalmi játékok a menők, mint a Candy Crush vagy a Subway Surfers (bár ezek kétségkívül időtlen népszerűségnek örvendenek), hanem olyan grafika igényes, online versenyekre is alkalmas játékok is elérhetők, mint a Call of Duty Mobile, a PUBG Mobile vagy éppen
A húsvéti időszakban kiemelt szerepet kapnak a Szép Kártyák, melyekkel egyebek mellett vendéglátóhelyeken, hotelekben is lehet fizetni. Tavaly és tavalyelőtt is az éttermekben költötték a legnagyobb összeget a K&H Szép Kártyásai – közölte a pénzintézet. Az is kiderült, hogy a húsvéti hónapokban hogyan alakult a bankkártyás forgalom.
Folyton fáradt vagy, mert keveset alszol és nem érzed kipihentnek magad? Ilyenkor a legtöbben vagy magnéziumot, vagy melatonint szednek - mindkettő olyan étrend-kiegészítő, amely segíthet az alvás minőségének javításában. Hogy mikor melyiket érdemes választani, cikkünkből kiderül.
Kedden Stockholmban a svéd külügyminisztérium bekérette az orosz nagykövetet, hogy tiltakozzon az Ukrajna városait ért, számos civil áldozatot követelő orosz rakétacsapások ellen – közölte a tárca honlapján.
A hivatalos rendezvény végén a tüntetők egy része hazaindult. Sokan maradtak még a meghirdetett programokon, transzparanseket, táblákat készítenek. Fotókon az este pillanatai.