Tíz évvel a menekülése után visszatérhetett Szíriába Yusra Mardini. Most, a Forbes Power Women’s Summit előadójaként Magyarországra – egykori útja egyik állomására – is ellátogatott, így közvetlenül mesélt nekünk arról, milyen volt tíz év után látni lebombázott otthonát, az uszodát, ahol olimpiai úszónak készült, és mindenkit, akit otthon hagyott.
Miközben fogyó létszámmal, megbénítva a fővárost, továbbra is tart a Hadházy-tüntetéssorozat, a Kossuth-téren úgy tüntettek Lakatos Márk ellen, hogy nem zavarták a forgalmat.
Egy új kutatás állítja: a kávé nemcsak finom, de az egyik magyar népbetegség megelőzésében is segíthet. Apró bökkenő, hogy nem mindegy, mikor isszuk. Egy friss kutatásban azt vizsgálták, hogy milyen hatással
Narendra Modi India miniszterelnökének régi nagy terve, hogy Indiát globális gyárteleppé alakítsa, több milliárd dollár értékű olcsó iPhone-t és gyógyszert termelve. Most azt reméli, hogy rakétákat, helikoptereket és csatahajókat is beépíthet a külföldi kormányok bevásárlókocsijába.
Aki elhitte, hogy a kormány a készpénz erőltetésével az ő érdekeit szolgálja, annak rossz hírünk van. Valójában mindannyiunk számára erősen aggasztóak lehetnek a már meglépett és most körvonalazódó intézkedések. A kápé ugyanis igazán pénzügyi gondok idején értékelődik fel.
A nyári táboroztatással egyszerre több legyet is üthetünk egy csapásra: a gyerek élményekkel teli, tartalmas programokon vesz részt, remekül szórakozik, játszva tanul, tábortűznél barátságokat köt, és örök élményeket gyűjt; mindez idő alatt a szülők a legnagyobb nyugalomban dolgozhatnak, vagy láblógatva pihenhetnek. Nyári tábor ajánlónkat együttműk
A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2025. április 7. és 13. között a kerületben több helyszínen is mértek állványon elhelyezett, valamint menet közben rögzítő eszközzel.
Blake Lively előhívta magából az extravagánsabb énjét, ugyanis nemrég egy tetőtől talpig bőr szerelésben jelent meg legújabb filmjének londoni premierjén.
Jelentős újításokkal készül az idei szezonra a Friss 0,0% márka, valamint új taggal bővül a kínálat. A közkedvelt citrom, körte-alma, málna-áfonya, görögdinnye-eper és mangó-maracuja ízek mellett a termékcsalád legújabb tagja az alacsony kalóriatartalmú, természetes koffeint tartalmazó, gránátalma-meggy ízesítésű Friss 0.0%. A Borsodi Sörgyár idé
A modern napelemek sokkal hatékonyabbak, mint a 20-30 évvel ezelőttiek, de a rossz időjárás és az éjszakai sötétség még mindig megakadályozza, hogy a napelemek a nap 24 órájában csúcsteljesítményt nyújtsanak. Képzeljük csak el, ha ezt a napenergiát zavartalanul gyűjthetnénk az űrből. Nos, Kína úgy gondolja, hogy ez lehetséges.
Egy barátságosnak tűnő este. Egy eltűnt kislány. Egy szülői rémálom, ami valósággá válik. A Disney+ legújabb pszichológiai thrillere, Az elrabolt lány pontosan azt a feszültséget hozza, ami miatt képtelenség lesz abbahagyni a sorozatot.
Reed Zsuzsa 48 éves volt, amikor megkapta az ADHD-ról és az autizmusról szóló diagnózisát. Egészen addig az volt a megélése, hogy ő a kivételesen magas intelligenciája ellenére "hülye". Végül sok vargabetűt követően társaival együtt megalapította a Kisvilág neurodivergens-barát közösségi irodát és kapcsolódási teret, ahol ADHD-val és autizmussal él
A Microsoft a jövőben AI-alapú optimalizálással teszi gyorsabbá és kevésbé zavaróvá a Windows operációs rendszer frissítéseit. A redmondi társaság célja, hogy a Windows-frissítések észrevétlenül, a háttérben történjenek: minimalizálva a felhasználói élményt hátráltató megszakításokat, miközben javul a rendszer hatékonysága és biztonsága. Az új megk
A Nippon Express Holdings, INC. cégcsoporthoz tartozó cargo-partner sikeresen megszervezte a világ legnagyobb mozgatható (lengő) harangjának szállítását Lengyelországból Brazíliába. A monumentális, Vox Patris – magyarul „Az Atya hangja” – névre
A Miskolci Járási Ügyészség minősített szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki 11 éves kislánnyal készíttetett pornográf videókat.
Ha nem vagy jártas a hajgöndörítésben, meglepő lesz számodra, hogy a hajcsavarók mostanra még népszerűbbek, mint eddig valaha. Valójában ha rákeresel a #hairrollers hashtagre a TikTokon, több mint 37 ezer posztot találsz, ahol említik őket. Nyilvánvaló, hogy sokan szeretnék elsajátítani a módszert, amivel otthon is dús, szalonra méltó frizurát kész
Húsvét nemcsak a kereszténység fontos eseményére, a feltámadás örömhírére irányítja figyelmünket, hanem a családi együttlétek, a közös étkezések bensőséges pillanataira is. Ehhez a különleges hangulathoz hozzátartozik egy illatos, frissen sült kalács is – amely Borbás Marcsi segítségével igazán ünnepi és kiváló lesz.
A fogyás egyik közismerten leghatékonyabb eszköze a megfelelő táplálkozási rendszert kiegészítő rendszeres mozgás. Azonban, aki túlsúlyos vagy elhízott, pontosan tudja, hogy nem könnyű megváltoztatni a korábbi ülő életmódot, különösen, ha társbetegségek is jelen vannak, és akár a saját testsúlyt mozgatni is nagy feladat.
„Emlékezzen mindenki arra, amit most mondok: Ott leszünk Münchenben a Bajnokok Ligája döntőjében.” – mondta Carlo Ancelotti még novemberben. Ahogy a mondata,
Az új kutatások szerint azok az anyák, akik a szülés után hormonális fogamzásgátlót szednek, a depresszió megnövekedett kockázatával néznek szembe.A kutatás – amely egy dániai lakossági vizsgálatból származik – megfigyelésen alapul, ami azt jelenti, hogy egyelőre nem tudják bizonyítani, hogy valóban a hormonális fogamzásgátlás okozta a tüneteket.A