Már nem a BMW i3-as, hanem a Tesla Model 3 a legkapósabb használt elektromos autó a legnagyobb netes piactéren. Közben csúcsot döntött az e-autók forgalomba helyezése, márciusban 2700 autó kapott zöld rendszámot Magyarországon. A Használtautó.hu friss adatai szerint 2025 első negyedévében az elektromos járművek átlagára 10,8 millió forintra
Akár melegrekordra is készülhetünk ma, hiszen előfordulhat, hogy a Tiszántúlon akár 30 fokot is mutathatnak majd a hőmérők. Az ország nagy részén sok napsütéssel számolhatunk, de délután több helyen eső is lehet. A mai nagy meleg után pedig egy mediterrán ciklon némi lehűlést hoz, éppen a húsvéti hosszú hétvégére.
Délutántól előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is egyre több helyen várhatóak záporok, zivatarok. A szél több helyen erős lesz, a zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódhat.
Két hónappal azután, hogy Santa Fe-i otthonukban megtalálták Gene Hackman és Betsy Arakawa holttestét, előkerültek a hollywoodi ikon feleségének írt feljegyzéseit.
Ismét eléri hazánkat egy nagyobb szaharai porvihar, az internetet pedig ezzel egy időben elöntötték a jelenséggel kapcsolatos szélsőségekbe hajló összeesküvés-elméletek és álhírek is.
A NAV munkatársai engedték le végül az egészségügyi előírásokra fittyet hányó wellness-szálló medencéjét, miután a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt hiányosságokat a hotel a felszólítás ellenére sem szüntette meg.
A negyvenhét méteres szlúp, amelyet a holland szuperjachtépítő, a Royal Huisman alkotott, már a májusi tengeri próbák során lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Nilaya egy tíznapos atlanti-óceáni átkelés után Antiguára hajózva minden tulajdonosi elvárást teljesített: sebesség, tengerállóság, megbízhatóság és csendesség. A hajót Bouwe Bekking profi vit
Szinte nem telik el úgy nap, hogy valamelyik népszerű európai város vezetése ne jelentene be újabb szabályozásokat a túlturizmus visszaszorításának érdekében. Most épp Barcelonában döntöttek úgy, hogy az egyik leglátogatottabb látványosságuk köré külön "szelfizónát" alakítanak ki – írja a Euronews.
Egyes ágazatokban – például az építőiparban – bevett, de általában is szokásos gyakorlat, hogy a felek a teljesítés igazolásáról állapodnak meg egymással, és annak tanúsítására rendszerint okiratot, úgynevezett teljesítésigazolást állítanak ki. Kérdés: van-e jelentősége ennek a gyakorlatnak általános forgalmi adózási (áfa) szempontból, és ha igen,
Lezárult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza, amelynek eredményeként kivontak a forgalomból több mint 300 kilogramm élelmiszert, és összesen 1,6 millió forint bírság kiszabása van folyamatban - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-t.
Az egyik leghalálosabb rákfajta - így emlegetik gyakran a hasnyálmirigyrákot, melynek rendkívül ijesztő tulajdonsága, hogy sokszor semmilyen tünet nem jelentkezik az érintetteknél egészen addig, amíg a betegség nincs nagyon előrehaladott állapotban. Mégis van egy ártalmatlannak tűnő korai tünete, amelyet ha te is tapasztalsz, érdemes azonnal orvosh
Victoria Beckham retteg attól, hogy két idősebb fia, Brooklyn és Romeo között egy barátnő miatt kialakult feszültség újabb viszályt szíthat a milliárdos Petlz családdal, és ez károsíthatja a márkája hírnevét.
Vitatott körülmények között kapott aranyérmet Imane Khelif a 2024-es párizsi olimpián. A transznemű algériai sportoló nőkkel mérte össze erejét - többek között Hámori Luca felett is győzelmet aratott.
A longevity-kutatások világában eddig leginkább a mediterrán étrend kapott reflektorfényt, ám az utóbbi években egy kevésbé ismert, de annál ígéretesebb táplálkozási minta is felkerült a tudományos figyelem térképére: ez az Atlantic diéta. A spanyolországi Galícia régiójából származó étrend nem csupán ízletes ételeket, hanem bizonyítottan jobb anya
A nagyobb áruházláncok – köztük a Lidl, SPAR, Tesco, CBA, Penny, Auchan és Aldi – már közzétették a húsvéti nyitvatartásukat, így érdemes előre tervezni, mikor induljunk vásárolni.
A Sanofi gyógyszeripari innovációs központban a biofarma cég most bemutatja globális immunológiai stratégiáját, kiemelve az innovatív gyógyszerek és vakcinák szerepét a jövő orvoslásában. A Sanofi Science Lab a 2024-es Párizsi Olimpiai és Paralimpiai Játékokon mutatkozott be elsőként, most pedig Marseilles, Barcelona, Milánó és Frankfurt mellett Kö
Hét hónappal ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet a Jóban Rosszban színésznője. A balesetben meghalt az ötéves kisfia, és Sallai Nóra is hosszú ideig volt válságos állapotban. Karácsony előtt térhetett haza otthonába, ahol családja körében haladt a gyógyulás útján, ám sajtóértesülések szerint most újra kórházba került a színésznő.
A continuous manufacturingről, vagyis a folyamatos gyártásról beszélt Sven Hems, a Fette Compacting folyamatos gyártásért felelős global sales menedzsere a 2025-ös PharmConnect kongresszuson, ahol idén is felvonultak a kelet-közép-európai térség
Országszerte zivatarok alakulhatnak ki, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Ma délutántól délnyugat felől előbb a Dunántúlon, annak is nagyobb valószínűséggel a középső részein, keleti felében szórványosan zivatarok kialakulása valószínű. Estére, késő estére a záporos, zivataros ren
Hatalmas vihar közelít Magyarország felé, és már csak órák kérdése, hogy lecsapjon. A meteorológusok szerint jégeső, villámlás és brutális szél kísérheti az érkező zivatarláncot. Az ország szinte teljes területére riasztást adtak ki – egyetlen megye úszta meg eddig.
El tudod képzelni, hogy akár milliárdokkal több ember élhet a bolygón, mint ahogyan azt eddig gondoltuk? Egy friss kutatás szerint a hivatalos népességbecslések alaposan félrecsúszhattak – különösen, ha a vidéki területeket nézzük. Ez nem csupán statisztikai hiba, hanem olyasvalami, ami komoly következményekkel járhat a jövőnkre nézve.
A tavasz ébredésével és a húsvéti hangulattal együtt a szabadban töltött idő és a finom ételek iránti vágyunk is megnő. Mi lehetne jobb módja az ünnepi asztal megkoronázásának, mint egy ínycsiklandó grill fogás? A húsvét nem csupán a sonkáról és a kalácsról szólhat - bátran kísérletezzünk a grillen is.
A találkozó emberének Lautaro Martinezt választották, aki az egyenlítő gólt lőtte a negyeddöntő visszavágóján. Az Inter csatára ezzel hét meccsen nyolc gólnár