Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz tartozó JNIM dzsihadista csoport azt állítja, hogy megölt 70 katonát két rajtaütésben Beninben. Ez volna az utóbbi évtized legtöbb halálos áldozatot követelő dzsihadista támadása Nyugat-Afrikában, ha igaznak bizonyul - írta a SITE Intelligence Group hírszerző szervezet.
A magyar dolgozók bérigénye és az alkalmi munka közterhei is emelkedtek, ezért keresnek sok helyre harmadik országbeli munkavállalókat, de van még egy fontos ok ezeken felül is.
A zöld mályva bemutatása: A közönséges mályvalevél 10 legfontosabb egészségügyi előnye A természetes gyógymódok és egészségjavító gyógynövények sokfélesége közepette a közönséges mályva (Malva neglecta és Malva sylvestris) egy sajnos eléggé alul értékelt, mégis jelentős növényként tündököl. A remek tulajdonságairól elismert közönséges mályva világs
A hazai építőipar egyik súlyos gondja az alacsony hatékonyság. A munkafolyamatok digitalizációja ma már minden piaci szereplő számára elérhető megoldás a teljesítmény, a minőség, a versenyképesség javítására, mégis sokan tartanak az alkalmazásától. A tartózkodás leggyakoribb oka, hogy drágának, bonyolultnak, nehezen elsajátíthatónak tartják az új t
A színésznő tragikus sorsa még mindig megdöbbenti a hazai társadalmat, az emberek nem képesek felfogni, hogyan történhet ilyen szerencsétlenség egy kedves és ártatlan színésznővel. Sallai Nóra esete éppen ezért a héten is az egyik legolvasottabb cikkünk volt, több más top téma mellett.
A tojásfehérje teljes fehérje, míg a sárgája zsírban oldódó vitaminokat (pl. A-vitamin, D-vitamin, E-vitamin), egyéb vitaminokat, ásványi anyagokat, omega-3-zsírsavakat tartalmaz. Egészséges embereknek a tojás koleszterintartalma miatt sem kell aggódniuk.
Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás, a sok napsütés mellett többfelé várható zápor, zivatar, a hőmérséklet csúcsértéke pedig 20 és 25 Celsius-fok között alakul. A hét végén csökken a csapadék valószínűsége és kissé visszaesik a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Európában kettő-három, Japánban akár hat-hét hónapnyi várakozási idővel kell számolni azoknak, akik bizonyos Toyota-modelleket szeretnének vásárolni. Pedig nem olyan egzotikus típusokról van szó, mint az új generációs Land Cruiser vagy a GR sportautó-család valamelyik tagja, hanem egyszerű családi autókról, amelyeket az emblémán és az ahhoz köthető
Böjti futásunk véget ért, de testi és lelki megpróbáltatásaink nem érnek véget. A böjti időszakon kívül sem szabad hagyni életünket meder nélkül folyni. Élhetnénk úgy, mintha egész évben nagyböjt lenne. Vajon az elősegítené Istenre figyelésünket? A Szentírás tanítása szerint van ideje a böjtölésnek és van ideje az örömünnepnek is – írta húsvétvasár
Az MMA-harcos szerint volt párja anyja már egy hónapja náluk él, és senki nem tudja, meddig marad. Gábor tehetetlennek érzi magát, hiába próbálta elküldeni.
A startupper, az STRT Holding vezérigazgatója a Klasszis Podcastban elmondta véleményét a vámháborúról, arról, hogy az milyen változásokat idézhet elő, hogyan reagálhat arra Kína, s végül, de nem utolsósorban tényleg profitálhat-e abból Európa, s azon belül Magyarország. Szó esett arról, hogyan éleszthető fel a már egy ideje tetszthalott állapotban
Ezen a héten sem hagytuk sztárhírek nélkül olvasóinkat. Úgy látszik, Kulcsár Edina magánélete továbbra is izgalomban tart mindenkit, most kétszer is bekerült a neve a legolvasottabb cikkek közé.
Mindig jó ötlet, ha van egy bevált tojássaláta recept a tarsolyodban. A tojássaláta egyszerűen elkészíthető klasszikus, ami egy könnyű ebédként is megállja a helyét.
Én mindig így teszem el a zöldbabot télire, jó kis módszer Zöldbab télire, tartósítószer nélkül! Mindig is így tettem el, és kivétel nélkül finom friss marad! Ha ti is szeretitek a zöldbabot, valószínűleg érdekelhet az alábbi, egyszerű recept, amit én magam is az interneten találtam, és már évek óta használom a család nagy megelégedésére. Ajánló:
A muffin sütés egy szuper jó kikapcsolódás lehet akár egyedül, akár a gyermekünkkel készítjük el. Mi muffin sütés lázban égünk, minden változatát szeretjük. Lehet édes vagy sós, sima vagy töltött mind egytől-egyik levesz minket a lábunkról. Ha szereted a muffint te is, hoztunk egy pár különlegesen finom receptet. Próbáld ki, nem fogsz csalódni benn
Az Egyesült Királyság iskoláiban aggasztó mértékben terjed a szexizmus és a nőgyűlölet, amit a tanárok szerint olyan online influenszerek, mint Andrew Tate, tartalmak terjesztése táplál.