Ez a 8 növény távol tartja a kullancsokat a kertünktől A kullancsok elleni védekezés kifejezetten fontos a kertünkben is, szerencsére bizonyos növények segítségével természetes megoldás is van rá. Bár ritkán vesszük észre, de ott lapulnak a kertben és ha nem figyelünk a bőrünkre kerülve nagy bajt is okozhatnak. Terjeszthetnek veszélyes fertőzéseket
Nyakunkon az északi félteke versenyszezonja, amelyik a Waszp osztály számára az eddigi legnagyobbnak ígérkezik. Versenynaptáruk csúcseseménye egyértelműen a 2025-ös Nemzetközi Waszp Játékok, amelyet az Egyesült Királyságban, Weymouthban rendeznek meg. Április 8-áig 245 nevezés érkezett be, de a várakozások szerint ez júliusra felmehet 300-ra. A Was
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.
A 2014-ben elindított NATO-művelet keretében a szövetséges vadászgépek rotációs rendszerben járőröznek Észtország, Lettország és Litvánia légtere felett a lengyelországi támaszpontról indulva.
A húsvét utáni hét nemcsak a tavaszi felfrissülésről, hanem párkapcsolati próbatételekről is szól – legalábbis a csillagállások szerint. A bolygóháromszögek feszült energiái több jegy szülötteinél is próbára teszik a türelmet, az együttműködőképességet és a kommunikációs készségeket. Heti szerelmi horoszkóp követezik!
Ez a növény aranyat ér! Így készül a pitypang szörp A gyermekláncfű vagy pongyola pitypang (Taraxacum officinale) az ehető virágok közé tartozik. Gyom léte miatt sokan megvetik, pedig ez a tápértékekben gazdag növény gyógyító képességéről szóló hírneve több mint ezer évre nyúlik vissza. Segíthet a menstruáció előtti tünetek (állatkísérletek azt mut
Megkötötték a koalíciós szerződést a kereszténydemokraták a szocdemekkel, pár hét után beindulhat az adósságfék nélküli költekezés, az új migrációs politika és a külpolitikai izmozás. A pártokon belül azért vannak aggodalmak, az alkotmánymódosítás miatt magyarázkodni kell, miközben a választás után ezúttal nem a győztes, hanem a szélsőjobboldal erő
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A brit hegyimentő szolgálatok 2024-ben rekordot döntöttek: Angliában és Walesben minden egyes napra jutott riasztás, míg Skóciában először haladta meg az esetek száma az ezret
A 16. héten ismét rengeteg izgalmas dolog történt a világban és Magyarországon is. Éppen ezért összegyűjtöttük legolvasottabb, legfontosabb híreinket a hétről. A cikkeket a szöveges linkekre, a címekre vagy a kiajánló dobozokra kattintva lehet elolvasni.
A húsvéti tojásdíszítés az egyik legszórakoztatóbb hagyomány, de próbáltad már szalvéták segítségével díszíteni a tojásokat? Egyszerű és látványos technika, mutatjuk, hogyan csináld!
Már gyermekkoromban éreztem egy kettősséget magamban, mikor is egyszerre voltam lelkes résztvevője és mintegy kívülálló megfigyelője a húsvétnak. Én is jártam a házakat édesapámmal, testvéremmel, izgultam a versikém miatt, ettem ahol illett, siettem ahol kellett, de közben figyeltem, és próbáltam megérteni, hogy mit miért csinálunk.
Bár keveset tudunk erről Magyarországon, de Nyugat-Szahara nem elszigetelt kérdés, hanem egy olyan régió, ahol a terrorizmus, a geopolitika és az ásványkincsekhez való hozzáférés metszik egymást.
Dárdai Bence szeretne játszani a magyar válogatottban a vb-selejtezőkön is, és legfontosabb célnak azt nevezte meg, hogy a csapat kijusson a világbajnokságra.
Az egész országot megrázta a kis Ágoston kálváriája: a kisfiú még csak 10 hónapos és nagyon ritka, agresszív leukémiával küzd. Ágoston egyetlen esélye egy külföldi kezelés.
Fontos szavazás előtt állnak a Forma–1 motorgyártói, miután továbbra sem szűnik az aggodalom, mely szerint a 2026-os szabályokkal való mellélövés miatt az autók nem lesznek képesek padlógázzal haladni a hosszabb egyenesekben. Az ügy, miszerint egyes gyártók szeretnék megváltoztatni a belső égésű motor és az elektromos hajtás szerepének arányát a jö
Ettől lesz omlós a hús és sűrű a pörkölt szaftja: Ezt minden háziasszonynak ismernie kéne! Ahány konyha, annyi féle pörkölt, hiszen minden családnak, háztartásnak megvan a saját bevált receptje. Az alapvető szabályok betartásával azonban garantáltan tökéletes pörköltet készíthető. A pörkölt egy olyan étel, amelyre a magyar konyha igazán büszke lehe
A Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya pénteki közleményében az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét több ponton is megváltoztatta a törvényszék. Az elsőfokú eljárás során kilencvenegy vádlott állt a vádlottak padján, akik az elsőfokú ítélet szerint csoportonként szerveződve, 2012. április és 2014. július között Németországban,