A Kremlben fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Államok elnökének különmegbízottját, Steven Witkoffot - közölte pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.
Az Alphabet, részvényei 4,6 százalékkal emelkedtek a csütörtöki zárás utáni kereskedésben, mivel a cég első negyedéves eredménye felülmúlta a várakozásokat.
Szerinte Zelenszkij és mindenki más is belátja, hogy a félsziget már régóta Oroszország része. Arról is beszélt, hogy Ukrajna provokálta ki a háborút a NATO-tagság emlegetésével.
4 csillagjegy idén tavasszal nemcsak új lehetőségekkel találja szembe magát, hanem saját belső erejét is másképp kezdi látni. Nézzük, kik állnak hatalmas átalakulás elé – csillagjegyük alapján!
Varga Mihály, az MNB elnöke szerint az elmúlt időszakban a fokozódó geopolitikai feszültségek növelték a globális kockázatokat. A gyorsan változó környezet és az inflációs pályát övező kockázatok továbbra is fegyelmezett és türelmes monetáris politikát indokolnak.
Üzletenként 3 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az 1001 és 2000 fő közötti hazai településeken működő, egész évben nyitva tartó, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált, lezárt üzleti évvel rendelkező italüzletei.
A legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesztettek ki.
A Donald Trump által Kínára kivetett vámok miatt a webkereskedelmi óriások Európára helyezték át a hangsúlyt, megterhelve az itteni piacokat. Az Európai Bizottság a tagállamokkal a védelmi intézkedéseken dolgozik, hogy ne keletkezzenek ipari károk és ne maradjanak el a vámbevételek sem.
Az agrárminiszter egy pénteki háttérbeszélgetésen azt mondta, Magyarország megküzd azokkal az országokkal, amelyek az indokoltnál és az uniós szabályoknál szigorúbb korlátozásokat vezetnek be a magyar húsexportra. Nincs újabb járványkitörés, azzal segíthetünk, ha magyar sertéshúst vásárolunk.
Aggasztó számokat mutat az FBI éves jelentése, a kiberbűnözők hatékonyabbak, mint valaha, írja a hwsw.hu. A friss jelentés szerint 2024-ben a kiberbűnözők rekordösszeget zsákmányoltak, 16,6 milliárd dollárt gyűjtöttek be áldozataiktól. Ennél is aggasztóbb, hogy ez a szám 33 százalékos növekedést jelent a megelőző évhez viszonyítva, ami azt
Mindhárom használt lakáspiaci szegmensben emelkedtek az árak 2024 első negyedévéhez képest. A legnagyobb drágulást az eddig relatíve olcsóbb panellakásoknál mérte az Otthon Centrum (OC).
Újabb adategyeztetési eljárást indított az adóhatóság 2025. április 9-11. között az online számla-adatszolgáltatások és áfabevallások eltéréseinek vizsgálata céljából. Az adategyeztetési eljárás során elengedhetetlen a gyors reakció az adózók részéről a bírság és egy esetleges jogkövetési vizsgálat elkerülése érdekében – hívja fel a figyelmet közle
Az Intel részvényei 4,9 százalékkal estek piaczárás után, miután a chipgyártó a vámokkal kapcsolatos bizonytalanságra hivatkozva a vártnál gyengébb bevételi előrejelzést adott a második negyedévre.
A már megszokott bivalygulya mellett új látogatóközpont, gólyamentő-központ, kilátók, tanösvények, gyógynövénykert, játszótér, interaktív kiállítások várják majd a látogatókat 2026 tavaszától. Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.
A Bitget, a vezető kriptopénzváltó és Web3 vállalat közzétette a 2025 áprilisára vonatkozó havi Proof of Reserves (PoR) jelentését, amelyből kiderül, hogy továbbra is elkötelezett az átláthatóság és a felhasználói eszközök biztonsága mellett. A legutóbbi ellenőrzés megerősíti, hogy a Bitget rendkívül biztonságos fedezett tartalékokat tart fenn, az
A vonzalom egy összetett és sokszínű jelenség, amelyet számos tényező befolyásol, a külső megjelenéstől kezdve, egészen a belső tulajdonságokig. Sokszor észre sem vesszük, hogy apróbb változtatásokkal mennyire növelhetjük mások vonzalmát irántunk. Néha éppen csak egy kis önbizalom vagy odafigyelés hiányzik ahhoz, hogy valaki igazán vonzóvá váljon m
A miniszterelnök határozottan cáfolta Donald Tusk állítását, miszerint Magyarország az Európai Unióból (EU) való kilépést fontolgatná. A magyar kormányfő szerint nem távozásról, hanem az Európai Unió átalakításáról van szó.
Az elmúlt hetekben fokozódó geopolitikai feszültségek növelték a globális kockázatokat – jelentette ki Varga Mihály, aki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülésén vesz részt Washingtonban, közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
A Svájci Nemzeti Bank elnöke elutasította a bitcoin tartalékvalutaként való használatát, mivel a kriptovaluták nem felelnek meg az intézmény tartalékokkal szemben támasztott követelményeinek. A kriptoeszközökkel is foglalkozunk május 8-án a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánkon, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési öt
Csányi Sándor május elsejétől az OTP Bank elnöke lesz, a vezérigazgató posztot, fia, Csányi Sándor veszi át – jelentette be a pénzintézet közgyűlésén az elnök-vezérigazgató, aki az InfoRádióban nemcsak a személyi váltás okairól beszélt, hanem a a bank rekorderedményéről, a különadók okozta teherről és a kötelező ATM-telepítés aránytalanságairól is.
Fotó: police.hu A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai április 19-én 15 óra 3 perckor Tótszentmárton területén mértek be egy motorkerékpárost, aki a megengedett 50 km/h helyett 124 km/h-val közlekedett. Rá négy percre szintén ott egy másik motoros száguldott 169 km/h-s sebességgel. Az egyenruhások az előbbi férfira 312 ezer, míg az utóbb