Penn Badgley, aki A pletykafészek (Gossip Girl) című kultikus sorozatban Dan Humphreyt alakította, Alex Cooper vendégeként beszélgetett karrierje kezdetéről, a hírnévről, a régi történetszálakról, a gyerekeiről és a régi, valamint jelenlegi szerelmi életéről.Penn Badgley 2017 óta házas Domino Kirke énekesnővel, és hamarosan megérkezik első közös gy
A kormány rendelete alapján Ferenc pápa temetésének napja, azaz szombat nemzeti gyásznap lesz Magyarországon. Elmondjuk, hogy ez hogyan érinti az üzletek nyitvatartását.
Nagy-Britannia megtiltotta a videojáték-konzolok oroszországi exportját, azzal az indokkal, hogy ezeket az eszközöket az Ukrajna elleni támadásokhoz használt drónok irányítására is alkalmassá lehet tenni.
Mindhárom használt lakáspiaci szegmensben emelkedtek az árak 2024 első negyedévéhez képest Budapesten. A legnagyobb drágulást az eddig relatíve olcsóbb panellakásoknál mérte az Otthon Centrum.
Szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk a Párbeszéd-Zöldek súlyosan dehonesztáló, stílusában és hangnemében újkori történelmünk legsötétebb időszakát és egyházüldöző diktatúráit idéző kampányáról – írta a szerkesztőségünknek pénteken megküldött közleményében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (Mkpk). Hozzátették: Sajnáljuk, hogy egy párt húsvét
A tejfogyasztás kérdése sokak számára nemcsak hogy napi rutin, hanem egészségügyi szempontból is lényeges döntés. Az áruházak polcain azonban számtalan típus közül választhatunk, a hagyományos tehéntejtől kezdve a különféle növényi alapú italokig, amelyeket sokan immár tejeknek is hívnak. Az egészségünk megőrzése, vagy esetleg speciális igényeink k
Miközben Oroszország ismét Kijevet támadta, az orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy országa készen áll a háborút lezáró egyezségre. Donald Trump amerikai elnök szerint közel van a megállapodás.
A 62 éves színésznő számtalan fimben szerepelt már. Demi Moore volt, hogy vetkőzött, volt, hogy kopaszra vágatta haját, de most elárulja, melyiktől rettegett a legjobban.
Az egykori modell és énekesnő, Marianne Faithfull januárban halt meg. Mint kiderült, Mick Jagger exe nem hagyott különösen nagy vagyont maga után, ugyanakkor végrendeletet sem írt. Vajon mi lesz a hagyatékának a sorsa?
Az AutoWallis éves rendes közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság 2024. évi éves jelentését. A tulajdonosok döntése alapján az AutoWallis tavalyi nyeresége eredménytartalékba kerül annak érdekében, hogy azzal is támogassák a társaság dinamikus növekedési stratégiájának további megvalósítását. A közgyűlés több más mellett sajátrészvény-vásá
Eseménydúsnak ígérkezik a szombat, hiszen három meccset adunk a labdarúgó OTP Bank Ligából, emellett kézi-, és vízilabda bajnokit, de folytatódok a cselgáncs Európa-bajnokság és a nyíltvízi úszók világkupa-sorozata is, miközben a vb-re készülő hokisaink Dániával mérkőznek felkészülési találkozón. Nálunk valamennyit követni tudja!
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Jövőre is maradnak a különadók, melyek mellett most is árréssapkákkal, önkéntesnek hívott vállalásokkal sújt több szektort a kormány. Mi történt? 440 milliárd forint bevételt vár a kormány 2026-ban a különadókból – tették közzé Nagy Márton Facebook-oldalán. Miért fontos ez? A nemzetgazdasági miniszter április közepén jelentette be, hogy még jövőre
Az április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére Nagy István agrárminiszter. A rendkívüli helyzettel kapcsolatos kérelmeket az érintett gazdálkodók a káreseménytől számított 21 napon belül nyújthatják be a Magyar Államkincstárnak.
Soha akkora vita nem robbant ki a Mindmegette Facebook oldalán, mint amikor megkérdeztük olvasóinkat: vajon megeheti-e a gyerek a még ki nem fizetett árut a boltban? Rengeteg vélemény érkezett, ezekből szemezgettünk, és helyre tettük a kérdést jogilag is, mit tehet a szülő és a gyerek.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szerint az újkori történelem legsötétebb időszakát, egyházüldöző diktatúráit idézi a Párbeszéd-Zöldek plakátkampánya az egyházak szerepéről.
Na persze nem az, ami Petőfit bántotta, hanem az, hogy pl. a gazdasági politikai bizonytalanság indexe szerint a kockázatok olyan mértékben növekedtek, mint 2008-ban vagy éppen 2020-ban a Covid idején.
Az elmúlt évtizedekben a globalizáció szinte határtalan lehetőségeket nyitott a világ előtt: sosem látott mértékű kereskedelem, utazás és nemzetközi együttműködés jellemezte a korszakot. Most azonban egyre több a repedés. Magyarország pedig, mint erősen exportorientált, nyitott gazdaságú ország különösen kitett a világkereskedelem változásainak. Ár
Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás összege idén sem emelkedett, és már több mint két évtizede változatlan. Csonttörés vagy 10 százalék alatti rokkantság esetén alig 3 ezer forintot térít a biztosítás, amely a mai világban még egy plüssjátékra vagy egy pizzára sem elég. Valódi védelmet a privát balesetbiztosítások nyújtanak – hívja