Már a független szavazók is többségében elutasítják az elnök politikáját. Trump fő szavazóbázisában történt a leglátványosabb csökkenés, és minden fontos témában elutasítók az emberek a politikájával szemben.
Amint a tesztek során bebizonyosodott, az utastér stabil maradt a frontális eltolásos ütközést követően. A próbabábu mérései jó térd- és combcsont védelmet jeleztek az első két ülésnél. Az Audi ugyanakkor bebizonyította, hogy hasonló szintű védelmet nyújt a többi üléseken helyet foglaló – különböző méretű és testhelyzetű – utasok számára is. A tel
Lassan tényleg előkerülnek a szekrény mélyéről a szandálok, papucsok, saruk, nyitott cipők. Amikor eljön ezeknek az ideje, érdemes a lábaidat is felkészítened arra, hogy többé nem lesznek elrejtve. Éppen ezért van szükség egy gyönyörű pedikűrre is, ami tökéletesen kiegészíti a szettedet! Összegyűjtöttünk néhány csodaszép ötletet, amiket otthon is k
A koporsós temetés aránya folyamatosan csökken Magyarországon, 2012-ben a temetések közel 40-45 százalékát tették ki, az azóta eltelt bő évtizedben ez az arány tovább nőtt: jelenleg 80-20 százalék a hamvasztás javára.
Az elemző a Törökülésben mondta azt, "ha végiggondoljuk az elmúlt három évtized tanulságait, akkor arra jutunk – ha már mindig állatokról beszélünk itt –, hogy Orbán Viktor a magyar politikának egy sajátos angolnája vagy tízéletű macskája".
Irán csak annyit ismert el, hogy vegyi anyagok robbanhattak be, de nyugati gyanú szerint rakéták üzemanyagához szükséges alapanyagról lehet szó. Legalább 28 ember meghalt és ezren megsebesültek.
A nyaralási célpont kiválasztása izgalmas, akár a világ legboldogabb vagy éppen legolcsóbb helyeit keressük. Egy tényezőt azonban az emberek talán kevésbé vesznek figyelembe a foglaláskor: a tervezett úti cél tisztaságát, amely meghatározhatja az utazás minőségét.Az Eagle Dumpster Rental kukaszolgáltató oldal megvizsgálta, hogy az utazóknak mely vá
Amal Clooney segített a Nemzetközi Büntetőbíróságnak a Netanjahuval kapcsolatos ügyében. Emiatt szankciók fenyegetik, aminek az is lehet a vége, hogy akár az Egyesült Államokba sem léphetne be.
Van egy hely a Csendes-óceánban, ami okkal érdemelte ki a világ legelhagyatottabb helye elnevezést. Az ISS is ebbe a 'temetőbe' érkezik majd néhány év múlva.
Tavasszal a gabonák intenzív vegetatív hajtásfejlődése nagymértékű lombfelület-növekedéshez vezet. A növekvő fiatal levelek a kártevők számára kiváló táplálékforrást jelentenek - olvasható a Nemzeti Agrágazdasági Kamara (Nak) oldalán.
Magyarország az egyetlen a V4 tagállamai közül, melynek népessége évről évre folyamatosan csökkent az elmúlt évtizedekben – derül ki egy kutatásból. A tanulmány szerzője, Tóth G. Csaba az InfoRádióban elmondta: idehaza tradicionálisan alacsony a termékenység, és leginkább azzal indokolhatók a kedvezőtlen statisztikák, hogy már harminc évvel ezelőtt
A Szentatya temetésével megkezdődött a kilencnapos gyászidőszak, amely május 4-én zárul. Ferenc pápa sírjának a tetejére a latin "Franciscus" szót vésték.
Amal Clooney segített a Nemzetközi Büntetőbíróságnak a Netanjahuval kapcsolatos ügyében. Emiatt szankciók fenyegetik, aminek az is lehet a vége, hogy akár az Egyesült Államokba sem léphetne be.
Válságban az Ethereum? Solana folyamatosan erősödik. Charles Hoskinson, az Ethereum társalapítója és a Cardano alapítója nemrégiben azt állította, hogy az Ethereum a következő 10–15 évben akár teljesen el is tűnhet a színtérről. Bár ez elsőre túlzásnak tűnhet, az tény, hogy az Ethereum egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe, miközben Solana egyre lá
Meg szoktad nézni, mások mit raknak a kosarukba vagy mit tesznek a szalagra a kasszánál? Szakmai ártalom, de én sokszor figyelem ezt. Gyakran látom, hogy még mindig toplistás a porleves, a fehér kenyér, a tejes desszertek, a párizsi, a virsli, a csokis keksz, a chips és a vörös hús.
A Főkert idén megkétszerezi a méhlegelők területét a fővárosban, derült ki a főváros Föld Napja konferenciáján. A klímaváltozás hatásai már durván meglátszanak a budapesti zöldterületeken lévő fák állapotán, ezért júniustól arra kérik majd az embereket, hogy hetente egyszer locsoljanak meg egy-egy új ültetésű fát.
Tömött sorokban több tízezren állnak sorban reggel óta Ferenc pápa sírjánál a Santa Maria Maggiore-bazilikában, miközben a Szent Péter téren szászötvenezren vettek részt a Pietro Parolin bemutatta vatikáni misén vasárnap.
Súlyos antiszemita incidens történt péntek éjjel Budapest belvárosában, ahol egy csoport izraeli ortodox zsidóra támadt rá egy német turistákból álló csoport.
Bár az Év Autója címet épphogy nem nyerte el, a Kia EV3-at a magyar szaksajtó az Év Zöld Autójának választotta - nem véletlenül. A gyártó új villany-SUV-ja formabontó dizájnt, tágas és praktikus belsőt, valamint az ígéretek szerint akár 600 kilométeres hatótávot kínál. A GT Line felszereltségű, nagyobb akkus változatot egy hétig teszteltük városban