Változatlanul milliárdos nagyságrendű károkat okoznak a bankkártyás, illetve elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések Magyarországon, még úgy is, hogy az okozott kár a múlt év utolsó negyedében már kissé csökkent 2023 azonos időszakához képest. A csalók erős aktivitására utalnak a CIB Bank friss felmérésének1 eredményei is: ezek sz
A használt piac az első negyedévben - átírások száma, piaci részesedés A fenti táblázat azt mutatja, hogy az első negyedévben továbbra is az Opel és a Volkswagen volt a legnagyobb forgalmú márka a használtpiacon, tíz százalék feletti piaci részesedéssel, majd a nyolc százalékos Suzuki és Ford következik a 6,29 százalékos BMW előtt. Érdekes, hogy
Megkezdődött a Sixtus-kápolna előkészítése a pápaválasztásra hétfőn, a vatikáni kápolnát lezárták a látogatók előtt, miközben a bíborosi testület tagjai zárt ajtók mögötti tanácskozássorozattal készülnek a konklávéra.
Megkezdődött a Sixtus-kápolna híres kályhájának ellenőrzése is, a következő napokban a kápolna tetején is elhelyezik a hosszabbított kéménycsövet, amely jól látható lesz a Szent Péter térről.
Mától csak annyi időre állhatnak meg az iskolába tartó gyerekek szülei két hazai, Budapest közelében fekvő településen, hogy a gyerekeik kiszálljanak az autóból, ők maguk azonban nem hagyhatják el a járművet. A hvg.hu cikke szerint a rendszert most Solymáron és Pilisszentivánon vezetik be, mert az utóbbi időkben szinte már elviselhetetlenné
Spanyolország és Portugália jelentős részét áramkimaradás sújtotta hétfőn, és erre reagálva a spanyol áramhálózat üzemeltetője, a Red Electrica azt jelentette be: az energiaszolgáltatókkal együttműködve dolgozik az áramellátás helyreállításán - írja a Reuters.
Országszerte leállt a telefonszolgáltatás, nincs áram a madridi reptéren, a városban hatalmas dugók alakultak ki. Barcelonát, Lisszabont, Valenciát is érinti az áramellátási krízis.
Az Exim Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett konstrukcióit az elindulásuk óta kiemelt érdeklődés övezi a vállalkozások részéről. Alig több mint három és fél hónap után a befogadott kérelmek mértéke átlépte a 100 milliárd forintot. Az eltelt időszakban közel 200 vállalkozás jelentkezett az új finanszírozási konstrukciók valamelyikére.
Változatlanul milliárdos nagyságrendű károkat okoznak a bankkártyás, illetve elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések Magyarországon, még úgy is, hogy az okozott kár a múlt év utolsó negyedében már kissé csökkent 2023 azonos időszakához képest. A csalók erős aktivitására utalnak a CIB Bank friss felmérésének eredményei is: ezek sze
Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetét fejezte ki a Koreai Népi Hadseregnek, amely részt vett a Kurszk megyébe behatolt ukrán fegyveres alakulatok legyőzésében – számolt be róla hétfőn a Kreml hivatalos honlapja.
Gyakran vékony, repedezett rétegek borítják egyes bolygók felszínét, amelyek mintázatai nem véletlenszerűek: geometriájuk információt hordoz keletkezésük körülményeiről. Erről jelent meg egy friss nemzetközi tanulmány. A bolygókat gyakran vékony, repedezett héjak borítják. Akár iszaprétegeken vagy jéggel fedett kőzetlemezeken keletkeznek ezek a rep
A 111 éves magyar animáció jelenéről és biztató jövőjéről készülő dokumentumfilm, valamint Damjanich János honvédtábornok, aradi vértanú alakja előtt tisztelgő dramatizált dokumentumfilm készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Az NFI összesen 150 millió forintot ad a produkciók elkészítésére. A MA_111 címmel készülő dokumentumfilm tisztelgés a
A napokban otthonában köszöntötte a 90. születésnapját ünneplő Krisán Györgyné, Irmuska nénit a város vezetése. A jó egészségnek örvendő szépkorút tortával és ajándékkal lepték meg a kerek évfordulón. Görgényi Ernő polgármester virággal, Tímár Andrea aljegyző és Vígné Fábián Diána önkormányzati képviselő tortával köszöntötte otthonában a kilencve
A bőr szárazsága számos tényező eredményeként jelenhet meg, és gyakran okoz kellemetlen érzést, valamint bőrirritációt. Azonban a probléma enyhítésére nem mindig szükséges vegyi anyagokat használni, hiszen a természetben is találunk olyan megoldásokat, amelyek hatékonyan segítenek helyreállítani a bőr nedvességtartalmát.
Vlagyimir Putyin orosz elnök fegyverszünetet hirdetett a második világháborús győzelem 80. évfordulójára, amely 2025. május 8-án, moszkvai idő szerint 7 órától kezdődik, és május 11-én 00:00 óráig tart – közölte hétfőn a Kreml.
Habemus papam, vagyis van pápánk! Ez a két latin szó jelzi majd a világnak, ha ismét lesz vezetője a katolikus egyháznak. A bejelentés előtt pedig a felszálló fehér füst tudatja, hogy döntésre jutottak a bíborosok.
A kimaradás fennakadásokat okozott a légi és a vasúti közlekedésben, a kommunikációban, sőt, a vízellátásban is. A spanyol hálózatüzemeltető szerint egyes helyeken már visszatért a szolgáltatás, a portugálok szerint viszont akár egy hétre is szükség lehet a teljes helyreállításig.
Az orosz elnök humanitárius okokra hivatkozva rendelte el a harcok leállítását. Közben Trump is fokozza erőfeszítéseit egy ukrajnai békemegállapodás érdekében.
A jövő héten kezdődik 1,4 milliárd katolikus vezetőjének a megválasztása. Mi történt? A bíborosok május 7-ét kezdik meg a pápaválasztási konklávét, ahol megválasztják Ferenc pápa utódját. A 88 éves Ferenc pápa húsvét hétfőn hunyt el agyvérzésben és szívelégtelenségben. Szombaton helyezték örök nyugalomra a Santa Maria Maggiore bazilikában, a néhai
Újabb rekordot döntött tavaly a globális katonai kiadások mértéke, és az emelkedő trend már sorozatban tizedik éve tart – tájékoztatott a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) hétfőn.
A vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat, a Bitget közzétette a 2025. áprilisi havi tartalékfedezeti (Proof of Reserves, PoR) jelentését, amely ismételten tanúsítja az átláthatóság és a felhasználói eszközök védelme iránti elkötelezettségét. A legfrissebb audit igazolja, hogy a Bitget kiemelkedően biztonságos, fedezett tartalékokkal rendelkezik, ipar