NAPI Kommentár. Különös verseny zajlik a baloldalon a DK és a Tisza között. Hihetetlen, hogy egyik sem azzal akar támogatókat szerezni magának, hogy valamilyen előnyös helyzet kialakításával próbálja maga mögé állítani a választókat.
A következő hetekben 1157 helyszínen várhatóan több mint 142 000-en érettségiznek, a vizsgákat május 5. és július 2. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, lebonyolításukban 3385 érettségi vizsgabizottság működik közre.
Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A magyar hőlégballonozás több évtizedes múltra tekint vissza, és a magyarok mind a gyártásban, mind a repülésben szép eredményeket tudhatnak magukénak. Egyesek pedig ma is sokat tesznek azért, hogy erről ne feledkezzünk meg.
Hiába ígérte a cég, hogy a Meta AI biztonságos, a Wall Street Journal nyomozása során kiderült, hogy simán belemegy olyan szerepjátékba, aminek egyik résztvevője kiskorú.
A vízkő makacs ellensége lehet otthonunk tisztaságának, különösen a fürdőszobában, ahol a csaptelepek, zuhanykabinok és WC-k gyakran válnak áldozatává az ásványianyag-lerakódásoknak. Bár sokan azonnal agresszív vegyszerekért nyúlnak, amikor eme kihívással szembesülnek, léteznek egyszerű és hatékony házi megoldások is, amelyek segítenek megszabaduln
Május 5-én megkezdődnek a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgái. A következő hetekben több mint 142 ezer diák ad számot tudásáról 1157 helyszínen. A megmérettetések július elejéig tartanak.
A Privátbankár.hu Klasszis díjátadóján hazai befektetési alapkezelők vezetői és a tőzsde vezérhelyettese adtak helyzetképet a hazai befektetési piacról – arról, milyen makrogazdasági és szabályozási tényezők befolyásolják a szektort, milyen lehetőségekkel és kihívásokkal szembesülnek a piaci szereplők 2025-ben.
Az Országgyűlés megszavazta, hogy fenntartja azokat a büntetéseket, amelyeket Kövér László házelnök szabott ki öt momentumos és Hadházy Ákos független képviselőre március végén.
Az Országgyűlés hétfőn megerősítette Kövér László házelnök büntetéseit, amelyeket hat ellenzéki képviselőre szabott ki. Ez precedens nélküli esemény a rendszerváltás óta, hiszen most először fordul elő, hogy képviselőket tiltanak ki az Országházból.
Nemcsak ATM lesz minden településen, hanem a készpénzkiadás szabályait is kedvezőbbé teszik a lakosság számára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül – tájékoztatott Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter jelezte: az egyes élelmiszertermékekre kihirdetett árrésstop várhatóan érvényben marad, és további termékcsoportokra is kiterjesztik.
A KNDK hatóságai először ismerték el hivatalosan csapataik részvételét a Kurszki területnek az ukrán fegyveres erők (AFU) elleni felszabadítási műveletben. De ez még nem mind-en…
Videó! "Tudom, hogy újra támadni fognak! Jöjjön csak, államtitkár úr" – mondta a Gyurcsány-párti képviselő az Országgyűlésben heves gesztikulálás közben.
Milliárdos nagyságrendű károkat okoznak a bankkártyás, illetve elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések Magyarországon, még úgy is, hogy az okozott kár a múlt év utolsó negyedében már kissé csökkent 2023 azonos időszakához képest.
Magyarországon a megtakarításokra vonatkozó öröklési szabályok változatosak és összetettek lehetnek. Az alábbi cikkben a money.hu egy ügyvéd közreműködésével segít áttekinteni, hogy mi történik a különböző megtakarításokkal, ha a tulajdonosuk elhunyt, és milyen szabályok vonatkoznak az öröklésükre.
A spanyol rendszerüzemeltető Red Electrica azt közölte két órával a hatalmas spanyol áramszünet után, hogy akár még tíz órán keresztül is eltarthat, mire helyreáll a szolgáltatás.
A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.
Az Országgyűlés hétfőn megerősítette Kövér László házelnök büntetéseit, amelyeket hat ellenzéki képviselőre szabott ki. Ez precedens nélküli esemény a rendszerváltás óta, hiszen most először fordul elő, hogy képviselőket tiltanak ki az Országházból.
Brüsszel megkezdte a 2028–2034-es uniós költségvetési ciklus előkészítését egy súlyosbodó geopolitikai, gazdasági és társadalmi kockázatokkal terhelt környezetben. A most futó költségvetési ciklus felülvizsgálata alapvető változtatásokat javasol: több rugalmasságot, gyorsabb végrehajtást, valamint új prioritásokat, például a védelmi ipar támogatásá
A brit Emmie és Norton azt hitték, csak festeniük kell új otthonukban. Ám a felújítás közben csontokat, hamut és gyógynövényeket rejtő üvegeket is találtak a falakban, és kiderült az is, hogy nem akárki lakott a szomszédban.
Az MNB alapítványi vagyonából elpárolgó százmilliárdok miatti botrány egyik kulcskérdése, hogy mi lesz a Matolcsy-féle üzleti kör MBH-s részesedésével. A mostani lépés közelebb vihet a válaszhoz.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, valóságos csodafegyver az egészségünk védelmében, egy olyan mindentudó csodaszer, amelyről talán nem is sejtettük, mennyire nélkülözhetetlen mindenna