2025. április 28. hétfő

ápr. 28
17:24
Nem fizet osztalékot az Alteo (ProfitLine)
Nem fizet osztalékot az Alteo Nyrt., a közgyűlés döntése értelmében a tavalyi eredmény teljes egészében az eredménytartalékba kerül - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
ápr. 28
17:27
Szokások, amelyek növelik a stroke kockázatát (Magyar Hírlap)
Egy veszélyes akut állapot, amely akkor fordul elő, amikor az agyi keringés megsérül.
ápr. 28
17:27
Gréczy Zsolt megkongatta a vészharangot, szerinte menekülnek a magyarok (Demokrata)
Nacsa Lőrinc Gyurcsány Ferenc kijelentésére emlékeztette a DK-s Gréczy Zsoltot: "el lehet menni".
ápr. 28
17:27
Űrkísérletekhez készítenek eszközöket a szolnoki diákok (Szakmát Szerzek)
A Szolnoki Szakképzési Centrum is bekapcsolódott az űrkutatásba: náluk gyártják azokat a kísérleti eszközöket, amelyek Kapu Tibor magyar űrhajós missziójához készülnek – jelentette be Hicsó György kancellár. Mint elmondta, a tervek szerint május végén induló űrrepülése során Kapu Tibor számos tudományos kísérletet végez majd a Nemzetközi Űrállomáso
ápr. 28
17:27
Alvás közben is átélhető az orgazmus. Miért történik és hogyan idézhető elő? (Bien)
Sokan talán soha nem is gondolták volna, hogy az orgazmus élményét éjszaka, álmukban is megtapasztalhatják. Azonban az alvás közbeni orgazmus nem csupán egy kellemes meglepetés, hanem tudományosan megalapozott jelenség, amely kíváncsiságot ébresztett a kutatók körében.
ápr. 28
17:29
Újra érték a szaktudás –  üzente a fiataloknak Orbán Viktor a Szakma Sztár megnyitóján (Szakmát Szerzek)
Magyarországon a munka ismét visszanyerte becsületét, és a fiatalok többsége biztos szaktudásra vágyik – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A  Szakma Sztár Fesztivál megnyitón a kormányfő arra kérte a fiatalokat, hogy legyenek büszké
ápr. 28
17:30
Von der Leyen szép lassan visszacsinálja a brexitet – új brit–EU-paktum a láthatáron (Portfolio)
Nagy-Britannia és az Európai Unió közös nyilatkozatban kötelezi el magát a szabad kereskedelem mellett, szembehelyezkedve Donald Trump amerikai elnök vámügyi politikájával – jelentette a Politico.
ápr. 28
17:30
Időjárás: Támad-e ismét a hajnali fagy? (Agroinform)
Lesznek tájak, ahol nagyon kell vigyázni a kinti palántákra.
ápr. 28
17:32
Orbán Viktor: jelentősen nő a gázszállítási kapacitás Magyarország és Szlovákia között (Portfolio)
Újabb 900 millió köbméterrel növelni fogják a Magyarország és Szlovákia közötti földgázszállítási kapacitást - közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pozsonyban.
ápr. 28
17:33
Így még soha nem hallottad a kedvenc Taylor Swift dalodat: David Garrett hegedűn adja elő az elmúlt 25 év legnagyobb popslágereit (Joy)
A német hegedűvirtuóz április 30-án az Mvm Dome-ban ad koncertet Budapesten, ahol olyan népszerű előadók számainak klasszikus átdolgozását hallhatod, mint Ed Sheeran vagy Harry Styles.
ápr. 28
17:33
Nincs milliós négyzetméterár alatt új lakás Budapesten (Magyar Hírlap)
A legdrágábban a II. kerületben vásárolhatunk.
ápr. 28
17:33
Orbán Viktor: Minden idők legjobb szlovák-magyar kapcsolatrendszerében élünk (Demokrata)
Szlovákia és a szlovákok mindig számíthatnak Magyarországra, mondta Orbán Viktor.
ápr. 28
17:33
Újabb orosz tűzszünet (Mandiner)
Jóindulat vagy békevágy nincs ebben a javaslatban semmi.
ápr. 28
17:33
Idén sem ússzák meg az aszályt, de legalább kevesebbet kell befizetniük a gazdáknak (Magyar Mezőgazdaság)
A kormány – a Magosz és a NAK kezdeményezésére – az elmúlt évekhez hasonlóan idén is teljeskörűen átvállalta a termelőktől a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj megfizetését.
ápr. 28
17:33
Minden településen lesz Atm, és kedvezőbbé válnak a készpénzkiadás szabályai is (Üzletem)
Az Országgyűlés előtt lévő jogszabály-módosítási javaslatok nemcsak azt rögzítik, hogy minden településen legyen bankjegykiadó automata, hanem azt is biztosítják, hogy a lakosság korlátozások nélkül, akár egyszerre is hozzájuthasson 150 ezer forint ingyenesen felvehető készpénzhez – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
ápr. 28
17:39
Humanoid robotok és akkuk felé bővülhet a Schaeffler (autopro)
A Schaeffler AG megtartotta a Vitesco Technologies Group AG-vel való egyesülést követő első éves közgyűlését, amelyen mintegy 520 részvényes vett részt személyesen.
ápr. 28
17:39
Elképesztően megható gesztussal ünnepelte a Liverpool bajnoki címét a vezetőedző (SzMo)
A Liverpool hátrányból fordítva ütötte ki a Tottenhamet. Arne Slot viszonozta a korábbi edző, Jürgen Klopp korábbi hasonló cselekedetét.
ápr. 28
17:39
Szoboszlai a kamerába üvöltött egy szót élő adásban, miután bajnok lett a Liverpool (Promotions)
Meglepő kifejezést kiabált, erre nem csak a magyarok kapták fel a fejüket.
ápr. 28
17:39
Szibériai tigriskölykök születtek a Fővárosi Állatkertben (Magyar Hírlap)
Agnes, az anyaállat 2021 nyarán született Csehországban.
ápr. 28
17:39
Szabó Sándor tévedésből az államtitkárnak címezte kérdését, a miniszter válaszolt (Demokrata)
Videó! A szocialista képviselő véletlenül "tisztelt államtitkár urat" mondott a kérdésében. Lezsák Sándor világosította fel a válaszadó személyéről.
ápr. 28
17:39
Mik a jövő meghatározó technológiái Hong Kong szerint? (Fintech)
A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezetőnek Siklós Bence, a Peak tanácsadója mesélt legfrissebb élményeiről a Hongkongban megrendezett InnoEx technológiai csúcstalálkozóról. A konferencia átfogó képet adott a jövő legfontosabb technológiai trendjeiről: a mesterséges intelligenciáról, a robotikáról, a kiberbiztonságról és a lé
ápr. 28
17:42
Bemutatták a világkiállítás magyar pavilonjában az új Nemzeti Galéria terveit (Infostart)
A japán sztárépítészek azt szerették volna elérni, hogy a látogatók érezzék majd a természet, a művészet és az építészet különleges kapcsolatát.
ápr. 28
17:42
Felemás napjuk volt a hazai blue chipeknek (Portfolio)
Mérsékelten optimista a hangulat hétfőn az európai tőzsdéken, a hazai blue chipek közül a Magyar Telekom és a Richter emelkedett.
ápr. 28
17:42
Tényleg jön a kamerás beléptetőrendszer az állami kórházakban (444.hu)
Eredetileg azzal érveltek a javaslat mellett, hogy akinek 8 órát fizetnek, az legyen bent 8 órát.
ápr. 28
17:45
Trump gyűlöli az Európai Uniót? – Nézze itt élőben az új külpolitikai műsort, a Doktrínát! (ATV)
A "Doktrína" című új külpolitikai magazinműsor egyedi megközelítéssel vizsgálja a nemzetközi politikát.
ápr. 28
17:45
Orbán Viktor: Ma minden idők legjobb szlovák–magyar kapcsolatrendszerében élünk (Magyar Hírlap)
Mindkét országnak ragaszkodnia kell a kőolajvásárlási szankciók alóli mentességhez.
ápr. 28
17:51
"Így nagyon nehéz lesz" üzente Orbán Ukrajnának a Ficóval tartott sajtótájékoztatón (ATV)
Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentette: "Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ma minden idők legjobb szlovák-magyar kapcsolatrendszerében élünk." A kormányfő Magyarország és a magyarok nevében megköszönte szlovák kollégájának a "sok bátor döntést, barátságot, kezdeményezést", amelyet az elmúlt időszakban a két ország barátságának érdekébe
ápr. 28
17:51
Irán közleményt adott ki a robbanásról (Magyar Hírlap)
Több embert már beidéztek kihallgatásra a nyomozás kapcsán.
ápr. 28
17:51
Mennyire "smart" – okos – város Budapest? - Lemaradásban az életminőség (Növekedés)
A "smart city", azaz "okos város" indexet az IMD svájci versenyképességkutató számolja és jelenteti meg minden évben. A frissen megjelent idei tanulmány szerint a vizsgált 146 város között Budapest – jóval a többi V4-es ország fővárosa mögött – a 84. helyen áll. Még Bukarest is megelőz minket a 78. helyével, annak ellenére, hogy három éve javítja p
ápr. 28
17:51
Áramszünet Nyugat-Európában: figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport (Mandiner)
Jobb, ha mindenki tájékozódik az éppen aktuális helyzetről.
ápr. 28
17:54
Videón a fővárosi állatkert nemrég született tigriskölykei (Infostart)
Két szibériai tigriskölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben – tájékoztatott az intézmény hétfőn.
ápr. 28
17:54
Nemcsak ATM lesz minden településen, hanem a készpénzkiadás szabályai is kedvezőbbek lesznek (ProfitLine)
Nemcsak ATM lesz minden településen, hanem a készpénzkiadás szabályait is kedvezőbbé teszik a lakosság számára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
ápr. 28
17:57
Gond van a Windows frissítésével, sokakat kizárhat a rendszer (Femcafe)
Tudjuk, hogy nem mindig sül el jól egy-egy Windows frissítés. Most sok felhasználót ki is zárhat az operációs rendszer egy baki miatt.
ápr. 28
17:57
Apple: Indiában fogjuk gyártani az USA-ba szánt iPhoneokat (Mínuszos)
Az Apple a tervek szerint 2026 végére az Egyesült Államokban értékesített iPhone-ok többségét indiai gyárakban fogja előállítani, felgyorsítva ezzel a folyamatot a Kínában várhatóan emelkedő vámok elkerülése érdekében. Az amerikai technológiai óriás sürgős tárgyalásokat folytat a Foxconn és a Tata szerződéses gyártókkal e cél elérése érdekében – kö
ápr. 28
17:57
Zaharova: Biden durván és cinikusan használta Ukrajnát saját gazdagodása érdekében (Magyar Hírlap)
"Ukrajnát az amerikai liberális demokraták azonnali levágásra készítették elő".
ápr. 28
17:57
Ez Magyarország leggyakoribb utcaneve (Helló Magyar)
Te kitalálod az utcanevek top tízes listáját?
ápr. 28
17:57
Ez az 5 évelő árnyékkedvelő növény feldobja a kert sötét részeit (Bien)
Miközben a napsütötte kertek örömmel fogadják a legtöbb növényt, a kert árnyékos részei sokszor kihívást jelenthetnek a kertészek számára. Azonban a természetben számos olyan varázslatos növény létezik, amelyek kifejezetten árnyékkedvelők, és kihasználhatjuk ezek csodálatos tulajdonságait, hogy életet leheljünk a kert elfeledett sarkaiba.
ápr. 28
17:57
Ezen a 3 napon soha ne vegyél repülőjegyet – garantáltan túlárazzák! (Drive)
A nyaralás szervezésekor – a repülőjegytől kezdve a szálláson át a különböző programok lefoglalásáig – gyakran mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk. Ilyenkor pedig még a legkisebb kedvezmények is jól jöhetnek: sokan nem tudják, de léteznek olyan dátumok, amikor például a repülőjegyek sokkal drágábbak, mint máskor. Szakértők segítségével mutatjuk, m
ápr. 28
18:00
Női kézi-BL: megvan a Győr ellenfele az elődöntőben (Infostart)
A címvédő Győr a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján, május 31-én.
ápr. 28
18:00
Tömegközlekedési káoszt okozott a Spanyolországot és Portugáliát sújtó áramszünet (HírTV)
A kimaradás Madridot és Lisszabont is érinti. Most kapcsolunk Spanyolországba tudósítónkhoz Tóth Brigittához.
ápr. 28
18:00
A gyümölcstermesztéshez manapság ez már elengedhetetlen (Agroinform)
Innovatív gyümölcsös és szőlőültetvény öntözési módszerek és trendek.
ápr. 28
18:02
Május 7-én, jövő hétfőn kezdődik a konklávé a Sixtus-kápolnában (HírTV)
A kápolnát már lezárták a látogatók előtt, hogy előkészítsék a bíborosi testület tagjainak pápaválasztó tanácskozásaira. Jánosi Dalma jelenti Rómából.
ápr. 28
18:03
Egy harkiv megyei település elfoglalását jelentették be az oroszok (Magyar Hírlap)
115 pilóta nélküli ukrán repülőszerkezetet lőttek le.
ápr. 28
18:03
Megérkezett az ukrán reakció Putyin tűzszünetére: nem tetszik nekik! (Mandiner)
Miért így és miért most? – tette fel a kérdést a külügyminiszter.
ápr. 28
18:03
Gyászol az ország: tragikus hirtelenséggel elhunyt mindenki kedvenc színésze (naphire.hu)
Életének 75. évében elhunyt Bicskei István színész és táncművész.
ápr. 28
18:03
A hollywoodi világsztár féltve őrzött Vaszary-festményét Budapesten árverezik (Librarius)
Különleges történetet mesél most el Vaszary János egy életvidám festménye, amely évtizedeken át egy hollywoodi család féltett kincse volt.
ápr. 28
18:09
Tordai Bence a pszichiátriai osztály felújítását sürgeti (Demokrata)
Videó! Már javában zajlania kellene a pszichiátriai osztály felújításának, mondta a nullaszázalékos Párbeszédből kilépett Tordai Bence. Rétvári Bence válaszolt.
ápr. 28
18:09
Nyílik a szezon a Fertő tó körül (Autószektor)
A keleti parti Illmitz-ben például a "Woodstock Weinroas" programja fúvósegyütteseket vonultat majd fel. Podersdorf/Pátfaluban családi strandfesztivált, a Frauenkirchen/boldogasszonyi termálfürdőben pedig funk- és dzsesszkoncerteket hallhatnak a látogatók. A hétvégén debütált a "Woodstock Weinroas" program A nyugati parton Weiden am See/Védenybe a
ápr. 28
18:09
A Liverpool külön posztban méltatja a történelmet író Szoboszlait, a szurkolók áradoznak róla (Mandiner)
Romániában is dicsérően írnak róla.
ápr. 28
18:12
Carlo Ancelotti bejelentette a Real Madrid játékosainak a távozását (Infostart)
Madridi források délután öt óra után jelentették az ügy fontosságára tekintettel a "breaking" címkével: Carlo Ancelotti tájékoztatta a keretet arról, hogy távozik a klubtól.

Keresés