Mit keres a magyar tulajdonos lengyel cége Olaszországban? És hogyan érintette a nagyobb, érettebb cégeket a startup-piaci hájp, majd az összeomlás? Mihály Zsolttal beszélgettünk, aki nyolc éve juniorként kezdett a PortfoLion-nál, ma már a felsővezetésben dolgozik, elsőként a cégben karrierjüket elkezdő alkalmazottak közül.
Donald Trump újabb frontot nyitott a sajtó elleni hadjáratában: most az amerikai televíziós újságírás egyik legtekintélyesebb műsorát, a 60 Minutes-t vette célkeresztbe. A politikai nyomás, a milliárdos üzletek és a sajtószabadságért folytatott küzdelem összefonódása példa nélküli válságra utalhat az amerikai médiában.
Tárik Meszár, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az InfoRádióban elmondta, hiába látszik a csökkenő tendencia, az alumíniumlétrák helyett pásztázó drón és erővágó van a migránsoknál és csempészeiknél, Ásotthalmon pedig vizet és telefontöltési lehetőséget kutatva bejárkálnak a kertekbe.
A robotporszívók fejlődése új szintre lépett: a Dreame a CES 2025 technológiai kiállításon bemutatta X50 Ultra modelljét, amely saját magát megemelve akár 6 centiméteres akadályokon is átjut.
Tolnában és Békésben majdnem minden harmadik lakos nyugdíjas. A főváros agglomerációja a legfiatalabb, az itt élőkből csak minden ötödik nem számít már aktívnak. Nem csak a korösszetétel más az országon belül, hanem az ellátásban is nagyok a különbségek. Dél- és Észak-Alföldön a legalacsonyabb az átlagnyugdíj, ami a fővárosi kétharmadát sem éri el.
Manapság akár egy drogériába, akár egy gyógyszertárba térünk be, elképesztően sokféle étrend-kiegészítővel találkozhatunk. A hatalmas választék pedig már eleve bizonytalanságot kelthet bennünk, hogy vajon szükségünk van közülük valamelyikre? Akár többre is? Ha pedig igen, melyikeket válasszuk?
Május 21-én újra megtelik a Lurdy Konferencia Központ az IT-biztonság szakembereivel, kutatókkal, fejlesztőkkel – immár kilencedik alkalommal rendeznek a BSides-konferenciát Budapesten. A világszerte ismert BSides-konferenciák hazai kiadása ismét a közösségi tudásmegosztás és az innováció zászlóvivőjeként jelentkezik – szigorúan nyakkendő nélkül, d
A madárinfluenza és a száj- és körömfájás is komoly hatással van az értékesített takarmányok mennyiségére, hiszen ahogy a mondás tartja, "a nem létező állat nem eszik takarmányt” - mondta el az Agrárszektornak Varga Ákos, az Ubm Csoport igazgatósági elnöke. A szakember beszélt arról is, hogy az idei év kiegyensúlyozottnak tekinthető a takarmány-ala
Bár a rendszerváltás rendszere már hosszabb ideje létezik, mint akár a Horthy Miklós, akár a Kádár János nevéhez kapcsolt rendszerek, mégis magáról a rendszerről "mint olyanról" meg sem nyílt a beszédtér.
A hajós ünnepen a 205 éves "pest-budai" hajózás értékeit mutatták be a szervezők, akik arra hívták fel a figyelemet, hogy az előző fővárosi vezetés által tavaly tavasszal elfogadott Duna-parti Építési Szabályzat (DÉSZ) betarthatatlan módosításai miatt teljes bizonytalanság mellett indul el az idei hajós turisztikai szezon. Az új szabályozás a fővár
Tavasszal, amikor ébredezik a természet, az árlevelű lángvirág már teljes pompájában ragyog, gazdag virágzásával élénk színfoltot adva a kertnek. Könnyen gondozható, ellenálló, sokoldalúan használható növény, mindenképpen érdemes ültetni belőle.
Formabontó, mégis ismerős – a Lexus ES új generációja elegánsan egyensúlyoz múlt és jövő között. A megnyújtott, modernizált szedán hibrid és teljesen elektromos hajtásláncokkal, vadonatúj luxusmegoldásokkal érkezik, miközben újradefiniálja helyét a prémium palettán. LexusA Lexus idén ősszel új irányt vesz, ezt előrevetíti az ES széria friss
Vezető nélküli kamionok bukkanhatna fel egy texasi autópályán. Lapértesülés szerint még ebben a hónapban a Dallas és Houston közötti, 200 mérföldes szakaszon közlekedhetnek..
A demencia általában idősebb korban jelentkezik és a kor előrehaladtával nő az előfordulási gyakorisága. A szellemi leépülés folyamata azonban minden életkorban nagy mértékben megelőzhető vagy lassítható a magas vérnyomás kontrollálásával.
A digitális világ gyors fejlődést mutat, az online ügyintézés egyre fontosabb szerepet kap a mindennapi életünkben. Az elektronikus ügyintézés lehetőséget biztosít arra, hogy gyorsan, kényelmesen és biztonságosan végezzük el a szükséges adminisztratív feladatokat. Az online ügyintézés nem csak időt és pénzt takarít meg, hanem egyúttal modern, körny
A lízingügyletek komplexitása miatt számos kérdés érkezik az Adózóna szakértőihez. Ezek mentén próbálunk segítséget nyújtani a személygépkocsira vonatkozó lízingügyletek áfakérdéseit illetően. Háromrészes cikksorozatunk első részében a szerződés megkötéséhez kapcsolódó kérdéseket, a második részben pedig a lízingügylet folyamatában adódó jogértelme
Az emberek és a kutyák közti kapcsolat több ezer éves múltra tekint vissza, és ez idő alatt egyetlen más állat sem vált annyira szorosan a mindennapjaink részévé, mint ők. Azonban nem minden kutyafajta maradt fenn az idők során: voltak, amelyek a technológiai fejlődés, a változó társadalmi igények vagy éppen az rossz gének miatt egyszerűen kihaltak
Brutális sérülésekkel került elő évekkel ezelőtt egy 15 kilós ponty a siófoki Hidegvölgyi Horgásztóból. A hal állkapcsa darabokra tört, szája pedig teljesen roncsolódott.
Annyi minden történt az elmúlt egy hónapban a globális és a hazai gazdaságban, hogy számba venni is nehéz. Pedig holnap a Magyar Nemzeti Banknak ezt kell tennie, hiszen dönteni fog az alapkamatról. A piaci szakértők között teljes az egyetértés, hogy az irányadó ráta változatlan marad, ám a bizonytalanságra jellemző, hogy már az év hátralévő részére
Az új Grand Soleil Blue azt a szegmensét támadja a piacnak, amelyiket eddig a skandináv hajógyárak uralták. Minőségi kifogást egyik régió építési színvonala ellen sem lehet emelni, de kétségtelen, hogy a Grand Soleil Blue megjelenését tekintve mindenképp szexibb versenytársainál. És meglehetősen kelendő, az előzetesen közzé tett rajzok és informáci
Az Emerson ma mutatta be a Rosemount™ 490A Optical Dissolved Oxygen Sensor-t, a legújabb digitális, Modbus-képes mérőeszközét, amelyet úgy terveztek, hogy segítse a rugalmas üzemeltetést, egyszerűsítse a telepítést és csökkentse
Legyen praktikus, szexi és persze illeszkedjen a ruhatáradhoz? A táska több, mint egy kiegészítő: személyiségünk lenyomata, a mindennapok néma társa. Ha te is úgy érzed, hogy egy jól megválasztott táska nemcsak stílusos, de önbizalmat is ad, akkor 2025 a te éved lesz. Az új szezon trendjei ugyanis egyszerre merészek és praktikusak, letisztultak, mé
Oka van annak, hogy úgy érezzük, a közeli barátságok hiánya mély űrt hagy bennünk. De mi minden állhat a háttérben, ha azt tapasztalod, hogy az évek során egyre nehezebben alakítasz ki mély kapcsolatokat?
Donald Trump elnök elégedetlen a háborús felek béketárgyalásokhoz való hozzáállásával – jelezte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, hangsúlyozva, hogy az amerikai elnök akár új szankciókat is kilátásba helyezett a folyamat felgyorsítása érdekében.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik történelmet írt a Liverpool színeiben: első Premier League-címét ünnepelheti – de máris kitűzte a következő nagy célt.
Az ár-érték arány a legfontosabb szempont a magyarok körében amikor háztartási takarítóeszközt vásárolnak, modernebb gépekre pedig a hatékonyabb és alaposabb tisztítás reményében váltanak - többek között ez derült ki a tisztítástechnológia szakértője, a Kärcher megbízásából készült Tisztaság körkép 2025 című felmérésből. Hagyományos porszívót a meg