Az idei év eleje egyértelműen a budapesti lakóingatlan-piacon az egyik legélénkebb időszakot hozta. A befektetési célú vásárlók rohama, a korábban elhalasztott vásárlások miatt az eladási idők jelentősen rövidültek. A tulajdonosok körében mért lakáseladási idő tízéves rekordhoz közelített az idei első negyedévben – áll az ingatlan.com legfrissebb e
Történelmi csúcsot döntött márciusban a magyar használtautó-piac: a DataHouse adatai szerint mintegy 84 500 személyautó talált új tulajdonosra, ami közel 13 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának eredményét. Ez az első alkalom, hogy a havi forgalom átlépte a régóta növekedési plafonnak tartott 80 ezres határt.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 1817,01 pontos, 1,99 százalékos emelkedéssel 92 964,32 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
A Boeing megerősítette, hogy az USA és Kína között kibontakozó vámháború miatt a kínai légitársaságok nem veszik át megrendelt repülőgépeiket. A Xiamen Airlines részére legyártott és átadás előtt álló három Boeing 737 MAX már vissza is repült az USA-ba a gyártó Csousanban működő átadóközpontjából. A Boeing ebben az évben mintegy félszáz repülőgép
Vegyesen mozgott a forint hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót hét órakor 405,67 forinton jegyezték, alacsonyabban a péntek esti 405,96 forintnál. A dollár jegyzése 356,74 forintra gyengült 356,98 forintról, a svájci frank árfolyama viszont 430,58 fori
Illegális hálózatok alakultak ki a rekordméretű halak kereskedelmében, ahol a kapitális példányok akár több százezer forintért cserélnek gazdát a feketepiacon. A jelenség komoly kihívás elé állítja a hazai halgazdálkodást és a halőri szolgálatokat - közölte a Vg.
Az ukrajnai válság rendezéséről tárgyalt telefonon Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
Senki nem úgy áll neki egy komoly kapcsolatnak, hogy valamikor majd meg fogja csalni a párját. Persze, vannak, akik enyhén szólva is lazán kezelik a helyzetet, de mégis, a legtöbben tanulnak a hibáikból. Szerencsére van megoldás: a hűség. De ez nem mindig olyan egyszerű, és hiába mondják sokan, hogy sosem csalnák meg a párjukat, végül mégis engedne
Ukrán, amerikai és dél-koreai hírszerzési források 10-12 ezerre teszik az Oroszországba küldött észak-koreai katonák számát. Az elesettek és sebesültek száma bizonytalan, az ukrán államfő 4 ezerre teszi azt, amerikai becslések 1200 emberről szólnak.
Másfél évvel ezelőtt nevezték ki Nyeste Ágit a három országot átfogó JYSK-régió (magyar, osztrák, görög) HR igazgatójának. Összesen 2000 retail (kiskereskedelmi) munkavállalóért felel a 3 országban. Milyen egy dán munkakultúrájú cég? Mely csatornákon találják meg az újakat? Mi a kulcsa a megtartásnak? Egyebek mellett erről is kérdeztük a lakberende
A művészet végső formájában néha távolinak tűnhet egy galéria falán, vagy egy tökéletesen bevilágított múzeumi térben. De mi történik a művekkel, mielőtt bekerülnek a kiállítótérbe? Ha lehetőségünk nyílik látni, hogyan születnek meg a képek, szobrok, installációk első elemei, teljesen új kontextusban tudjuk értelmezni az alkotásokat – és egy igazán
A Mediobanca 6,3 milliárd eurós ajánlatot tett a Generali biztosítócsoport leánybankjára, a Banca Generalira, ezzel védekezve a Monte dei Paschi di Siena ellenséges felvásárlási kísérletével szemben – közölte a Reuters.
Az ukrajnai válság rendezéséről tárgyalt telefonon Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
A kínai kormány új intézkedéscsomagot jelentett be a foglalkoztatás és a gazdaság stabilizálására, valamint a magas színvonalú fejlődés előmozdítására - közölte Csao Csen-hszin, a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság (NDRC) alelnöke a tárca hétfői sajtótájékoztatóján.
Egyre kevesebb a lepke Hollandiában, harminc év leforgása alatt megfeleződött a pillangópopuláció, és a korábban gyakorinak számító fajok száma is csökkent - közölte jelentésében a Holland Statisztikai Hivatal (CBS).
Egyre közelebb az ukrajnai béke, azonban Donald Trump türelme fogytán van. Az amerikai elnök nem elégedett a háborús felek béketárgyalásokhoz való hozzáállásával, és akár új szankciókat is kilátásba helyezett a folyamat felgyorsítása érdekében.
Húsz százalékkal emelkedett a halálos munkabalesetek száma, 2024-ben 75 ember vesztette életét, ami 13-mal több mint 2023-ban. A legveszélyesebb ágazatok továbbra is az építőipar, raktározás, feldolgozóipar és a mezőgazdaság. Minél kisebb a cég, annál több a munkabaleset. A legtöbb halálos baleset – a teljes szám 62 százaléka – a 45-64 közötti munk
Idejét múlta az utóbbi évtizedekben kialakult üzleti logika, miszerint a termelési mennyiség maximalizálása mellett a lehető legjobban le kell szorítani a fajlagos költségeket. Ez a filozófia ugyanis nem csak túltermeléshez vezetett, hanem a minőség rovására is ment. Éppen ezért az egészségesebb termékek térnyerésének elősegítéséhez a minőség közpo
Ha egy cég csapatépítő tréninget szervez, a munkáltatónak sokféle kiadása merülhet fel: például szállás, étkezés, terembérlet és utazási költségek. Ezeknek milyen adóvonzata van, ha a programokon a munkavállalók és az anyavállalat munkatársai is részt vesznek? Olvasói kérdésre Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
Az Európai Központi Bank munkacsoportot alakított Luis de Guindos alelnök vezetésével, hogy végiggondolják, miként lehetne egyszerűsíteni a bankokra vonatkozó szabályokat az EU-ban - írja a Reuters. Az amerikai politika is a bankszabályok egyszerűsítése felé halad, vélhetően nem akarják az EKB egyes döntéshozói végzetes lemaradásban látni Európát.
Minimális elmozdulásokkal, iránykereséssel indul a hét a magyar tőzsdén, a nemzetközi hangulatnak megfelelően. Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Információ é
Hétfőtől különleges adásokkal jelentkezik Tilla és Stohl András műsorvezetésével A 100 milliós játszma. A TV2 műsorának stúdiójába ugyanis sztárpárok érkeznek, hogy próbára tegyék tudásukat a nem mindennapi játékban. Többek között Caramel és Papp Szabi, Vastag Csaba és Domján Evelin, Erdélyi Mónika és Judy, Szabó András Csuti és Sudár Bianka száll
2010-ben Magyarország leginkább egy csődtömeg volt, milliók éltek segélyből és ügyeskedésből – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Szakma Sztár Fesztiválon megnyitóján. A miniszterelnök a jelen lévő fiataloknak elmondta: büszkék lehetnek a szüleikre, akik kemény munkával kirántották Magyarországot a csődhelyzetből.
Az amerikai tőzsdék a múlt héten erősödtek, amit a Kínával fennálló kereskedelmi feszültségek enyhülésére utaló biztató jelek okoztak. Trump elnök megerősítette a Federal Reserve vezető szerepét, ami megnyugtatta a piacokat. A Nasdaq főbb indexei felfelé mozdultak, miközben a kis- és közepes kapitalizációjú részvények is emelkedést mutattak már har
Idén júniusban Magyarország lesz a díszvendége az animációs filmművészet egyik legrangosabb nemzetközi eseményének, a saját műfajában a Cannes-i Filmfesztiválhoz hasonlított Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválnak. A díszvendég program sosem látott magyar jelenléttel mutatja be a hazai animáció múltját és jelenét, alkotóit, stúdióit és iskolái
Nyolcezer évvel ezelőtti, éghajlatváltozás okozta pusztító tüzek és a nyomukban járó talajerózió késztette az embereket a földművelésre és a letelepedésre - vélekedik tanulmányában Ámosz Frumkin, a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzora.
Az "1+1" KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programnál 1885 cég adta be a pályázatát. A 48 milliárdos keretre értékben közel háromszoros túljelentkezésre került sor - mondta el a Növekedésnek Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára, akivel a hazai cégek megsegí