A különbség mögött evolúciós kompromisszum húzódhat: amikor őseink elvesztették szőrzetüket és csupasz bőrre váltottak, hatékonyabban tudtak hűlni, viszont a bőr regenerációs képessége drámaian visszaesett.
Csodálatos dolgokat ígért a kormány, ezek után a legpesszimistább elemzői véleményeknél is rosszabbul indult az év. Eddig sem volt fényes a helyzet, de január és március között éves alapon és 2024 végéhez viszonyítva is visszaesett a magyar gazdaság – írja a hvg.hu.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint stagnált, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,4 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán első becslése alapján.
Miközben Jannik Sinner a visszatérésére készül a három hónapos doppingeltiltás után, a teniszvilág egyik legnagyobb alakja, Rafael Nadal egyértelműen kiállt mellette. A 22-szeres Grand Slam-bajnok a CNN-nek adott exkluzív interjújában azt mondta: nem kételkedik az olasz világelső tisztaságában.
A sportmárka új kampányvideójában Cindy Crawford családostul szerepel: lánya, Kaia Gerber mellett az egykori szupermodell fia és férje is látható a felvételen.
Az Amazon elindította első 27 Kuiper internetes műholdját, ezzel komoly kihívást intézve a SpaceX Starlink hálózatának a globális szélessávú internet piacán. Hétfőn Floridából útnak indult az Amazon Kuiper szélessávú internetkonstellációjának első 27 műholdja, ezzel kezdetét vette a régóta várt űrbéli internet-hálózat kiépítése, amely a SpaceX Star
1962. június 11-én éjszaka három rab – Frank Morris, valamint két testvér, John és Clarence Anglin – végrehajtották a történelem egyik leghíresebb és legrejtélyesebb szökését az Alcatrazból.
Sorsdöntő focimeccseket közvetítenek a hétvégén az Arena4 és a Match4 sporttelevíziók, valamint a NET4+ streaming platform. A Bundesligában könnyen lehet, hogy bajnokot avatnak a RB Leipzig - Bayern München rangadó után, és a Serie A-ban is közelít a végjáték.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ) 20 év börtönbüntetést javasol Alex Mashinsky, a csődbe ment Celsius kriptovaluta-hitelezési platform alapítója és korábbi vezérigazgatója számára, aki több milliárd dolláros csalásban játszott központi szerepet. 4,7 milliárd dolláros zárolt ügyfélvagyon Az április 28-án benyújtott 97 oldalas bírós
Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat segítheti a társasházakat és lakásszövetkezeteket a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében. A 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartásban valósulhatnak meg költségcsökkenést eredményező beruházások. Az okosmérővel felszerelt társasházak lakó
Az Arne Slot-érában a Liverpool nem igazolt még olyan játékost, aki a 2024–2025-ös idényben kezdő játékosként pályára lépett volna bajnoki mérkőzésen. A tavaly nyáron érkezett Federico Chiesa eddig még csak csereként játszott néhány percet. De az szinte biztosra vehető, hogy még egy idénynek nem fog nekivágni a Liverpool erősítés nélkül. Kik érkezh
A vezérszónoki felszólalásokkal folytatódott a felsőoktatási, kulturális és innovációs tárgyú törvények módosításának vitája kedd délután a parlamentben. Az ellenzék sérelmezte a bölcsészképzés leépítését és a a mesterséges intelligenciát (MI) érintő oktatási stratégia hiányát. Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter reakciója szerint a ma
A Revolut hamarosan elindítja Mobilcsomagok szolgáltatását - közölte a fintech társaság. A Revolut havi díjas mobilcsomagjai Németországban korlátlan hívást, SMS-t és belföldi adatforgalmat fognak biztosítani, valamint 40 GB-nyi EU-roaming keretet helyi telefonszámmal és hűségszerződés nélkül. A fintechek és a bankok versenyéről is szó lesz május 2
Megkezdődött a kereskedés a Glia Nova algaipari holdingtársaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott BÉT Xtend piacán. A társaság 100 százalékban tulajdonolt leányvállalata, a Glia Kft. egy több mint két évtizedes múlttal rendelkező kutatás-fejlesztési és innovációs cég – derül ki a BÉT közleményéből.
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós 2025. május 29-én a Nemzetközi Űrállomásra indul - jelentette be Ferencz Orsolya, az űrkutatásért felelős miniszteri biztos egy Facebook-videóban.
Egyetlen délelőtt alatt megváltozott minden. A közlekedés leállt, a fények kihunytak, az emberek pedig értetlenül álltak a történtek előtt – miközben valami furcsa dolog történt a háttérben.
710 beválogatott gyermek, 126 diploma, 75 szakmai végzettség, 656 nyelvvizsga – ezek mögött a számok mögött pedig egy példaértékű közösség ereje áll. Húsz éve ad esélyt és épít jövőt a Csányi Alapítvány, amely Életút Programjával több száz tehetséges, de nehéz sorsú fiatalnak nyitott utat a kiteljesedés felé.
Időjárás: Addig élvezd ki az áprilisi júliust, amíg teheted. Pár nap és elillan a nyárias meleg Magyarországon. Az előrejelzés szerint markáns hidegfront közelít és május elején ide is ér.
Sokan nem tudják, de van egy lehetőség, amivel jelentősen csökkenthető a gyógyszerek ára. Ez pedig a közgyógyellátásként ismert gyógyszertámogatás nyugdíjasoknak. Hogyan lehet hozzájutni? A közgyógyellátás egy szociális alapon járó lehetőség, ami nemcsak a gyógyszerekre, hanem bizonyos gyógyászati segédeszközökre, sőt fürdőgyógyászati kezel
Svájc legnagyobb bankja 1,7 milliárd dolláros részvényesekre jutó nettó nyereséget jelentett 2025 első negyedévében, ami elmaradt az egy évvel korábbi 1,8 milliárd dolláros értéktől, de felülmúlta a vállalat által közölt elemzői felmérés 1,3 milliárd dolláros átlagos becslését. A társaság egyúttal a megnövekedett piaci bizonytalanságra figyelmeztet
Az énekesnő sokáig titkolta a terhességét, mert korábban kemény kritikákat kapott. Most boldogan mesélt a kislányáról és a nehézségekről, amiken keresztülment.
Az idei első negyedévben 2 250 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez a szint 9,1 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2 061 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban ennél mérsékeltebb volt