Bangó Margit a 75. születésnapját kórházi napok után, de családi körben ünnepelheti meg, méghozzá igazi szeretetáradatban. Mint kiderült, a Kossuth-díjas előadóművésznek nemrég egy rutinvizsgálaton kellett részt vennie, amely miatt több napot is kórházban kellett töltenie. Most pedig egy nagy vendégsereg vár az énekesnőre.
A régiónkban terjedő ragadós- száj és körömfájás egyre vészesebb méreteket ölt. Négy telepet már be kellett zárni, brutális méretű állatállományt öltek le, a gazdák sorra hozzák az óvintézkedéseket, ahogy az állatkertek is. Legújabban a Jászberényi Állat- és Növénykert jelentett be egy Facebook-bejegyzésben a fertőzés miatt hozott döntésüket.
Ráskó Eszter az elmúlt években bebizonyította, hogy rendkívül sokoldalú tehetség. Most ismét valami újban próbálta ki magát. Esztert elsősorban humoristaként ismerhette meg az ország, amiben azóta is sikeres. Ám az utóbbi években más szerepben is feltűnt, s a sokszínűségével pedig rendre meglepi rajongóit.
Szoboszlai Dominik csapata szerdán a városi rivális Everton ellen kiharcolt egygólos győzelemmel tartotta a távolságot a mögötte következőkkel szemben. A Liverpoolnak szüksége
Márciusban országosan 12 200 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 125 milliárd forint szerződéses összegben realizálódott lakáscélú jelzáloghitel – derül ki a Duna House adataiból.Töretlen lendülettel teljesített az ingatlanpiac az idei első negyedévben. A tranzakciószámok fokozatos emelkedése a tavalyi trenddel ellentétben ezúttal márciusban is kit
A vasaló talpának tisztítása valószínűleg nem tartozik a legizgalmasabb háztartási tevékenységek közé, de amikor már ráragadt valami furcsa, barnás izé a felületre, amitől a frissen mosott fehér ing úgy néz ki, mintha a kutya rágta volna meg, akkor elkerülhetetlenné válik. A vasaló ugyanis nem felejt. Ha valaha is véletlenül egy műanyagos címkén hú
Horvátország évtizedek óta az egyik legkedveltebb nyári úti célja a magyaroknak, és bár sokan autóval indulnak az Adriára, 2025-ben már repülővel is eljuthatunk a szomszédba. Emellett várhatóan a MÁV idén is rendszeres vonatjáratokat indít majd Horvátország több helyszínére, tehát bőven lesz miből válogatnia annak, aki az ország Riviéráján akar süt
A Bild értesülései szerint Matthias Jaissle, a szaúdi Al-Ahli jelenlegi vezetőedzője nyáron esélyes lehet a Lipcse kispadjára, ahol azt a Lőw Zsoltot válthatja, akit a szezon
Az elmúlt több mint negyven év egyik legmeghatározóbb magyar zenés darabja az István, a király, amely a szereplőit egy csapásra sztárrá tette. Azt azóta mindenki tudja, hogy a címszereplő, Varga Miklós eleinte csak a hangját adhatta a legendás műhöz, az 1983. augusztus 18-án, a későbbi Királydombon bemutatott darabban és az ebből készült filmben Pe
A Hamász éles kritikával illette Magyarországot, miután az ország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC). A palesztin terrorszervezet felszólította a magyar kormányt, hogy térjen vissza az ICC-be, és tartóztassa le Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki éppen Budapesten tartózkodik. A palesztin külügyminisztérium is elítélte Netanj
A portugál szakember szerdán került ismét reflektorfénybe. A Török Kupa negyeddöntőjében a Fenerbahce az ősi rivális Galatasarayt fogadta. Sallai Roland együttese Osimhen
A Suzukában zajló Japán Nagydíj pénteki szabadedzésein semmi sem ment simán. Az első és második edzés is tele volt izgalmakkal, balesetekkel és váratlan megállásokkal – valódi hullámvasút vette kezdetét a versenypályán.
Egy friss tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a Naptól nem messze keringő óriásbolygó valójában sokkal korábban jött létre, mint azt eddig gondoltuk. A kutatók úgy vélik, hogy ha az elmélet beigazolódik, az segíthet jobban megérteni nemcsak a Naprendszer, hanem a Föld fejlődésének történetét is. Nemrég jelent meg az Ohio State Unive
Amenniyben már mindent előre megterveztünk – azaz jó előre lefoglaltuk a szállást és az utazást –, még mindig marad egy tényező, amely igencsak megdobhatja nyaralásunk költségeit. Ez pedig nem más, mint az élelmiszerárak. Emiatt is lehet hasznos az alábbi felmérés, amelyben azt vizsgálták, hogy melyek azok az európai fővárosok, ahol a legolcsóbbak,
A magyar női válogatott két Nemzetek Ligája-mérkőzést játszik áprilisban. Szarvas Alexandra szövetségi kapitány játékosai először Gyirmóton csaptak össze Szerbiával, amely
Súlyos egészségi probléma miatt költözött haza Görögországból Steiner Kristóf, aki már hetek óta Magyarországon tartózkodik. Sokáig ugyanis úgy tűnt, műtétre lesz szüksége, de végül az újságíró az ajurvédikus orvoslást választotta. Ausztriában talált egy szakembert, aki végrehajtotta rajta a kezelést.
Az összecsapáson meglepetésre a hazai együttes jutott előnyhöz harminc perc után, de a bajorok Jamal Musiala találatával még a szünet előtt egyenlítettek
A ragadós száj- és körömfájás megfékezésére a kormány állategészségügyi operatív törzset hoz létre. Nagy István agrárminiszter a Facebookon közölte, hogy a törzs célja a védekezésben részt vevő hatóságok, védelmi és biztonsági szervezetek munkájának összehangolása. A miniszter a videójában ismertette a legfrissebb adatokat, amelyek szerint továbbra
A kormány szerint a brüsszeli döntéshozatal figyelmen kívül hagyja az emberek véleményét, miközben a háború már eddig is jelentős anyagi terheket rótt a magyar családokra.
Negyvenéves lett Horányi Juli. A sokoldalú énekes-dalszerző azt mondja, minden szempontból jobb formában van, mint húszéves korában: boldogabb, mint akkor, és rengeteg tervét szeretné még megvalósítani.
A koronavírusjárvány kezdete óta nem mért, csaknem 5 százalékos veszteséggel zárt pénteken a Londoni Értéktőzsde (LSE) fő indexe, a Ftse 100-as. Az árfolyammutatóra elsősorban azok a befektetői félelmek gyakorolnak nyomást, hogy az amerikai vámemelések globális kereskedelmi háborúhoz vezethetnek.
A hazai szerencsejátékok körében a lottójátékok főnyereményének megnyerési esélye jelentős eltéréseket mutat. Magyarországon az állam által működtetett szerencsejáték-rendszerben három különböző lottótípus közül választhatnak a játékosok: az 5-ös, a 6-os és a 7-es (skandináv) lottó közül. Érdemes közelebbről is megvizsgálni ezeket a játéktípusokat.
A Duna House csoport franchise ingatlanhálózata idén az első negyedévében 4,6 milliárd forint jutalékot ért el, ami éves szinten 15 százalékos, 2024 utolsó negyedévéhez képest pedig 2,4 százalékos emelkedés - közölte az ingatlan- és pénzügyi közvetítő társaság az előzetes adatok alapján pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Váratlan szerencse érkezik Skorpió október 24.–november 22. Kedves Skorpió, üdvözlünk a mai horoszkópodban! Az életben mindig vannak olyan időszakok, amikor
Váratlan szerencse érkezik Szűz augusztus 24.–szeptember 22. Üdvözöllek kedves Szűz jegyű olvasóim! Ó, milyen izgalmas időszak elé néztek! Az asztrológiában
Váratlan szerencse érkezik Szűz augusztus 24.–szeptember 22. Üdvözöllek kedves Szűz jegyű olvasóim! Ó, milyen izgalmas időszak elé néztek! Az asztrológiában
Váratlan szerencse érkezik Szűz augusztus 24.–szeptember 22. Üdvözöllek kedves Szűz jegyű olvasóim! Ó, milyen izgalmas időszak elé néztek! Az asztrológiában