Nincs is szebb dolog, mint egy csokor friss virág az otthonunkban, amely élénk színeivel és kellemes illatával varázsol el minket. Azonban nem egyszerű feladat hosszú ideig megőrizni a virágok frissességét, főleg ha figyelembe vesszük azokat a tényezőket, amelyek gyors hervadásukhoz vezethetnek. Szerencsére, néhány egyszerű praktika segítségével kö
"Farmerban élni jó, jó, jó, Trapperban élni jó, jó, jó" – szólt a magyar farmernadrág reklámdala a nyolcvanas évek elején az állami tévécsatorna reklámblokkjában. Mindössze két fazon közül választhattunk, a szín pedig egységesen sötét indigókék volt, mégis ez már akkoriban maga volt a szabadság. Hiszen nem is olyan régen az Ifipark koncertjeire far
Ma még többórás napsütésre, sőt, akár 20 fok körüli maximumokra számíthatunk. Délután azonban már érezhető lesz a közelgő hidegfront hatása, többfelé várhatóak záporok, zivatarok. A front mögött erős északi, északnyugati széllel hideg, sarkvidéki levegő áramlik fölénk, jelentős lehűlést okozva.
Jogszabállyal fognak beavatkozni a hídfoglalós tüntetésekbe - jelentette be Orbán Viktor. A miniszterelnök a törvénymódosítást azzal indokolta, hogy az adott demonstrációtól távol maradó emberek jogait is figyelembe kell venni. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint Orbánék tovább akarják korlátozni a gyülekezési jogot.
Mint arról az Agrofórum olvasói is értesülhettek, idén januárban is megrendezte éves konferenciáját a regeneratív gazdálkodásról a Talajmegújító Gazdák Egyesülete (Tmg Reag Viii. Talajélet Konferencia és Szakkiállítás, Jakabszállás), ahol gazdálkodók, kutatók, szolgáltatók, közösségépítők, valamint a felsőoktatásban és az államigazgatásban dolgozók
Zalaegerszegen történt – 21 nap kellett ahhoz, hogy észre vegye a mit sem sejtő házaspár: valaki teljesen lenullázta őket, kifosztották bankszámlájukat.
A Hyundai csapatfőnöke elárulta, hogy a csapatnak még maradt egy fejlesztési jokere az i20 N Rally1-re, de egyelőre nem tudja, mire fordítsa. A Hyundai a WRC-szezon második futamára, a Svéd Rallyra homolgizálta a Rally1-es autójának frissített változatát – a rivális Toyota eközben elkészült a szezonnyitó Monte-Carlo Rallyra, de éppencsak. Az i20 N
Január 31. óta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nem állapított meg újabb kiskérődzők pestise kitörést. A kedvező járványügyi eredmény alapján a hatóság valamennyi, a betegség miatt elrendelt területi korlátozást feloldott.
Az S&P 500 index 11 havi mélypontra süllyedt, két kereskedési nap alatt 5,4 billió dollár piaci értéket veszítve, miközben Jerome Powell Fed-elnök figyelmeztetett a Trump-kormányzat vámintézkedéseinek tartós inflációs hatásaira - írta a Bloomberg.
Minden házasságban vannak nézeteltérések. De miért fordul elő, hogy éppen a hétvégéken olyan gyakran történnek veszekedések? A párkapcsolati szakértők elmagyarázzák, mi ennek az oka.
Számos élelmiszernél az árak csökkenése elérte akár a 40-50 százalékot is az árrésstop hatására, amely reális intézkedésnek tűnik, hiszen voltak olyan termékek, ahol 80-120 százalékos volt az árrés - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (Ngm) makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Tájékoztató kampányt indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mert a közöségi médiában számos veszélyes félreértés, álhír és összeesküvés-elmélet jelenik meg a ragadós száj- és körömfájással kapcsolatban. A legtöbben azt nem értik, hogy miért kell kiirtani fertőzött állatállományokat, és a vakcinát miért nem megelőzésre használják.
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) az esti órákban iránymutatást adott ki a stabilcoinok besorolásáról: a hivatalos állásfoglalás alapján a legismertebb stabilcoinok nem minősülnek értékpapírnak. A SEC közleményében úgy fogalmazott, hogy azok az úgynevezett „covered stablecoinok” – azaz olyan tokenek, amelyek: az USD-hez 1:1
Az S&P 500 index 11 havi mélypontra süllyedt, két kereskedési nap alatt 5,4 billió dollár piaci értéket veszítve, miközben Jerome Powell Fed-elnök figyelmeztetett a Trump-kormányzat vámintézkedéseinek tartós inflációs hatásaira - írta a Bloomberg.
A klasszikus Cézár-saláta gazdag ízvilágának és textúrájának köszönhetően valószínűleg sosem megy majd ki a divatból. Most mutatunk egy pofonegyszerű, ráadásul hihetetlenül finom maradékmentő változatot, amelyben az uborkáé a főszerep. A Cézár-saláta egyik legjobb összetevője egyértelműen az öntet, hiszen a gazdag, citromos-borsos krém sz
A csütörtöki bejelentés után szombattól szünetel a határforgalom a magyar–osztrák határ egyes határátkelőhelyein. A korlátozást Ausztria rendelte el a ragadós száj- és körömfájásjárvány miatt. Az ideiglenes határzár elsősorban az északi átkelőket érinti. A továbbra is járható határátkelőkön hosszabb várakozási időre lehet számítani.
Az S&P 500 index 11 havi mélypontra süllyedt, két kereskedési nap alatt 5,4 billió dollár piaci értéket veszítve, miközben Jerome Powell Fed-elnök figyelmeztetett a Trump-kormányzat vámintézkedéseinek tartós inflációs hatásaira - írta a Bloomberg.
A magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya és szövetségi kapitánya számára a fejlődés és az eredményesség egyaránt fontos cél lesz a világkupa jövő heti szuperdöntőjén.