Lezárult a jelentkezés a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) együttműködésével, valamint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) finanszírozásával megvalósuló Lakhatási Tőkeprogramra. A március 17. és 24. között meghirdetett pályázatra 20 piaci alapkezelő 23 alapja jelentkezett, összesen mintegy 393 milliárd forint összegű tőkeigénn
Óriási volt európai idő szerint hétfő reggel a pánik az világ tőzsdéin, ez kiterjedt a lakossági és az intézményi befektetők körére egyaránt - mondta az InfoRádióban Nagy Viktor. A Portfolio elemzője arról is beszélt, hogy ilyen turbulens helyzetekben milyen megoldásokat keresnek általában a befektetők.
Kevin Hassett, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója szerint Trump elnök továbbra is elkötelezett a vámok mellett, de nyitott a jó kereskedelmi ajánlatokra, miközben a hétvégén számos világvezetővel tárgyalt.
A világ legsikeresebb videójátékának feldolgozását nagy várakozás előzte meg, kár, hogy a kész film mindent felmutat, amiért a videójáték-adaptációknak ennyire rossz a híre.
A tárcavezető arról számolt be, hogy illetékeseik jelenleg is azt tanulmányozzák, miként járt el Nagy-Britannia akkor, amikor néhány évvel ezelőtt ott is megjelent a betegség, mivel ugyan egyelőre nem merült fel annak gyanúja, hogy országukat is elérte volna a ragadós száj- és körömfájás, szerinte folyamatosan óriási a terjedés kockázata. A Denník
Több mint 50 ország akar tárgyalni Washingtonnal a vámtarifák enyhítéséről – állítja a Trump-kormányzat egyik illetékese. Közben a világ tőzsdéin hétfőn is nyomott volt a hangulat a vámok miatt. Az egyik "áldozat" a Nike, amelynek edzőcipőit Vietnámban gyártják.
Donald Trump azt mondta: nem tetszik neki, hogy újra bombáztak az oroszok. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke hozzátette: folytatódnak a tárgyalások Moszkvával a tűzszünetről.
Hétfőn megkezdődött a jubileumához érkező közlekedési hét a Béke sugárúti óvodában. A huszadik alkalommal életre hívott programsorozaton a biztonságos közlekedésre hívják fel a figyelmet. A közlekedési táblák ismeretéről szólt a cica csoportosok műsora a hétfőn kezdődő, huszadik alkalommal életre hívott közlekedési hét programsorozat nyitórendezv
Egy új tanulmány szerint a mesterséges intelligencia (AI) annyira fejletté vált, hogy az emberek már nem tudják megkülönböztetni a valódi embert a géptől. A kutatás szerint egyes AI-modellek sikeresen teljesítették a klasszikus Turing-tesztet – sőt, néha még „emberibbek” is voltak, mint a valódi emberek.
Az EastFruit elemzői szerint annak ellenére, hogy a sárgarépa kínálata az ukrán piacon meglehetősen korlátozott, a zöldségféle ára csökkenni kezdett. A piaci szereplők szerint az árcsökkenést a jó minőségű termékek iránti kereslet csökkenése váltotta ki, mivel a piacra jelentős nyomást helyez a nem szabványos sárgarépa kínálatának növekedése - ezek
Májustól a korábbi 500 ezer forint helyett maximum 2 milliárd forintos bírság is kiszabható arra a nagyvállalatra, amely nem tartja be a magyarországi környezetvédelmi szabályokat - mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Ahogy az Egyesült Államok vámháborúja fokozódik, az EU egyre több eszközt készít elő a válaszlépéshez. Döntő pillanat közeleg: vagy sikerül megállapodni, vagy egy új korszak kezdődik az uniós kereskedelempolitikában. Az Európai Bizottság elsőre teljes vámmentességet ajánlott fel néhány amerikai ipari termékre, ha Donald Trump elnök nem fogadja el a
Jelentősen csökkent a kereslet a panellakások iránt: a Duna House friss adatai szerint az év első negyedévében a vevői érdeklődés közel 50 százalékkal esett vissza. A visszaesés oka nem más, mint az árrobbanás – a panelek átlagos négyzetméterára ugyanis az előző negyedévhez képest mintegy 30 százalékkal emelkedett, és immár meghaladja az 1 millió f
Mivel a tűzszüneti megállapodások igencsak ingatag lábakon állnak, és a tartós béke mintha újra távolodna, az ukrán hadsereg az elkövetkező hónapokban 15 ezer harci robotkatonát fog szolgálatba állítani.
Vidám emlékekkel és történetekkel tiszteleg Csányi Vilmos kivételes életútja előtt az Open Books Kiadó.Egyszeri és megismételhetetlen estet szervez a professzor 90. születésnapjára az Open Books Kiadó. Mint ahogy azt az esemény leírásából megtudjuk, ez egy olyan este lesz, amit (...) nem lehet elmesélni, csak átélni. A világhírű etológus élettapasz
Az öltözködés világa végtelen lehetőségeket kínál, ám az ideális megjelenés kulcsa sokszor abban rejlik, milyen módon tudjuk kihangsúlyozni előnyös adottságainkat, miközben ügyesen elfedjük testünk kevésbé kedvelt részeit. Ma az alma testalkat kérdéseivel foglalkozunk, mert, bár az öltözködés univerzális szabályai hasznosak lehetnek, minden testtíp
Ilyen mesekönyv még nem volt Magyarországon. Mesés gluténmentes szakácskönyv segíti az ADHD-s gyerekeket. Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel. Egy hiánypótló kötet jelenik meg az idei Egészségügyi világnapon, április 7-én! A mesereceptkönyv a legújabb gluténmentes recep
Az OTP Ingatlan Alapkezelő is a Green Cloud ügyfelei közé lépett, ezzel is megerősítve fenntarthatóság iránti elkötelezettségét. A szolgáltató így már öt nagyvállalatot köszönthet ügyfelei között, akik eddig összesen közel 500 GWh tiszta energiára szerződtek le.
A szolidaritási nyilatkozat szerint az egyetem hallgatói és dolgozói fenyegetve érzik magukat a "diszkriminatív, önkényes jogalkotás és megbélyegzés által".
Az előzetesből kiderül, hogy a történet középpontjában egy érzékeny családi dráma áll, a főszereplő lánya ugyanis mindent megtesz, hogy távol tartsa magát az apja világától.
Donald Trump amerikai elnök bejelentéseinek hatására jelentős részvénypiaci hangulatromlás indult meg a nemzetközi és a hazai piacokon. Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője azt mondta, hogy legutóbb a koronavírus-járvány kitörésekor voltak hasonló piaci mozgások. Az elemzőt az InfoRádió a részvénypiaci mozgások reálgazdasági hatásairól is kérd
Speciális összetétellel rendelkező, szénhidrát-elektrolit oldatokkal készülő alkoholmentes sört vezet be a magyar piacra a Dreher Sörgyárak. A két ízben megjelenő Dreher 24 Hydrate összetétele segíti a víz felszívódását fizikai aktivitás során, ezzel célozva meg az aktív életmódot élő felnőtteket. Az ízesített alkoholmentes sörök kategóriája egy re
Az MVM Csoport idén új elemmel bővíti az MVM Élménynap – Legszebb napom elnevezésű rendezvényét. A beteg és hátrányos helyzetű gyermekeket támogató hagyományos esemény előtt idén, első alkalommal egy fotópályázat alapján választják ki a támogatásban részesülő intézményeket. Az esemény célja továbbra is változatlan: maradandó élményeket és támogatás
A korábban kényszerítésért elítélt, majd kegyelemben részesített K. Endre felvételeinek ügyében több mint egy éve zajlik nyomozás, ami jelenleg is felderítési szakaszban van.
A legjobban várt játékmegjelenés 2025-ben szinte biztosan a Grand Theft Auto 6. része, de már másfél éve, hogy a játék előzetese megjelent, azóta se került ki semmilyen nyilvános anyag az új GTA-ról.