Az Európai Bizottság hétfőn 25%-os ellenvámokat javasolt különböző amerikai termékekre válaszul Donald Trump elnök acél- és alumíniumvámjaira, derül ki a Reuters által látott dokumentumból.
Hägglingenben egy 14 éves fiú traktorral balesetet szenvedett, amely során több járművel ütközött és felborult. A fiatal sofőrt sérülésekkel szállították kórházba.
A gázai harcok leállításáról és az övezet újjáépítéséről, valamint az ukrajnai háború lezárását célzó tervekről is szó esett hétfőn Kairóban Emmanuel Macron francia államfő és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök egyeztetésén, amelyet követően Macron leszögezte: mind Franciaország, mind pedig Egyiptom a békéért dolgozik.
2025. április 7-én az ország nagy részén fagypont alatti hőmérsékleteket mértek. A jelentések szerint az északi és északkeleti országrészben -6 és -9 Celsius-fok közötti hőmérséklet is előfordult, ami végzetes lehet a virágzó gyümölcsfáknak.
Tiszakürtre látogatott a miniszterelnök, az erről kitett videójában azt mondta: "a kiruccanás során" megnézik, működnek-e a kis falvakat támogató intézkedések.
Kate Hudson a hétvégén egy káprázatos arany ruhában jelent meg egy díjátadón Santa Monicában, a jelenlévők számára pedig egyetlen pillanatra sem volt kérdés: ő Goldie Hawn lánya.
Ha van valami, amit Kendall Jenner sminkmestere, Mary Phillips tud, az az, hogy hogyan lehet finom, mégis hatásos technikákkal kiemelni az arcot. Korábban a sminkmester signature underpainting nevű módszere – mely szerint a bronzosítót és a highlightert az alapozás előtt kell felvinni – vált TikTok-szenzációvá, most pedig egy újabb tippet osztott m
Februárban az egy hónappal korábbihoz képest 0,6 százalékkal mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom volumene, éves alapon azonban 3,3 százalékkal nőtt a forgalom – emelte ki a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatokat értékelve Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.
Donald Trump minden tárgyalás leállítását és további 50 százalékos vámot helyezett kilátásba Kínával szemben, válaszul a Peking által hétvégén bejelentett 34 százalékos viszontvámra.
A Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján demonstrációt tartottak a helyiek, miután felmerült, hogy a környéken megjelent száj- és körömfájás-járvány miatt leölt több ezer szarvasmarha tetemeit a város határában található hulladéklerakónál helyeznék el - számol be a Telex.
A magyar vállalkozások egyre inkább bíznak a mesterséges intelligenciában (AI), és egyre kevésbé tartanak attól, hogy az veszélyeztetné a humán munkaerőt - derül ki a Comline Budapest legfrissebb felméréséből. A kutatás eredményei alapján az AI bevezetése már 50%-kal hatékonyabb munkavégzést és 30%-os költségcsökkentést eredményezett eddigi tapaszt
Egy magas rangú iráni tisztviselő hétfőn nyilvánosságra hozta, hogy Ali Khamenei legfelsőbb vezető teljes készültségi állapotot rendelt el az iráni fegyveres erőknél – hivatkozik a magyar site az Al Arabiya szaúdi állami műsorszolgáltatóra.
Az amerikai elnök minden tárgyalás leállítását és további 50 százalékos vámot helyezett kilátásba Kínával szemben, válaszul a Peking által hétvégén bejelentett 34 százalékos viszont-vámra.
Európa-szerte tovább bővül az egyedi szálláshelyeket kínáló hotelek válogatott gyűjteménye, a 2023-ban indult Handwritten Collection. Ennek keretében az elkövetkező hónapokban több mint tíz új szálloda nyílik meg a régióban, köztük ősszel a Hotel Lycium Debrecen.A vendégek számára autentikus, meghitt és stílusos vendéglátás élményét nyújtó Handwrit
Társadalmi egyeztetés indul Budapesten a szilveszteri pirotechnikai eszközök használatáról. Az online kérdőívet május 4-ig lehet kitölteni a budapest.hu oldalon.
Hétfő éjféltől a szlovák kormány lezárja a Magyarországgal és Ausztriával közös kishatárátkelőket. Így kívánják megekadályozni a ragadós száj- és körömfájás terjedését.
Új festőüzemet és alapanyag-tárolót hozott létre a Clasman Kft. 2,45 milliárd forintos összköltségű beruházással Dunaújvárosban - közölte a cég az MTI-vel.
Hatvan napra eltiltották polgármesteri feladatainak gyakorlásától Soós Zoltánt, Marosvásárhely elöljáróját, a polgármesteri hivatal irányítását helyettese, Kovács Mihály Levente veszi át - közölte a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kiemelt figyelmet fordít a fiatal fogyasztókat érintő kihívásokra, különös tekintettel a digitális környezetben felmerülő fogyasztóvédelmi kérdésekre. Ennek jegyében az NKFH 2025 tavaszán részt vesz a Nemzetközi Fogyasztóvédelmi Jogérvényesítési Hálózat (International Consumer Protection and
Ma egy különleges téma vár rátok: a húsvéti horoszkóp! Tudtátok, hogy a csillagok állása befolyásolhatja, hogyan éljük meg ezt az ünnepet? Készüljünk együtt az ünnepre, és nézzük meg, mit üzennek a csillagok 5 csillagjegy számára. Kos A Kosok energikusak és találékonyak, így a húsvét során is érdemes kihasználniuk ezt a dinamizmust. Családi összejö
A Cemacon, Románia egyik legjelentősebb téglagyártó cége - a Pavăl Holding tagja - bejelentette, hogy belép a magyar piacra. A vállalat több mint 50 év tapasztalatát hozza el az innovatív és fenntartható építési megoldások területén. A Cemacon a Construma 2025 építőipari szakkiállításon mutatkozik be a magyar közönségnek.
Ivan Anusic Slunjban, az Eugen Kvaternik katonai kiképzőközpontban tett látogatásakor azt hangoztatta, hogy a horvát hadsereg felkészült a katonák kiképzésére, a kötelező sorkatonai szolgálatot így már holnap bevezethetnék.