Tegnap este alig vártam, hogy megnézzem a Fehér Lótusz harmadik évadának fináléját, bekészítettem magam mellé minden nasit és itókát, hogy a 90 percet semmi ne tudja megszakítani. Az elmúlt hetekben számtalan elmélet és találgatás keringett az interneten arról, hogyan fog lezárulni ez a Thaiföldön játszódó szezon. Sajnos, amikor felgördült a stábli
Az Audi A5 legújabb plug-in hibrid verziója Magyarországon is elérhetővé vált, kétféle teljesítményszinttel és kétféle karosszériaváltozattal. Az új modellek akár 109 kilométert is képesek megtenni tisztán elektromos üzemmódban. Az Audi A5 legújabb generációja kétféle teljesítményszinttel és karosszériaváltozattal, limuzin és kombi formában
A felére esett vissza a vevői érdeklődés a panellakások iránt, miután ezeknek az ingatlanoknak az átlagos négyzetméterára az első negyedévben az előző három hónaphoz képest 30 százalékkal nőtt.
A tegnapi vérfürdő közepette felröppent egy hamis bejegyzés a közösségi médiában arról, hogy Donald Trump amerikai elnök 90 napos vámtarifa szünetet fontolgat. Ez egy két billiárd dolláros robbanást okozott a részvény- és kriptopiacokon, ami sokak szerint egy erős jel arra, hogy a piac készen áll megvenni az esést, amint stabilizálódik a helyzet.
A Segítek egy családot az ország első olyan platformja, ahol a támogatásra szoruló családok közvetlenül találkozhatnak segítőikkel. Az adományozás itt személyesebb, hiszen a támogatók nem alapítványon keresztül, hanem közvetlenül egy-egy családot segíthetnek. Az érintett családok minden esetben ellenőrzött forrásból, főként családsegítő központok a
Az eset még 2022 decemberében történt Békés vármegyében, az akkor 25 éves férfi az utcán szólalkozott össze az apjával, majd egy katonai késsel támadt rá.
Az RTL azt állítja, azonnal megtett minden szükséges lépést VV Giada védelme érdekében. Csakhogy ez nem igaz: nem állították le a ValóVilág12-ben erőszakoskodó VV Dzsigerit, tovább sugározták az eseményeket, sőt, csak legalább 15 órával később távolították el a férfit a villából. A csatorna azt is elismerte, hogy az érintett tévések mindössze egy s
Kína "a végsőkig harcol" érdekeiért az Egyesült Államokkal szemben, és újabb ellenintézkedéseket hoz, ha Donald Trump amerikai elnök beváltja fenyegetését a további 50 százalékos vámemeléssel - közölte kedden a pekingi kereskedelmi minisztérium.
2025. július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát. Ettől a dátumtól az MVM társaságai is csak e-
Aki csak egy kicsit is ismeri Udvarhelyet, pontosan tudja, hogy teljes képtelenség, hogy az egész városra kiterjedően Budapestről vagy Budapest érdekében akadályozzanak meg egy eseményt.
Donald Trump megválasztása óta újra a tisztelet kultúrája határozza meg a magyar–amerikai kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat. Műsorunkban Gladden Pappin a Magyar Külügyi Kutatóintézet elnöke kérdezi Robert Palladino karrier diplomatát, frissen kinevezett ügyvivőt jövőbeni terveiről.
Szabadúszó fordítóknak tartoznak több ezer euróval, ezért néhányan a nyilvánossághoz fordultak az egyik olyan cég megalázó gyakorlata ellen, amitől többek között a Netflix, a Disney vagy a Max is feliratot rendel.
Kijöttek a friss inflációs adatok kedd reggel. A KSH szerint a fogyasztói árak átlagosan 4,7%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, ugyanakkor februárhoz képest nem történt érdemi árváltozás.
A gyalogos- és kerékpáros híd építésének még vannak akadályai, de ha elkészül, több tízezer ember számára jelenthet egyszerűbb útvonalat a kikapcsolódási lehetőségekhez az Óbudai-szigeten.
A Nyíregyházi Állatpark munkatársai kamerát rejtettek a jegesmedvék barlangjába, így nemcsak a bocsok születésének megható pillanatait örökítették meg, hanem naponta követhetjük, hogyan cseperednek ezek a hófehér kis csöppségek. Most pedig itt a legfrissebb videó - pancsi, játék, cukiság a jéghideg vízben!
Az uniós források felhasználását továbbra is jelentős adminisztratív terhek és gazdasági bizonytalanság nehezítik – ismertette Greinstetter Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Központ főigazgatója egy budapesti konferencián. Előadásában elmondta, hogy Magyarország 300 millió eurót csoportosítana át a zöldgazdaság, mesterséges intelligencia és biotechnoló
A Volkswagen a legegyszerűbb megoldást választotta: egyszerűen importdíjjal egészítik ki a járművek árait, ezáltal a vásárlókkal fizettetik meg a vámot.
Pedig kezdetben ártatlan szórakozásnak tűnt az egész: a hölgy édesapja felmenőiről akart pontosabb képet kapni, helyette azonban olyasmire jött rá, ami egy pillanat alatt padlóra küldte.
A szénanátha egyik hatékony, nem csak a tüneteket enyhítő kezelési módja az immunterápia. Az allergénspecifikus immunterápia célja, hogy néhány év alatt tolerancia alakuljon ki az allergénre, és ne indítsa be az immunrendszer kóros működését.
Az LNG-vel kereskedő kínai vállalatok már meg sem várják, hogy kikötőikbe érkezzenek az amerikai szállítmányok, miután a múlt héten kirobbanó vámháború masszívan beszűkítette az eddig megszokott árréseiket. Ennek ellenére továbbra is nagy a Kínába tartó LNG mennyisége, így jó eséllyel egyre többet fognak Európába irányítani, ami fura módon csak egy
Egyre többen döntenek az öngondoskodás különböző formái mellett. Az OTP Nyugdíjpénztár ehhez nyújt olyan megoldást, amivel biztonságban tudhatjuk a jövőnket, és a váratlan helyzetekből fakadó anyagi kiszolgáltatottságot is csökkenteni tudjuk.
Lassan minden legendás európai Ford gyártását leállítják. Az utolsó Mondeo még 2022 árilisában gördült le a futószalagról, míg a Fiesta gyártását 2023 júliusában állították le végleg. Az idei év végén pedig a Ford Focus is megszűnik. A Motor 1-nak küldött emailben a cég európai kommunikációs vezetője, Finn Thomasen bejelentette, hogy a Focus gyártá
Bede Márton szerint lehet, hogy eljön majd az idő, hogy együtt legyenek Magyar Péterrel a barikádokon, Uj Péter pedig közölte: ő Magyar Péter rajongója.
A CEMACON, Románia egyik legjelentősebb téglagyártó cége – a Pavăl Holding tagja – bejelentette, hogy belép a magyar piacra. A vállalat több mint 50 év tapasztalatát hozza el az innovatív és fenntartható építési megoldások területén. A CEMACON a CONSTRUMA 2025 építőipari szakkiállításon mutatkozik be a magyar közönségnek.
További 14 500 kérelem esetében indult el részkifizetés az Agro-ökológiai Programban (Aöp). A korábbi 34 milliárd forintos kifizetési ütemet követően április második hetében csaknem 27 milliárd forint érkezik a támogatásra jogosult gazdálkodókhoz.