Szakértők szerint nem mindegy, mikor eszünk este. A késői vacsora komoly egészségügyi gondokat is okozhat, többek közt álmatlanságot és szívproblémákat.
Már csak egy hét van a gépjárműadó befizetésére, az adót április 15-éig kell rendezni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében.
Elisabeth arról beszélt, Németországban nem kérdezik meg tőled, hogy egyetértesz-e azzal, hogy drag queenek olvassanak fel az óvodában. "De itt, Magyarországon Orbán Viktor folyamatosan megkérdezi az embereket. Ennél több demokrácia már nem is lehetséges."
2025. július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát. Ettől a dátumtól az MVM társaságai is csak e-
Egyre több jel utal arra, hogy Bódog Tamás veheti át az Újpest kispadját, miután a lengyel Bartosz Grzelak továbbra sem képes megfelelni az elvárásoknak.
Bárhol is élsz az országban, az elmúlt években a tojás árak az egekbe szöktek. Akár ebben a helyzetben, akár másban találod magad, a tojáshelyettesítők iránti igény sosem volt ilyen magas a mindennapi főzésben. Következzenek azok a készítmények amelyek nemcsak jó alternatívák, hanem egészségesek is.
A felére esett vissza a vevői érdeklődés a panellakások iránt, miután ezeknek az ingatlanoknak az átlagos négyzetméterára az első negyedévben az előző három hónaphoz képest 30 százalékkal nőtt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Bankszövetség tárgyalásai nyomán, az infláció megfékezése érdekében az OTP Bank kész összesen csaknem kétmilliárd forinttal csökkenteni lakossági ügyfelei banki költségeit és többmilliárd forint értékben meghosszabbítani egyes kedvezményes akciókat.
Van egy olyan gyógy- és fűszernövény, melynek fogyasztását a szakértők egyáltalán nem javasolják, ha rendszeresen vérhígítót vagy véralvadásgátlót szedünk, ennek pedig megvan az oka.
Eleinte azt hittem, hogy a Trump tervezett vámpolitikai intézkedései elleni dühödt támadások nem megalapozottak, valójában a globális balliberális elit áskálódásai.
Egy újabb mérföldkő: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook oldalán bejelentette, hogy egy nemzetközi együttműködés keretében elkezdték építeni a Paks II atomerőmű 5. és 6. blokkjának fontos részegységeit.
Az utóbbi időben a magyar mezőgazdaságot súlyosan érintő járványhelyzet alakult ki, amely különösen a tejelőállományt és a sertésállományt veszélyezteti.
A tőzsdék végre zöldbe borultak a tárgyalások reménye miatt, de a helyzet törékeny, a veszély nem múlt el. A BUX is szépen emelkedik, a forint viszont gyengécske, értékéről új számítás látott napvilágot. Jön a Richter-osztalék, áprilisban is alacsony maradhat a pénzromlás, felülteljesítő volt a bitcoin.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Bankszövetség tárgyalásai nyomán az OTP Bank kész összesen csaknem kétmilliárd forinttal csökkenteni lakossági ügyfelei banki költségeit és többmilliárd forint értékben meghosszabbítani egyes kedvezményes akciókat - közölte az OTP. A Gránit Bank közölte, hogy náluk nem volt díjemelés, így most nem is változnak a
Nyári európai turnéja keretében Magyarországon is koncertet ad Jennifer Lopez. A világhírű amerikai filmszínésznő és énekesnő július 20-án az MVM Dome-ban lép fel.
Érkezik egy új, igaz történetet feldolgozó sorozat a Skyshowtime-ra: A mosolygós gyilkos május elején indul a platformon, amely drámai történetet mesél el.
Magyarországon négy szarvasmarha telepen azonosított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ragadós száj- és körömfájás (Rszkf) vírussal fertőzött állatokat. A hatóság folyamatosan ellenőrzi az állattartó telepeket. Újabb kitörés eddig nem történt. Mind a négy telepen, azok 10 km-es körzetében, és országosan is célzott hatósági intézke
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében - jelentették be a gyár és a város vezetői sajtótájékoztatón kedden a helyszínen.
A kisvárdai polgármester egy 25 milliós VW Touareget nézett ki magának szolgálati autónak. Az új kocsi mellé sofőr is jár, pedig munkahelye csak egy saroknyira van.
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a legmagasabb arány nemcsak Európában, hanem az egész világon is. Tavalyelőtt Chile és Görögország mögött a harmadik helyen álltunk ebben az összevetésben. Az Ember független nemzetközi think tank friss jelentése szerint a 25 százalékosra nőtt magyar részesedéssel mindkét országot megelőz
A klímaváltozás és az erősödő geopolitikai viharok egyre nagyobb kockázatot jelentenek az energiaellátásra nézve. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete most kiadott jelentésében sorra veszi ezeket a kockázatokat és kezelésük lehetőségeit. Magyarországon az orosz energiahordozó-függőség, a földgázfelhasználás nem csökkenő aránya és Pak
A Grantis pénzügyi podcastjeit és videóit nem csak itt a blogon, hanem Youtube-on Spotify-on Apple Podcasts-en vagy a nagyobb podcast platformokon is hallgathatod! A beszélgetés összefoglalása: [0:00-1:30] A bankszámlák költségei Magyarországon és a tudatos bankolás lehetőségei: A magyar lakossági ügyfelek átlagosan évi 42 000 Ft-ot fizetnek banks
A társadalombiztosítással, illetve foglalkoztatással összefüggő kötelezettségeket rögzítő jogszabályok számos kedvezményt, mentességet tartalmaznak, amelyek alkalmazása gyakran csak az adott vállalkozás "odafigyelésétől" függ. Cikkünkben ezek között tallózunk.
Nincs pánik, de aktivizálták magukat a magyar privátbanki ügyfelek az elmúlt napok tőzsdei csapkodásai után. A Portfolio által megkérdezett privátbanki szolgáltatók szerint a gazdagok ilyen időszakokban jellemzően fedezékbe vonulnak, de vannak vállalkozó szelleműek is: sok helyen átalakultak a devizasúlyok, egyes esetekben a portfóliók is, de pánik
Az United Way Magyarország alsó és felső tagozatos iskolások olvasási készségének fejlesztését – beleértve a szövegértést is – tűzte ki elsődleges céljának. A szervezet több mint 980 pedagógussal ismertette meg speciális élménypedagógiai módszereit, amelyekkel immár százezernél is több gyermeknek segítettek, 470 intézményben.
Berényi Gábor, a Smart Solar Kft. ügyvezetője előadásában az energiarendszerek átalakulásáról, a decentralizált energiatermelés előretöréséről, valamint az ebből fakadó gazdasági, technológiai és szabályozási kihívásokról beszélt a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025 Konferenciáján. Rámutatott, hogy az időjárásfüggő megújulók térnyerése kis