2025. április 8. kedd

ápr. 8
0:25
Tóth Gabi slágeréből merített erőt Győzike, amikor Bea asszonyt műtötték (Blikk)
Tóth Gabi Átkozott nyár című slágere adott erőt Gáspár Győzőnek, amikor tavaly heteken át a felesége egészségéért aggódott.
ápr. 8
0:26
A magyarokra is ez vár? Már holnap bevezethetnék a kötelező sorkatonai szolgálatot Horvátországban (Blikk)
Felkészült a horvát hadsereg a katonák kiképzésére, így akár már holnap bevezethetnék a kötelező sorkatonaságot Horvátországban. Évente öt generációnak, egyenként 800 hadköteles sorkatonának tudnak alapkiképzést nyújtani. A sorkatonáknak azonban engedélyezik, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva továbbra is elutasíthassák a fegyverviselést.
ápr. 8
0:26
Áprilisban is téma a szilveszteri tűzijáték, s most az ön véleményét kérdezik: maradjon, avagy menjen? (Blikk)
Társadalmi egyeztetés indul Budapesten a szilveszteri pirotechnikai eszközök használatáról, az online kérdőívet május 4-ig lehet kitölteni a budapest.hu oldalon – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-t. A közleményben felidézték, hogy a Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben határozott a társadalmi egyeztetésről azzal a céllal, hogy
ápr. 8
0:26
Katy Perry zavarba ejtő dekoltázst villantott (Metropol)
Tudományos díjátadó gálán vett részt az énekesnő.
ápr. 8
0:26
Marko beszólt a McLarennek: „Ez megint csak a papaya-szabályok egy változata?” (F1világ)
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója nem kímélte a McLarent a Japán Nagydíj után – a 80 éves osztrák szakember szerint a wokingiak stratégiája nélkülözte a bátorságot, és egyedül egy alternatív taktikával lehetett volna megállítani a megállíthatatlannak tűnő Max Verstappent.
ápr. 8
0:26
Nem élt lehetőségével a Vasas – kiütéses Kövesd-siker a rangadón (Sport365)
Az első félidőben kisebb meglepetésre 2-0-ra elhúzott a hazai alakulat. A 31. minutumban a hetedik bajnoki gólját szerző Szalai József talált be
ápr. 8
0:26
Az ellenzéki településeken már rendre rommá verik a Fideszt, a bástyái közül is megrepedt egy-kettő (444.hu)
Vasárnap több helyen is időközi önkormányzati választások voltak. Az eredmények szépen beleilleszkednek a hónapok óta tartó trendekbe. 20-25 százalék körülre beállt Fidesz itt, igazi ellenfél nélküli Fidesz ott.
ápr. 8
0:26
Szijjártó szerint David Pressman diktálta az Egyesült Államok magyar korrupciót is emlegető dokumentumát (444.hu)
A külügyminiszter azt mondta, nem szabad bosszút állni, "stratégiai nyugalom" kell, hogy ne okozzanak még nagyobb károkat, ezért a magyar kormány nemmel szavaz az ellenvámokra.
ápr. 8
0:26
Végh Richárd bronzéremért küzdhet a birkózó-Eb-n (m4sport.hu)
Túl nagy falatnak bizonyult az olimpiai ezüstérmes.
ápr. 8
0:26
Ilyen lesz a Hyundai bátor hidrogénautója (Player)
Merész formával, gyors töltéssel és öt perc alatt hétszáz kilométeres hatótávot magába szippantó hajtással mutat új alternatívát a Nexo, a Hyundai hidrogénautója.
ápr. 8
0:26
Ha ebben az időpontban iszod meg az utolsó csésze kávét, úgy alszol majd, mint a bunda (Glamour)
Bár a kávé számos egészségügyi előnnyel büszkélkedhet, a koffeinnek köszönhetően az alvásodra negatív hatással lehet. Ne aggódj, csupán emiatt nem kell búcsút mondanod a délutáni lattédnak, arra azonban érdemes odafigyelned, hogy mikor iszol belőle utoljára.
ápr. 8
0:26
Koncz Zsófia: "Európa legnagyobb adócsökkentési programjával családközpontúvá tennénk a magyar gazdaságot" (vg.hu)
Indul a családi adócsökkentés javaslatainak parlamenti vitája.
ápr. 8
0:26
Összeszorul a szív: Ezért érzékenyült el születésnapján Kóbor János lánya (BorsOnline)
Kóbor Léna nagykorú lett.
ápr. 8
0:26
"Egyre több füst szállt be az autóba" – horrorbaleset után kórházba került a női versenyző (BorsOnline)
A 24 éves pilóta autója kigyulladt.
ápr. 8
0:26
Tudtad? Lehet, hogy ez a népszerű nasi az alvászavarod oka (Life)
Bizonyos ételek és italok köztudottan befolyásolhatják az alvás minőségét, és egy meglepő finomság kifejezetten megnehezítheti a pihenést.
ápr. 8
0:26
"Még menstruálok, de valami megváltozott..." – Ez lehet a perimenopauza (WMN)
Hőhullámok, hangulatingadozás, alvászavar? Nőgyógyász segít megérteni, mi zajlik a testedben, és hogyan kezelheted tudatosan a perimenopauzát.
ápr. 8
0:26
Lakhatatlan tákolmányt sóztak rá a családra 53 millió forintért Gyömrőn, már 100 millióra rúg a kár (Promotions)
A szakértő szerint az épület magától omlik össze, csúnyán átverték őket.
ápr. 8
0:26
Kína nem hátrál (Magyar Hírlap)
Peking összefogásra szólít fel az "Amerika az első!" politika ellen.
ápr. 8
0:26
Lebukott az eddig is híresen független-objektív Ruff Bálint (Mandiner)
Fotózkodtak a Tisza Sziget aktivistái.
ápr. 8
0:26
Trump váratlan bejelentést tett Iránról (Magyar Nemzet)
Az amerikai elnök a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott tárgyalások után, a sajtó képviselői előtt beszélt az Egyesült Államok és Irán kapcsolatáról.
ápr. 8
0:26
24 kilométeres kamionsor alakult ki az M1-esen Hegyeshalomnál (Telex)
Az osztrák hatóságok fertőtlenítő pontot állítottak fel a ragadós száj- és körömfájásjárvány miatt.
ápr. 8
0:26
Deutschnak nem tetszett, hogy egy magyar civil szervezet is felszólalhatott egy uniós meghallgatáson (Telex)
A kormánypártok EP-delegációvezetője kérte, hogy ne hallgassák meg a Magyar Helsinki Bizottság képviselőjét a meghallgatáson, ami a magyar támogatásokat részben befagyasztó eljárásról szólt.
ápr. 8
0:26
Együttesen több mint 500 milliárd dollárral csökkent a leggazdagabbak vagyona Trump vámháborúja óta (Telex)
Az amerikai elnök szövetségesei is tetemes summától búcsúztak, Elon Musk részvényei hétfőn öt százalékot estek.
ápr. 8
0:26
Teljes őrület az ingatlanpiacon: akár 100 milliót is elkérhetnek egy panellakásért Magyarországon (naphire.hu)
A felére esett vissza a vevői érdeklődés a panellakások iránt, miután ezeknek az ingatlanoknak az átlagos négyzetméterára az első negyedévben az előző három hónaphoz képest 30 százalékkal nőtt, így már meghaladja az 1 millió forintot.
ápr. 8
0:26
Megőrjít a féltékenység? Így szabadulj meg tőle végleg! (Bien)
A féltékenység, mint egy sötét felhő, gyakran árnyékolja be a párkapcsolatok mindennapjait. Ez az összetett érzelem, amely gyakorta rejtett aggodalmakból és bizonytalanságból fakad, mély sebeket okozhat, ha nem kezeljük megfelelően. Bár természetes emberi érzés, fontos megtanulnunk kezelni, hogy ne rombolja le a kapcsolatainkat.
ápr. 8
0:26
Megérkezett Európába az Omoda prémium SUV-ja (Haszon.hu)
Nagy-Britanniában most debütál az Omoda 9, a Chery-csoporthoz tartozó márka zászlóshajója, egy plug-in hibrid divatterepjáró. Közel 500 lóerős erőforrás hajtja, hibrid üzemmódban Budapesttől Hamburgig is elmegy újabb tankolás nélkül. Az Omoda 5-nél megismert stíluselemeket – hangsúlyos, rombusz-rácsozatú hűtőmaszk, hátrafelé elkeskenyedő pr
ápr. 8
0:26
Bevállalnád? 5 hely a Földön, ahol ketrec nélkül is cápák között úszhatsz (Drive)
Az adrenalinfüggők és az örökös kalandvágyók számára kihagyhatatlan lehetőséget jelenthet cápák társaságában úszni. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy nem csak ketrecekben lehet alámerülni: a bátrabb utazók ugyanis olyan helyszíneket is találhatnak, ahol különösebb biztonsági felszerelés nélkül lehet együtt úszni a ragadozókkal. De hogy hol? M
ápr. 8
0:26
Napi horoszkóp 04.08.: A Kos foglalkozzon többet emberi kapcsolataival, a Halak fogja vissza a kiadásait (Mirage)
Vajon kinek érdemes békében és elmélkedésben töltenie a napot, és kire vár kaland? Tudd meg, mi vár rád - íme a napi horoszkóp:
ápr. 8
0:26
A családtörténetek nem csupán a könyvek oldalain élnek tovább! (Librarius)
Aki szeret olvasni, az minden bizonnyal számtalan olyan művet olvasott már el életében, amelyben egy házaspár, egy család, sőt akár egy család több generációja is szerepelt. Felettébb érdekes nyomon követni ilyetén formán az emberi sorsokat, vissza-visszalapozni, és meglátni az összefüggéseket. A kulturális élmények mellett azonban ezek az olvasmán
ápr. 8
0:26
Aczél Zoltán fájó értékelése miatt sok pécsi drukker búslakodhat (NB1)
Az NB III Délnyugati csoportjában a Pmfc nem bírt a Majossal, a bajnoki 1-1-es döntetlennel végződött vasárnap délután. A pécsieknek
ápr. 8
0:29
"A volt férjem megölte az eltűnt lányt – így buktattam le" (BorsOnline)
Egy civil fejtette meg a hírhedt gyilkosság rejtélyét.
ápr. 8
0:29
Megőrült az időjárás: most még havazik, jövő héten 25 fok lehet (Blikk)
Már nem kell sokáig kibírni, csak néhány napig tart az áprilishoz képest szokatlanul hideg idő. Már a hétvégén érkezik ugyanis a felmelegedés, sőt, a jövő héten akár már 25 Celsius-fok is lehet. A hajnalok is enyhék lesznek az előrejelzések szerint.
ápr. 8
0:29
Nem engedélyezte a Kúria Hadházy Ákos 24 órás tüntetését (Blikk)
A Kúria nem engedélyezte az Erzsébet híd 24 órás blokádját. Hadházy Ákosék már a negyedik demonstrációt hirdették meg a gyülekezési törvény módosítása miatt, ám a terv szerint kedd délután 5-től kezdődő akció helyett csak délután négytől hajnali négyig kaptak engedélyt. A képviselő ígérete szerint legkésőbb a demonstráción választ ad rá, hogy jelen
ápr. 8
0:30
Trump begurult, bosszúból újabb 50 százalékos vámot vetne ki Kínára (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök tovább pörgeti a Kínával szembeni kereskedelmi háborút. Ígérete szerint ha Peking nem vonja vissza a Trump korábbi vámemelésére válaszként az Egyesült Államokra kivetett megtorló vámokat, az USA 50 százalékos vámot vet majd ki a kínai importra. A feszültség egyre nő, a világ szeme pedig – legalábbis Európáé és Kínáé – Tr
ápr. 8
0:30
Elkezdődött Rákosrendező kitakarítása: autókkal hordja el a szemetet a Máv (Blikk)
Elkezdődött Rákosrendező kitakarítása, a MÁV kamionokkal hordja el a szemetet – számolt be Vitézy Dávid. Szerinte a MÁV szemete állami szemét, ezért az elszállítás eddig is és most is a vasúttársaságot terheli. "Miénk a vasúti rész, övék a többi" – írta Lázár János.
ápr. 8
0:30
Verstappen: „Nem ott tartunk, ahol szeretnénk, de ez egy nagyon szép hétvége volt” (F1világ)
A Japán Nagydíjon aratott lenyűgöző győzelme után Max Verstappen elárulta, nagyra értékeli azokat a dicséreteket, melyeket a paddock több szereplőjétől kapott – ám természetesen a kritikákhoz hasonlóan igyekszik a helyükön kezelni őket.
ápr. 8
0:30
Az emlékezet labirintusa – Krausz Margit kiállításmegnyitója (Metropol)
Tárlat az útról, mely itt az emlékek labirintusán át bontakozik ki.
ápr. 8
0:30
Másfélszeres béremelést kér a Liverpool alapembere (Sport365)
A francia bekk kontraktusa 2026 nyaráig szól a Vörösöknél, képviselői pedig világossá tették feltételeiket a Mersey-parti alakulat vezetőségénél – derül ki a
ápr. 8
0:30
Kiábrándult fideszesek: Caramel 2018-ban még a Fidesznek kampányolt, most már Tisza-pultnál pózolt (444.hu)
Hét éve Orbán ügyvédje kísérte a színpadon, a felesége egy hete FUCK NER feliratos karkötőről posztolt fotót.
ápr. 8
0:30
Az EU ajánlata az USA-nak: kölcsönösen 0 százalékos vám az ipari termékekre (444.hu)
Maroš Šefčovič kereskedelemért felelős biztos azt mondta, az EU szeretne mielőbb megegyezni Trumpékkal, de nem várhat örökké, ezért két részletben fogja kivetni az amerikai vámokra válaszoló vámokat.
ápr. 8
0:30
Magyar-finn focimeccs és birkózás kedden élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
A magyar női labdarúgó-válogatott ezúttal Finnország legjobbjaival mérkőzik meg a Nemzetek Ligájában, a találkozót élőben láthatják az M4 Sporton és az m4sport.hu-n. Emellett folytatódnak a birkózó Európa-bajnokság küzdelmei is és ismét jelentkezik a Kosárlabdamagazin és a Boxutca.
ápr. 8
0:30
Még John Wick is elszégyellné magát Tom Hardy brutális akciófilmjének új előzetesétől (Player)
Befutott a beszédes című Pusztítás új trailere, melyben Hardy kőkeményen odaver az ellennek. Ez bizony nem a széplelkek szórakozása lesz.
ápr. 8
0:30
Szívszorító, hogyan tudta meg Harry herceg, hogy kórházba került édesapja, Károly király (Glamour)
Kiderült, hogy Harry herceget nem tájékoztatták arról, hogy édesapja, Károly király múlt héten kórházba került a rákkezeléseinek mellékhatásai miatt. Az illetékesek szerint csupán arról van szó, hogy nem akartak ráijeszteni.
ápr. 8
0:30
Az Európai Számvevőszék azzal vádolja az EU-t, hogy túl átláthatatlan módon finanszírozza a civil szervezeteket (vg.hu)
A számvevőszék figyelmeztetett: a támogatásokra vonatkozó adatok széttagoltak és nem megbízhatóak, így nehéz átlátni, hogyan oszlanak meg a források.
ápr. 8
0:30
Lukács Laci újabb részleteket árult el a Tankcsapda jövőjéről (BorsOnline)
Szinte sokkolta a rajongókat, hogy Sidi kilép a zenekarból.
ápr. 8
0:30
Sharon Stone jóképű fia lesz Hollywood legújabb szívtiprója: így néz ki a tetovált Roan (Life)
Bármennyire is szeretett volna gyermeket szülni, autoimmun betegsége miatt ez nem adatott meg a színésznőnek. Ezért fogadott három fiút is örökbe Sharon Stone, akik közül a legidősebb, Roan igazi szívtipróvá cseperedett. Mutatjuk, hogy néz most ki az egykor cuki szőkeség.
ápr. 8
0:30
Mózes Zsófi: A szövettan eredménye hiányzik csak, de meglesz az is. Kivárom. (WMN)
"Ha eszközhiányt tapasztalunk, ne fényképezzük le, helyette forduljunk ide és ide. Ha mégsem így tennénk, és a képek nyilvánosságra kerülnek, megsértjük a kórház jó hírnévhez való jogát."
ápr. 8
0:30
A Netflix új true crime sorozata hátborzongatóbb, mint bármelyik thriller (Promotions)
A feszültség nem a hangos képsorokban rejlik, hanem abban, amit nem mondanak ki. Abban a csendben, ami túlságosan is sokáig tartott. És abban a felismerésben, hogy a legijesztőbb történetek nem mindig a képzelet szüleményei.
ápr. 8
0:30
Az ENSZ BT összehívását kérte az ukrán külügyminiszter (Magyar Hírlap)
Az indok a pénteki Krivij Rih-i támadás.
ápr. 8
0:30
Így fogadta Trump Netanjahut a Fehér Házban – éles a kontraszt Zelenszkijhez képest (Mandiner)
Az izraeli kormányfő hazánk után Washingtonba utazott.

Keresés