Az LNG-vel kereskedő kínai vállalatok már meg sem várják, hogy kikötőikbe érkezzenek az amerikai szállítmányok, miután a múlt héten kirobbanó vámháború masszívan beszűkítette az eddig megszokott árréseiket. Ennek ellenére továbbra is nagy a Kínába tartó LNG mennyisége, így jó eséllyel egyre többet fognak Európába irányítani, ami fura módon csak egy
Egyre többen döntenek az öngondoskodás különböző formái mellett. Az OTP Nyugdíjpénztár ehhez nyújt olyan megoldást, amivel biztonságban tudhatjuk a jövőnket, és a váratlan helyzetekből fakadó anyagi kiszolgáltatottságot is csökkenteni tudjuk.
Lassan minden legendás európai Ford gyártását leállítják. Az utolsó Mondeo még 2022 árilisában gördült le a futószalagról, míg a Fiesta gyártását 2023 júliusában állították le végleg. Az idei év végén pedig a Ford Focus is megszűnik. A Motor 1-nak küldött emailben a cég európai kommunikációs vezetője, Finn Thomasen bejelentette, hogy a Focus gyártá
Bede Márton szerint lehet, hogy eljön majd az idő, hogy együtt legyenek Magyar Péterrel a barikádokon, Uj Péter pedig közölte: ő Magyar Péter rajongója.
A CEMACON, Románia egyik legjelentősebb téglagyártó cége – a Pavăl Holding tagja – bejelentette, hogy belép a magyar piacra. A vállalat több mint 50 év tapasztalatát hozza el az innovatív és fenntartható építési megoldások területén. A CEMACON a CONSTRUMA 2025 építőipari szakkiállításon mutatkozik be a magyar közönségnek.
Szeretnéd, hogy rózsáid idén is káprázatosan virágozzanak? Nem kell vagyonokat költened műtrágyára - egy mesterkertész elárulta, hogyan készíthetsz otthon, négy egyszerű alapanyagból hatékony rózsatápot.
További 14 500 kérelem esetében indult el részkifizetés az Agro-ökológiai Programban (Aöp). A korábbi 34 milliárd forintos kifizetési ütemet követően április második hetében csaknem 27 milliárd forint érkezik a támogatásra jogosult gazdálkodókhoz.
Az 58-szoros magyar válogatott kapus szerződése jövő nyáron jár le az RB Leipzig labdarúgócsapatánál, és a capology.com adatai alapján a keret kilencedik legjobban fizetett játékosa.
Egy cégnél 2024-ben betöréses lopás történt, a trezorból elvitték a cég házipénztárában lévő összes készpénzt, kb. 8 millió 200 ezer forintot. A rendőrség egy év elteltével lezárta az ügyet, a készpénz egy részét megtalálták, lefoglalták, és vissza fogják adni a cégnek. Az eltulajdonított összeget a 2024-es társaságiadó-bevallásban adóalapot növelő
Emlékszel még a klasszikus Disney hercegnőkre? Hófehérke, Hamupipőke, Ariel mesés Disney világa mára teljesen átalakult. Fedezd fel a meglepő változásokat.
A nagyot lassult infláció mindenkit kicsit jobb kedvre derített, de azért nem árt az óvatosság. Bár az árrésstop hatása igazából az áprilisi adatokban mutatkozik meg, egyelőre nehezen belátható, milyen következményekkel járhat a vámháború. Emiatt a Magyar Nemzeti Bank részéről lazítás, azaz kamatcsökkentés nem várható. Ezek derülnek ki a kormány és
A jövő évtől mintegy félmillió, 2029-re egymillió édesanya lesz szja-mentes Magyarországon – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna műsorában. Koncz Zsófia azt mondta, az intézkedést több lépcsőben vezeti be a kormány: július elsejétől a csed és a gyed szja-mentességét, illetve
A mindennapi élet során a mosógép rendkívül fontos szerepet tölt be otthoni háztartásunkban, hiszen lehetővé teszi számunkra ruháink tisztítását és frissítését. Ám ahogy telnek a hetek és hónapok, a mosógép belsejében olyan szennyeződések, vízkő lerakódások és baktériumok halmozódhatnak fel, amelyek jelentősen csökkenthetik a készülék hatékonyságát
A mindennapokban vannak olyan dolgok, amik nem túl illendőek, ha az ember társaságban csinálja őket, sőt, egyik-másik teljesen elítélendő. De vajon mi a helyzet a párkapcsolatokkal? Mennyire számít a szerelemben és a szeretetteljes együttélésben tabunak egy-egy eleresztett puki, egy véletlenül kiszaladt böffentés, vagy éppen a hetek óta lábunkon ék
Jelentősnek mondható, 831,2 milliárd forintos hiánnyal zárta a márciust a költségvetés. Ezzel három hónap alatt teljesült az éves pénzforgalmi deficitterv 62%-a teljesült. Az idei büdzsé hiánylefutása tehát a szokásos orrnehéz pályát követi, ami egyúttal viszont figyelmeztető is lehet, hiszen a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ilyen es
Nem indult a legjobban az idei bajnokság a Ferrari számára, ám csapatfőnökük szerint a tavalyi módszer idén is működni fog. Varázslat helyett a következetes munka hozhat eredményt.
Károly király és Kamilla királyné fontos mérföldkőhöz érkeztek: április 9-én ünneplik 20. házassági évfordulójukat. A különleges alkalomhoz pedig különleges helyszín is dukál - Olaszországban készült közös portrét osztottak meg a királyi család hivatalos Instagram-oldalán.
Idén 2025. április 7-től június 10-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát, megközelítőleg 105 ezret minden évben a NAK falugazdászai adják be.
Az RTL nemcsak hogy nem avatkozott közbe akkor, amikor az egyik szereplő szexuálisan erőszakoskodott az egyik társával, de közzé is tette a jogsértő tartalmat.
Az eset után, ami miatt a luxemburgi médiahatóság tízmilliós büntetést szabott ki, belső vizsgálatot folytatott a csatorna, valamint oktatások és érzékenyítő tréningek is indultak a műsoron dolgozók számára.
A Cora jövő év elején bezárja utolsó hét hipermarketjét Belgiumban, miután a tulajdonos Louis Delhaize Group bejelentette, hogy a Mitiska REIM veszi át az ingatlanvagyont. A hosszú évek óta gyengélkedő üzletlánc nem tudott kilábalni a belga kiskereskedelmi szektor válságából - írta meg a Retail Detail.