2025. április 8. kedd

ápr. 8
15:24
Magyarország világelső a napenergia hasznosításában (Demokrata)
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek.
ápr. 8
15:24
Orosz űrhajó indult a Nemzetközi Űrállomásra (Demokrata)
Orosz űrhajó indult kedden Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) egy amerikai és két orosz űrhajóssal a fedélzetén.
ápr. 8
15:24
A Mercedes-Benz Miskolc sikersztorija: kilenc év alatt a semmiből az élmezőnyig (Forbes)
Kilenc éve kevesen hittek abban, hogy egy prémium autómárkának lehet jövője Miskolcon. Először Balogh József is visszautasította, hogy vezessen itt egy újonnan induló Mercedes-szalont, aztán befektetők segítségével megpályázta, elindította, majd az egyik legsikeresebb vidéki márkakereskedéssé tette. Ennek leglátványosabb bizonyítéka az utcakép: kor
ápr. 8
15:24
Felvidék legszebb kastélya, a mesebeli Bajmóc (egy.hu)
Szeretek várkastélyokat felfedezni, mert olyankor mindig el lehet merülni a mesében. Igaz, hogy ezekhez a helyekhez kegyetlen történetek és vesztes csaták is tartoznak, de a mesék sem mindig csak jó tündérek virágos kertjeiről és dicsőséges győzelmekről szólnak. Időről-időre felkeresek egy-egy kastélyt – a közelmúltban Fraknó vára, az Edelényi Kast
ápr. 8
15:26
Gyökeres változás előtt áll az EKR-piac – Erre lehet számítani (Portfolio)
A Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján a vállalati energiahatékonyság és EKR rendszer jövőjéről és kilátásairól beszélgettek a szakértők - az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerben érdemi szigorítás várható, a kormányzati várakozások szerint ezt követően a HEM-ek iránti kereslet felpöröghet, ami a tőzsdei értékesítési árak
ápr. 8
15:27
Kereken hatezer személyautóra pályáztak már a vállalati e-autó programban (Öko-drive)
Újabb mérföldkő a céges flották zöldítését ösztönző kiírásban: a legnépszerűbb járműkategóriából hétfő reggelig kereken 6000 darabra érkezett be támogatási kérelem.
ápr. 8
15:27
Eldugott magyar gyöngyszemek: 5+1 kevésbé ismert kirándulóhely (Bien)
Újra virágillat lebegi körbe a tájat. Nem csoda, ha neked is kedved lenne felkapni a túracipőt, és bejárni Magyarország csodás látnivalóit!
ápr. 8
15:30
Ezt nem köszöni meg a Revolut: rekordösszegű bírságot kapott a nyakába (Portfolio)
Litvánia központi bankja 3,5 millió eurós bírságot szabott ki a Revolutra, az ország legértékesebb startupjára, pénzmosás-megelőzési rendszerének hiányosságai miatt – írja a Reuters. Ez a litván központi bank által valaha kiszabott legnagyobb bírság, az összeget a szabálytalanság súlyossága és a Revolut európai holdingjának bevételei alapján határo
ápr. 8
15:30
Sokan örülni fognak: Varga Mihály és a Bankszövetség megállapodtak (ATV)
"Megállapodtam a Bankszövetséggel: csökkentik a banki díjakat és erősítik a tájékoztatást" - jelentette be Varga Mihály jegybankelnök a Facebook-oldalán.
ápr. 8
15:30
Többmilliós bírságot kapott a Telegram Oroszországban (hirado.hu)
Egy moszkvai bíróság hétmillió rubelre (73,9 ezer euró) bírságolta a Telegram üzenetküldő alkalmazást, mert nem távolított el szélsőséges akciókra buzdító információkat.
ápr. 8
15:30
Szijjártó Péter: Magyarországnak szuverén és valóságalapú külpolitikára van szüksége a formálódó világrendben (hirado.hu)
csak a cím miatt van függőben:)
ápr. 8
15:30
Kereskedelmi háború: Trump újabb 50 százalékos vámmal torolná meg Peking viszontvámját (hirado.hu)
Donald Trump amerikai elnök április 2-án átfogó változásokat jelentett be az amerikai vámrendszert illetően.
ápr. 8
15:30
"Fürdetés közben valami furcsát vettem észre a fiamon – az orvos szavai ezután teljesen összetörtek!" (Ripost)
Az elképzelhetetlent kellett feldolgozniuk...
ápr. 8
15:30
Kedden Paks–ZTE, szerdán Ferencváros–MTK – megvan a MOL Magyar Kupa elődöntőinek programja (m4sport.hu)
Megvannak az időpontjai a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőinek.
ápr. 8
15:30
Kap egy utolsó esélyt - Így úszhatja meg Curtis testvére az életfogytiglant (BorsOnline)
Curtis testvére legkorábban 27 év múlva szabadulhat feltételesen.
ápr. 8
15:30
Magyar Péter kezdő 11-e: Farkas Dezső, akit a Mandiner cikke után rögtön lecseréltek (Mandiner)
Ki-be lépegetett a Tisza Pártból Magyar Péter egyik kulcsembere, a Tiszában gyülekező egykori SZDSZ-esek egyike, aki jelenleg a Fuzik-ügy miatt épp nem párttag.
ápr. 8
15:30
Fás legelők, mezővédő erdősávok: új lendületet kap az Országfásítási Program (Magyar Mezőgazdaság)
Megjelent a pályázati kiírás mezővédő erdősávok, fasorok és fás legelők kialakítására, melyre április 16-tól nyújthatnak be kérelmet a magyar gazdák.
ápr. 8
15:30
Rendkívüli: Elszabadult a pokol, Zelenszkij szerint kínai katonák is beszálltak a háborúba (Nyugati Fény)
Putyin mindent bevet.
ápr. 8
15:33
50 nap után válaszolt Lázár János a főpolgármesternek Mini-Dubaj ügyében (Piac és Profit)
Az építési és közlekedési miniszter nem vádolható azzal, hogy elkapkodta volna néhány soros válaszát. Igaz, a tartalomtól sem lettünk sokkal okosabbak. A lényeg, hogy teszik a dolgukat.
ápr. 8
15:33
Kap egy utolsó esélyt - Így úszhatja meg Curtis testvére az életfogytiglant (BorsOnline)
Curtis testvére legkorábban 27 év múlva szabadulhat feltételesen.
ápr. 8
15:33
Nacsa Lőrinc: Elindult a Szülőföldön Magyarul program (vasárnap.hu)
Elindult kedden a Szülőföldön Magyarul program; az oktatási, nevelési, hallgatói, tankönyv- és taneszköz-támogatásra május 8-ig lehet jelentkezni a mipont.hu felületen – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten. A külhoni magyarok magyar nyelvű oktatásának támogatása a magyarság megmaradásának a biz
ápr. 8
15:33
Fradi-Újpest: Az elnök szerint ez kell a bajnoki címhez, az Mlsz elnézést kért a liláktól (NB1)
A Ferencváros hétvégén 2-0-ra legyőzte az Újpestet az NB I 26. fordulójában. A zöldek ezzel már 30 mérkőzés óta nem
ápr. 8
15:36
Megnyitották a BMW debreceni "tehetség gyárát" (Infostart)
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében - jelentették be a gyár és a város vezetői a helyszínen.
ápr. 8
15:36
A külföldön diplomázott magyarok 40 százaléka tért haza - itt a friss kutatás (HR Portál)
A felsőoktatásban tanuló magyar diákok 7%-a jár külföldi egyetemre, akiket főként az ottani oktatás színvonala és az elérhető életminőség vonz - derül ki az Engame Akadémia legfrissebb kutatásából. Aki már végzett, közülük 40 százalék tért haza. Aki még tanul, 27 százalék jönne vissza, egyharmad bizonytalan. Mi tart kint, mi húz haza? Mi kellene ah
ápr. 8
15:36
Magyar buszokat vehet a Volán (autopro)
Már nyárra több mint száz új busz jöhet a Volánhoz.
ápr. 8
15:36
Ukrajna terroristákat bérel, akiket az EU és az Egyesült Királyság finanszíroz (Magyar Hírlap)
Chay Bose szerint az ukrán hírszerzés terrorista tevékenységeit az EU és az Egyesült Királyság kormányai támogatják.
ápr. 8
15:36
Nagyon ritkán hoz ilyen döntést autógyár (Autószektor)
Bár Európában nem forgalmazták, az FJ Cruiser mifelénk is sikert arathatott volna. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy magánimportban szép számmal érkeztek ilyen autók Európába, s a 2014-ig gyártott FJ Cruiserért még ma is szép summát kérnek a használtpiacon. Az ok pofonegyszerű: az FJ jól bírja a strapát, megbízható, elpusztíthatatlan autó, ráadásu
ápr. 8
15:39
3300 év után kiderült Tutanhamon halálának valódi oka - a fáraónak elég durva élete lehetett (Sassy)
Az új eredmények közelebb vihetnek minket ahhoz, hogy Tutanhamon halálának oka ne csak legenda legyen, hanem diagnózis.
ápr. 8
15:39
Az MNB és a bankszövetség 5 pontos megállapodása a díjakról (Haszon.hu)
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség megállapodásával egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válik a bankolás- közölte Varga Mihály jegybankelnök, miután hivatalában fogadta a Magyar Bankszövetség vezetőit. A jegybankelnök és a bankszövetség vezetői egyetértettek abban, hogy a magyar pénzügyi rendszer stabil alapokon áll, a bankok l
ápr. 8
15:42
Trump ultimátumot adott Kínának (ProfitLine)
Trump jelezte, hogy szerdán további 50 százalékos vámot vet ki a Kínából származó amerikai importra, ha Peking nem vonja vissza az amerikai termékekre kivetett 34 százalékos vámot, mely válasz volt az USA azonos mértékű vámjaira.
ápr. 8
15:42
Hongkong új kereskedelmi megállapodásokkal reagál az amerikai vámokra (hirado.hu)
Hongkong új szabadkereskedelmi megállapodások aláírására készül a fokozódó globális kereskedelmi feszültségek közepette – közölte John Lee, Hongkong kormányzója.
ápr. 8
15:42
Terelések és lezárások – óriási változások a budapesti tömegközlekedésben a tüntetés miatt (SzMo)
A BKK tájékoztatása alapján változik a tömegközlekedés rendje a keddi tüntetés idején. Íme, a legfontosabb információk.
ápr. 8
15:42
Megvannak a MOL Magyar Kupa elődöntőinek időpontjai (Demokrata)
A sorozat döntőjét május 14-én rendezik a Puskás Arénában, az M4 Sport minden összecsapást élőben közvetít.
ápr. 8
15:42
Bércsökkenéssel riogatja a baloldal a nőket (Mandiner)
Ismét álhírt terjeszt a baloldali sajtó.
ápr. 8
15:45
Elképesztő fordulat a tárgyalás végén - Gyárfás Tamás sorsa végleg eldőlt (BorsOnline)
Ezeket mondta Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán
ápr. 8
15:45
A kerti tó jóval több mint dekoráció! (Green)
Bár dekorációnak is gyönyörű, mutatjuk, miért érdemes tavacskát létre hozni a kertünkben!
ápr. 8
15:48
Törőcsik Franciska büszkén osztotta meg a hírt (Metropol)
A Metropol már pedzegette a dolgot... és most tessék!
ápr. 8
15:48
Együttműködési megállapodást kötött az Mkik az Sztfh (ProfitLine)
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh), azzal a céllal, hogy segítsék a magyar vállalkozásokat kiberbiztonsági és fenntarthatósági célkitűzéseik elérésében, ezzel versenyképességük növelésében - közölte az Mkik kedden az MTI-vel.
ápr. 8
15:48
Magyarország a németeknél is nagyobb vámpofont kaphat Trumptól (Portfolio)
Ugyan Donald Trump amerikai elnök vámjainak célkeresztjében a német autóipar volt, úgy néz ki az attól erősen függő magyar gazdaság jobban ráfizethet az USA kereskedelmi lépéseire. A BMI kutatói szerint a hatások súlyosak, de a kontinens kitart, és bár kellenek a határozott válaszlépések, az EU jobban teszi, ha ezeket csak fokozatosan teszi meg, me
ápr. 8
15:48
Fennakadt egy ejtőernyős egy stadion tetején, sajátos művelet volt leszedni (Infostart)
Nem mindennapi látványban lehetett része azoknak, akik a Bajnokok Kupája nyolcaddöntőjét mentek megnézni a franciaországi Toulouse-ba, ugyanis az ejtőernyős, aki a megnyitó részeként ugrott volna a stadion fölé, fennakadt az épület tetején.
ápr. 8
15:48
"Miért nem kelt fel?" - megszólalt a gyászoló édesanya, akinek lánya bölcsődében vesztette életet egy dada kegyetlensége miatt (BorsOnline)
A bölcsi dolgozóját idegesítette a csöppség sírása, ezért tragédiát okozott.
ápr. 8
15:48
A rajongók sokkot kaptak: Ben Affleck ujján jeggyűrű csillog (Life)
Ben Affleck újra karikagyűrűt visel. A színész ujján csillogó ékszert az Animals (Állatok) című legújabb filmjének forgatásán vették észre szemfüles rajongók. Vajon miért visel jegygyűrűt a nemrég Jennifer Lopeztől elvált sztár?
ápr. 8
15:48
Miért kulcsfontosságú a demencia korai felismerése? (Magyar Hírlap)
A memóriazavart okozhatja a túlhajszoltság, kialvatlanság, lelki problémák is.
ápr. 8
15:48
Donald Trumpot felszólították a vámok befagyasztására (Demokrata)
"Donald Trump amerikai elnöknek kilencven napra be kellene fagyasztania a vámok kivetését."
ápr. 8
15:48
Szijjártó Péter: Ebben mi nem akarunk részt venni! (Demokrata)
A külgazdasági és külügyminiszter a Bloomberg televíziónak adott keddi interjúban világított rá az Európai Unió inkompetenciájára.
ápr. 8
15:51
Egy környezetbarát technológiával hatékonyabban védekezhetünk a szúnyogok ellen (EgészségKalauz)
Az új anyag nemcsak hatékonyabb, de környezetbarát is.
ápr. 8
15:51
Felforgatja az európai borpiacot Donald Trump (Agrárszektor)
Az európai prémium borpiac jelentős átalakulás előtt áll, mivel az Egyesült Államok vámintézkedései komoly csapást mérhetnek a szektorra. Andrejszki Richárd, a Chef Market tulajdonosa szerint Donald Trump gazdasági és külkereskedelmi stratégiája különösen érzékenyen érintheti a champagne és más prémium borok piacát - olvasható a cég közleményében.
ápr. 8
15:54
Nem láttuk jönni: Lidli póló után itt a Cheetos naci, amibe nyugodtan törölheted a csipszes kezed (Kreatív Online)
Újabb kajamárka pörgött rá a merch-re: ezúttal a Cheetos állt elő egy nadrággal, amit kifejezetten arra terveztek, hogy megoldják a chipses ujjak problémáját. Rendeljetek hamar, limitált kiadásról van szó.
ápr. 8
15:54
Jön az ingyenes alapszámla a bankoknál, mennyit spórolhatunk vele? (Portfolio)
Az MNB és a Bankszövetség megállapodása alapján az alapszámlának mindaddig elengedik a havi díját, amíg az infláció nem csökken három egymást követő hónapban 4% alá. Ez a lépés jelenleg havi 1334 forint megtakarítást eredményezne - számolt be a Bankmonitor.
ápr. 8
15:54
Egymásnak feszült Musk és Trump? Állítólag ezen vitatkoztak össze (ATV)
Véleménykülönbség alakult ki Trump és Musk között a kereskedelmi vámokról. A milliárdos hétvégén egy Európa és az Egyesült Államok közötti "szabadkereskedelmi övezet" létrehozásának vágyáról is beszélt.

Keresés