2025. április 8. kedd

ápr. 8
7:30
300 év után bezár a legendás Megyeri Csárda (Blikk)
A jelek szerint a Megyeri Csárda, amely Újpest talán legrégebbi vendéglátóhelye, bezárja kapuit, a jövője pedig bizonytalan. Budapest IV. kerületének ikonikus épületét még az 1600-as évek végén kezdték építeni, azt követően pedig – immár több mint 300 éve – folyamatosan működött. Amennyiben az új tulajdonos a jelenlegi formájában nem kívánja csárda
ápr. 8
7:30
Újra elszabadulhatnak az indulatok? A "lex Magyarról" és az állampolgárság felfüggesztéséről is vita lesz ma a parlamentben (ATV)
Családtámogatásokkal összefüggő törvényjavaslatokról tárgyal kedden az Országgyűlés, amely megvitatja az ATM-ek telepítésével kapcsolatos előterjesztést, valamint az európai parlamenti (EP-) képviselők vagyonnyilatkozat-tételéről és a magyar állampolgárság felfüggesztéséről szóló törvénymódosításokat is.
ápr. 8
7:30
Minden előrejelzést borít, ami most kiderült az idei nyárról (Igényesférfi.hu)
A Severe Weather Europe legfrissebb információi szerint az idei nyár első felében nagyobb mennyiségű csapadék várható Európában, majd 180 fokos fordulat következik: júliusban és augusztusban perzselő aszályra van kilátás.A Severe Weather Europe legfrissebb információi szerint az idei nyár első felében nagyobb mennyiségű csapadék várható Európában,
ápr. 8
7:30
Biztonsági hiba a Digitális Állampolgárság alkalmazásnál, záporoznak a kritikák, azonnal javítani kellett (Promotions)
Adatvédelem miatt aggódnak a felhasználók, a fejlesztő is válaszolt.
ápr. 8
7:30
Ezzel a reggelivel megelőzheti a csontritkulást (Magyar Hírlap)
Jobb a csontoknak, mint a kalcium.
ápr. 8
7:30
Szigorú lépést tervez Belgium - Jogosítványhoz kötik jövőre az internetezést (Növekedés)
Jövő év áprilisától minden belga állampolgárnak kötelező lesz az úgynevezett kibervédelmi jogosítvány megszerzése, ha továbbra is hozzá szeretnének férni az internethez - jelentette be a belga kiberbiztonsági központ (CBB).
ápr. 8
7:33
Drámai helyzet alakulhat ki Győrben, de a szomszédok még nagyobb bajban lehetnek (Menedzsment Fórum)
A hétvégén komor megszólalásban jelezte Győr polgármestere, Pintér Bence, hogy az amerikai vámok miatt az ott működő autóipari vállalatok, végső soron pedig a város is komoly bajba kerülhet. A városvezető Szijjártó Péter közbenjárását kérte, aki viszont korábban az Európai Bizottságot tette felelőssé a vámok miatt. Ugyanakkor az első elemzések szer
ápr. 8
7:33
Kétharmaddal kormányoznak 15 éve, és most azt mondják, nincs felelősségük az MNB elherdált vagyona miatt (Telex)
A számvevőszéki jelentések publikálása után azonnal megindult a találgatás, hogy várhatók-e büntetőjogi következmények az MNB-alapítványok ügyében, kik lesznek a felelősök a vagyonvesztésért. Gulyás Gergely a jegybank függetlenségét hangsúlyozza, de az ÁSZ és közvetve a parlament, illetve a kormány is hamarabb közbeléphetett volna, ha lett volna il
ápr. 8
7:36
Bajnokok és Nemzetek Ligája – ez vár ránk kedden a tv-ben! (Sport365)
április 8., kedd: M4 Sport 17.30: Labdarúgás, női Nemzetek Ligája, Finnország-Magyarország Sport 1 20.45: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, negyeddöntő, Bayern München-Internazionale Sport 2
ápr. 8
7:36
Vad csapkodás a tőzsdéken - Mutatjuk, mi jöhet ma (Portfolio)
Meredeken estek a tőzsdék azóta, hogy Donald Trump kölcsönös vámokat jelentett be az USA kereskedelmi partnereire. Hétfőn hajmeresztő napon belüli mozgásokat produkáltak az amerikai indexek, masszív esésből rántották őket jelentős pluszba egy utólag cáfolt hírre, mely szerint Trump hajlandó egy időre felfüggeszteni a vámokat. A cáfolat megjelenése
ápr. 8
7:36
Nem csitul az áprilisi tél: újabb hózápor érkezik, röpködnek a mínuszok (Pénzcentrum)
Kedden ismét borongós, szeles idő várható: a Dunántúl keleti részén és az Alföldön záporok, néhol hózápor is előfordulhat. Délutántól csökken a felhőzet, és vele együtt a csapadékhajlam is.
ápr. 8
7:36
Hét év múlva vad dolgok történhetnek a Holdon (Rakéta)
A Földet nemrégen még becsapódással fenyegető aszteroida történetében új fejezet nyílt.
ápr. 8
7:36
Megjelent a rendőrségi tájékoztatás az Erzsébet hídra tervezett 29 órás tüntetésről (Forbes)
Várhatóan szerda hajnal 4-kor kezdődhetnek majd a konfliktusok a tüntetők és a rendőrök között, ugyanis a hivatalos engedély eddig érvényes. Mi történt? Megjelent a rendőrség hivatalos oldalán egy tájékoztatás az újabb keddi tüntetésről. A kedd hajnalban megjelent írást a következő címmel tették közzé: "Tüntetők akadályozzák a forgalmat." A főváros
ápr. 8
7:36
Hadházy kiakadt a Kúria döntésén, de nem hátrál: Mindenkit vár ma a hídon (Nyugati Fény)
A Pride mellett tüntetnek.
ápr. 8
7:39
Ellentmondás van Oroszországban (Privátbankár)
Az orosz gazdasaság az elmúlt év túlfűtöttsége után a lehűlés jeleit mutatja, de a jelentős munkaerőhiány miatt a reálbérek meglehetősen előreszaladtak a GDP-hez képest.
ápr. 8
7:39
Egyre gyakoribbak lesznek a pusztító aszályok és a hőhullámok (Telex)
Egyre gyakrabban húzódik egy évnél tovább az El Niño és a La Niña is, ez pedig már a mi életünkben komoly változásokat fog okozni.
ápr. 8
7:39
Több mint 900 millió forintért adná el az egyik keszthelyi strandját az agráregyetem (Telex)
Összesen 42, egyetemi tulajdonban lévő ingatlant árvereznének el.
ápr. 8
7:42
Kikéri a cégek véleményét a NAV - ők az érintettek (HR Portál)
Kérdőívben kéri a nagyvállalatok képviselői, illetve a könyvelők, könyvvizsgálók és adótanácsadók véleményét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
ápr. 8
7:42
Bezárja aradi vagongyárát az amerikai Greenbrier (autopro)
Az amerikai Greenbrier bezárja aradi vagongyárát, amely egyike a cég Romániában működő három gyárának.
ápr. 8
7:42
Norris elárulta, miért nem volt fikarcnyi esélye sem Verstappen ellen a Japán Nagydíjon (Player)
A mezőny legerősebb autója sem tudta tartani a lépést a Red Bull-lal Szuzukában, már azt is tudni, miért.
ápr. 8
7:42
Beperelte plasztikai sebészét a népszerű influenszer, a vád azonban még a rajongóit is kacagásra késztette (Femcafe)
Danielle Mansutti szerint a plasztikai sebésze hatalmas hibát vétett, így a nő most 815 millió forintnak megfelelő összegre perli az orvost.
ápr. 8
7:42
Parlament előtt a családtámogatások, az ATM-ek teepítése és a vagyonnyilatkozat-tételek (Magyar Hírlap)
A keddi ülés 9 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
ápr. 8
7:45
A válásáról vallott a Futni mentem rendezője, Herendi Gábor: "Soha nem könnyű, főleg, ahol gyerekek vannak" (Blikk)
Herendi Gábor, a Futni mentem és a Valami Amerika rendezője a legsikeresebb magyar filmesek egyike, ám azt kevesen tudják, milyen komoly magánéleti változásokon ment keresztül az elmúlt években. Miközben a filmjei százezreket vonzanak a mozikba, ő csendben építette újra az életét. A rendező most őszintén beszélt a válásáról, az apaságról és arról,
ápr. 8
7:45
Házi csokipuding (Street Kitchen)
Ha megkívántál egy igazi pudingot a megúszós bolti verzió helyett, akkor nincs más teendőd, mint mielőbb beszerezni a hozzávalókat, és mehet a főzés.
ápr. 8
7:48
Recessziós kockázatot jelentenek a vámok az amerikai gazdaságban (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők szerint recessziós kockázatot jelentenek az amerikai gazdaságban a meredeken megemelt importvámok hazai inflációs és fogyasztási hatásai.
ápr. 8
7:48
Két és félszeres béremelést kér a Liverpool alapembere (Sport365)
A francia bekk kontraktusa 2026 nyaráig szól a Vörösöknél, képviselői pedig világossá tették feltételeiket a Mersey-parti alakulat vezetőségénél – derül ki a
ápr. 8
7:48
Trump a kínai megtorló vám miatt további 50%-os vámmal fenyegeti Kínát, Peking közölte, "a végsőkig harcolni fog" (SzMo)
Ha Kína 2025. április 8-áig nem vonja vissza a 34 százalékos vámját, április 9-étől további 50 százalékos büntetővámra számíthat - közötle Trump.
ápr. 8
7:48
A palackok akár 70 százaléka veszélyes baktériumokat tartalmaz (Magyar Hírlap)
Az újrahasználható palackok a környezetvédelem és a műanyag elutasításának szimbólumává váltak.
ápr. 8
7:48
Így megy ez másfél évtizede: hőbörgés, ordítozás, Majdan-vágyak (Mandiner)
Hadházy most intézi a következő Fidesz-kétharmadot.
ápr. 8
7:51
Brutális hideg Magyarországon, ilyet még a szakemberek se láttak (Most Hír)
Szibériai hidegre ébredt a Bükk, az időjárás olyan fordulatot vett, amire senki nem számított.
ápr. 8
7:51
A Kanári-szigetek bájos faluja, aminek létezéséről nem is tudnak a turisták (Drive)
A Kanári-szigetek gyönyörű természeti kincseire és mesés tengerpartjaira minden évben rengeteg turista kíváncsi, és míg Las Palmas vagy Santa Cruz de Tenerife utcáin nyaranta hatalmas a tömeg, addig a Lanzarote szigetén található Arrietában már alig fordulnak meg páran. De mit találunk errefelé és érdemes egyáltalán meglátogatni?
ápr. 8
7:54
Ismeretlen tárgyat bocsátott ki magából egy orosz műhold (Infostart)
Kicsit több mint egy hónapja az oroszok három új műholdat lőttek fel, most ezek közül az egyik engedett ki magából valamit.
ápr. 8
7:54
Adózási határidők április 14. és 20. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
ápr. 8
7:54
Napi horoszkóp április 8.: a Szüzeknek érdemes a sarkukra állniuk, a Bakoknak fontos emberek ismerik el a teljesítményét (Éva Magazin)
A mai nap is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban csakis akkor tudhatod meg, hogy mire számíthatsz, ha elolvasod a keddi horoszkópot!
ápr. 8
7:54
Kéthavi mélypontja közeléből indítja a napot a forint (Portfolio)
Ahhoz képest, hogy mekkora dráma volt tegnap a tőzsdéken, a forint megúszta egy viszonylag kis gyengüléssel: a hét első napját az euróval szemben 406,5-ről indította, és 408-on zárta. Ma is nagyjából itt kezd a devizaárfolyam, a hajnali órák csak minimális (és valószínűleg érdemi forgalom nélküli) erősödést hoztak, így 407 felett váltják a forintot
ápr. 8
7:54
Elsőre meglepő, de annál különlegesebb a tavasz legújabb lakberendezési trendje: igazi álomotthont kapsz a segítségével (Glamour)
Régen a lakásfelújítás a falak színének kiválasztásában merült ki, és a plafon, az ajtók, illetve a szegélyek maguktól értetődően hófehérek maradtak. Ma már viszont új irányt vett a dekortrend: itt a színátitatás, ami merész, játékos, és teljesen átformálja a teret.
ápr. 8
7:54
Kibervédelmi jogosítvány nélkül nem lehet internetezni Belgiumban (Igényesférfi.hu)
Jövő év áprilisától minden belga állampolgárnak kötelező lesz az úgynevezett kibervédelmi jogosítvány megszerzése, ha továbbra is hozzá szeretnének férni az internethez.
ápr. 8
7:54
Énidő stopperrel: halmozottan fogyatékos gyerek szülőjeként az élet (WMN)
Húzd meg a határaidat! – érkezik a kért-kéretlen tanács lassan minden kanyarban. A nemet mondás mögötti belső igenek felhangosítása és érvényre juttatása azonban korántsem ilyen egyszerű. Vajon mit éreznek azok a szülők, akik halmozottan fogyatékos gyerekükről gondoskodnak? Hol vannak az ő határaik, és hogyan tudnak érvényt szerezni nekik? Tudnak-e
ápr. 8
7:54
Új K+F létesítményeket hozott létre a Schneider Electric (newtechnology.hu)
Adatközponti és mikrohálózati megoldások fejlesztését támogató kutatás-fejlesztési (K+F) létesítményeket hozott létre az egyesült államokbeli Andoverben a Schneider Electric. Az új laboratóriumokat a vállalat tavalyi, 2,26 milliárd eurós K+F büdzséje egy
ápr. 8
7:54
Itt az EU ajánlata, amivel lezárnák a vámháborút (Forbes)
Megvan az EU ajánlata: kvázi feltámasztanák a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerséget, azaz a TTIP-t. Mi történt? Az Európai Unió azt ajánlja az Egyesült Államoknak, hogy töröljék el egymás között a vámokat –jelentette ki hétfőn Ursula von der Leyen, írja a 24.hu. Európa mindig készen áll egy jó üzletre, ezért az ajánlat továbbra is
ápr. 8
7:54
Szupererő a tányéron az Erős Pista és a reszelt torma házasságából (egy.hu)
A karakteres ízek kedvelői és a kísérletezésre nyitottak számára elsőre érthető, mi indokolja két ütős termék házasítását: az Erős Pista és a reszelt torma találkozásából ugyanis valami egészen különleges, új alapanyag keletkezett, amivel akár egy egész menüsort fel tudunk építeni. Az Univer ezúttal sem fogta vissza magát, és milyen jól tette! Kipr
ápr. 8
7:54
Japán cseresznyevirágzás idején – Nagano városa és a visszatérés Tokióba (Helló Magyar)
Japán élménybeszámoló 2024 tavaszán, cseresznyefavirágzáskor, Nagano és Tokió felfedezése.
ápr. 8
7:57
Donald Trump lesöpörte az Eu ajánlatát, saját tervvel állt elő (Blikk)
Donald Trump elárulta az elképzeléseit a vámok megszüntetéséről. Az elnök ultimátumot adott az Európai Uniónak: ha megszabadulnának a vámoktól, inkább amerikai energiát kellene importálniuk. Az EU kereskedelmi biztosa hétfőn mutatta be az EU elképzeléseit a vámháború minél hamarabbi lezárására.
ápr. 8
7:57
Az X-en terjedő álhír miatt állt a feje tetejére az amerikai tőzsde (Telex)
Poszt keringett arról, hogy Donald Trump 90 napig szünetelteti a most kiszabott vámokat, az álhírt még a Reuters is átvette.
ápr. 8
7:57
Tényleg ez a sampon a szőke haj csodaszere? (in.hu)
Már sokan hallottunk a lila samponról, de mi a helyzet a fekete samponnal? Lassan egyre több, fekete színű hajápoló termék jelenik meg a polcokon, amelyek azt ígérik, hogy javítanak hajszínünkön.A fekete sampon hasonlóan működik, mint a lila sampon, csak más célt szolgál. Míg a lila sampon a sárga és réz árnyalatokat semlegesíti, addig a fekete sam
ápr. 8
7:57
Ilyenre még nem volt példa a Premier League-ben: A Newcastle leradírozta a pályáról a Leicester Cityt, amely történelmi szégyenbe sétált bele (naphire.hu)
Sporttörténeti vereséget szenvedett a Leicester City.
ápr. 8
7:57
10 tipp, hogy gazdagnak érezd magad, ha le vagy égve (Bien)
Pénz nélkül is érezhetjük magunkat elégedetten.
ápr. 8
7:57
Hatalmas botrány tört ki a TV2 műsorában egy titkos vérengzés miatt (Most Hír)
Csúnyán eltett láb alól egy állatot a TV2 Farm VIP hétfő esti adásában Aurelio.
ápr. 8
8:00
Budapestre jön Jennifer Lopez (Blikk)
Jennifer Lopez, a kortárs szórakoztatóipar egyik legsokoldalúbb ikonja visszatér a nemzetközi színpadokra. Az énekesnő ugyanis bejelentette az Up All Night című turnéját. Ennek keretében 2025 nyarán néhány exkluzív koncertet ad, amelyek sorába Budapest is bekerült. Magyarországon 2025. július 20-án, vasárnap lép fel a díva, méghozzá az MVM Dome-ban
ápr. 8
8:00
Megnyílhat az út Los Angelesbe az orosz és fehérorosz sportolók előtt (Infostart)
Erről Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár beszélt egy hétfői interjúban. Ez szerinte Kirsty Coventry NOB-elnökké választásából is következik.

Keresés