2025. május 10. szombat

máj. 10
20:30
Figyelmeztetett az elnök, az ilyen a rakéták elől nincsen menekvés (Magyar Nemzet)
A rakétagyártás legkiemelkedőbb elméi Oroszországban vannak, és ezt nem Putyin mondta.
máj. 10
20:30
Te szereted a Jazzt? (Autószektor)
2 millió forint, 200.000 km és 16 év. Kívül-belül szinte tökéletesre polírozva-takarítva került eladósorba a Marketplace-en. Az utóbbi hirdetési helyről korábban bővebben is nyilatkoztam már, nem a legjobb véleménnyel, amiben sajnos ez a kocsi sem ingatott meg. Ezt a Jazz-t is a Marketplace-en hirdették meg. De minden egyes használtautó vásárlás e
máj. 10
20:33
Ezt a 4 italt szigorúan tilos inni lefekvés előtt: többet ártasz vele, mint gondolnád (Femcafe)
Amikor a pihentető alvásról van szó, hajlamosak vagyunk elsősorban a stresszre, a képernyőidőre vagy az esti rutinunkra gondolni – pedig az is nagy szerepet játszik, mit iszunk lefekvés előtt. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat az italokat, amelyeket érdemes elkerülni az esti órákban, ha nyugodt, zavartalan éjszakára vágyunk.
máj. 10
20:33
Ruff Bálint: A hazai politika hosszú évtizedek után először ismét nyíltan titkosszolgálati műveletek színhelyévé vált (SzMo)
A politikai elemző szerint példa nélküli, ami az elmúlt 48 órában Magyarországon történt. Úgy véli, hogy már az események egymás utáni felsorolása is olyan, mint egy kémfilm szinopszisa.
máj. 10
20:33
A Kecskemét biztosan kiesik az NB I.-ből (Telex)
Miután kikaptak az MTK-tól, már matematikai esélyük sem maradt.
máj. 10
20:36
Pakisztán megsérthette a tűzszünetetet? India megtorlást helyezett kilátásba (hirado.hu)
A külügyminiszter kijelentette, hogy India fegyveres erői "megfelelő választ adnak" a történtekre.
máj. 10
20:36
A Ferencváros második félidei rövidzárlata döntött: a Győr nyerte a szuperrangadót! (Mandiner)
Fél kézzel már foghatja a trófeát az ETO.
máj. 10
20:36
Akár már hétfőtől életbe léphet Ukrajnában egy fegyverszünet (Helló Magyar)
Az ukrán kormány kész elfogadni egy feltétel nélküli, legalább 30 napos tűzszünetet, amely hétfőtől lépne életbe, és amelyből kiindulhatnának a béketárgyalások.
máj. 10
20:39
Kitálalt a szövetség elnöke: Marco Rossi ne hívja be Szoboszlait a válogatottba? (Ripost)
Wladár Sándor találó párhuzammal válaszolt a fanyalgóknak.
máj. 10
20:39
A bajnoki cím visszahódításának kapujában a Győr (Magyar Hírlap)
Fordulatos mérkőzésen 32-24-re megnyerte a Ferencváros ellen.
máj. 10
20:39
László Martin boldog, Német Gábor sem elégedetlen a Rally Hungaryn (Racing)
A Rally Hungary szombati versenynapját László Martin, Német Gábor, Herczig Norbert és az éllovas Andrea Mabellini értékelte. Herczig Norbiéknak nem sikerült a legjobban a szombat délután a Rally Hungaryn, egy defekt és a kerékcsere miatt a tizedikről a 23. helyre estek vissza, végül a 18. pozícióban zárták a napot. „A szokásos veszprémi rali… A pál
máj. 10
20:39
Finy Petra: Ideje van a tavasznak (Telex)
"A lány pedig a falától megfosztott, nyitott fürdőszobában most épp ül a kádban, és fürdik. Igaz, behúzta a függönyt, de Jocó tudja, milyen szögből nézve adódik rálátás a fennmaradó résben a csupasz test részleteire." E heti novellánk Budapest ostromának idején játszódik, és egy ábrándozó fiú történetét beszéli el.
máj. 10
20:39
Így keresnek munkahelyet a mai fiatalok (Haszon.hu)
Melyek a legfontosabb szempontok munkahely-választás esetén? Az Ifjúságkutató Intézet friss kutatásában megvizsgálta a 15–39 évesek elvárásait. Az eredmények szerint a megkérdezett munkavállalók számára az izgalmas és változatos feladatok kiemelten fontosak, míg a rutinmunkák már kevésbé. A kutatás szerint a 15–39 éves korosztály 43 százalé
máj. 10
20:42
Ez a növény csodákat tesz a kertben és ellensége a kullancsoknak! (Metropol)
Mindenki ezt a növényt akarja a kertjében.
máj. 10
20:42
Orbán Balázs nem kertelt: ez felérne egy "teljes öngyilkossággal" (ATV)
Orbán Balázs szerint stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban.
máj. 10
20:42
Kutyád szellemi edzése: 7 játék, amivel elűzöd az unalmat (Háziállat)
Otthon is lefoglalhatod a kutyád figyelmét ezekkel az interaktív játékokkal. Így boldogabb, okosabb és nyugodtabb lesz, miközben elűzöd az unalmat.
máj. 10
20:42
Semmiképp ne vegyen ilyen dubai csokis jégkrémet, veszélyes dolog lehet benne! (Magyar Nemzet)
A terméket forgalmazó cég visszahívást rendelt el.
máj. 10
20:45
Magyar turista tévedt be a bukaresti gettóba, élő zombikkal találkozott, a kamera rendkívüli dolgot rögzített (Promotions)
Nem a város legfelkapottabb helye, de kétségkívül különleges élmény.
máj. 10
20:45
Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata (Digital Hungary)
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket újratöltő automatája, a Respray. A magyar fiatalok által fejlesztett technológia tesztidőszakának sikerét követően mára már 30 Rossmann üzlet kínálja az újratöltő rendszert. Az új korszakot május 7-én, a budapesti Mammut II-ben megrendezett sajtóesemény nyitotta meg, ahol a bővített ter
máj. 10
20:51
Öt feldolgozott élelmiszer, amelyet lehet és kell is enni a fogyáshoz (Magyar Hírlap)
Sokan úgy gondolják, hogy a fogyáshoz teljesen le kell mondani a feldolgozott élelmiszerekről.
máj. 10
20:54
Hamarosan kezdődik a Budavári Bach Fesztivál (Magyar Nemzet)
Nagyzenekaros kantátás koncerttel kezdődik a sorozat.
máj. 10
20:57
Az életéért küzd egy 14 éves fiú, áramütést szenvedett az iskolában (Ripost)
A kisfiúnak a lábujjait is amputálni kellett.
máj. 10
20:57
Menczer Tamás: Magyar Péter és egy külföldi titkosszolgálat közösen indított támadást Magyarország ellen, fellépünk ellene (SzMo)
A Fidesz kommunikációs igazgatója négy pontban foglalta össze az utóbbi napok eseményeit. Leszögezte, hogy megvédik Magyarországot minden támadással szemben.
máj. 10
20:57
Íme 4 csillagjegy, akikkel a legjobb a szex (Life)
Kíváncsi vagy, hogy a horoszkóp alapján mely jegyek a legforróbb szeretők az ágyban? Íme 4 a csillagjegyek közül, akik igazi szenvedéllyel vetik bele magukat az intim kalandokba.
máj. 10
20:57
Orbán Viktor telefonon egyeztetett az Rmdsz elnökével (Magyar Hírlap)
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást.
máj. 10
20:57
Ezeket az ételeket soha nem kellene enned lefekvés előtt (in.hu)
Kevés dolog esik olyan jól, mint egy kis nasi lefekvés előtt: pár kocka csoki, vagy egy gyors támadás a hűtő ellen, hogy befalhassuk a maradék pizzát. Az éjszakai nassolás azonban nem tesz jót az emésztésednek, sőt, az alvásodra is negatív hatással lehet.Kyle Crowley, a Protein Works termékfejlesztési vezetője szerint az lenne az ideális, ha az uto
máj. 10
20:57
Megvan, mikor tér vissza a meleg Magyarországra: itt a friss előrejelzés (Agrárszektor)
Hidegfront ágyaz meg a fagyosszenteknek. A jövő hét első napjaiban sem tér vissza a májusi nyár, egyes helyeken hajnalonként fagypont körül alakulhat a hőmérséklet - olvasható az Időkép.hu oldalán.
máj. 10
20:57
Karnyújtásnyira a bronzéremtől a Practical Vsc (vehir.hu)
A sereghajtó Gyirmót FC Győr II vendégeként is nyerni tudott a veszprémi labdarúgócsapat az NB III északnyugati csoportjának 28. fordulójában. Imrik László legénysége két fordulóval a végelszámolás előtt kilenc pontra növelte előnyét az egy meccsel kevesebbet játszó ETO Akadémiával szemben.
máj. 10
21:03
Megindult a pusmogás, az öltözőben történt valami, a Fradi kézicsapata szétesett a Győr ellen (Promotions)
Váratlanul simán alakult az előrehozott döntő a magyar női kézilabda NB I-ben, a Fradi elkeseredett szurkolói máris tudni vélik az okokat.
máj. 10
21:03
Csak egy csók (Mirage)
Csak egy csók volt. Semmi több, de nem ment ki a fejemből. Az a nő kell nekem. Más nem érdekel...
máj. 10
21:06
Újabb szuperhős tér vissza a képernyőkre (MMonline)
DC Studios és a Warner Bros. Television által készített, James Gunn által rendezett Max Original sorozat, a Peacemaker - Békeharcos augusztus 21-én tér vissza a Maxra egy nyolc epizódos második évaddal. A premier dátum mellé most friss, magyar feliratos előzetes is érkezett!Az új évad tovább követi Christopher „Chris” Smith-t, azaz Békeharcost, az
máj. 10
21:06
Kínos: Már Pintér Bence szövetségese is a győri közbiztonságra panaszkodik (Mandiner)
Győr baloldali polgármesterének egyik első teendője volt, hogy elkezdte leépíteni a Városrendészetet.
máj. 10
21:06
Ilyen sincs minden nap: az Amerikai Nemzeti Gárda gyakorlatozik Magyarországon (Magyar Nemzet)
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
máj. 10
21:09
Továbbra is tilos a korlátozott területeken minden vásár és bemutató megtartása (Magyar Hírlap)
Nébih: enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság.
máj. 10
21:09
XIV. Leó pápa "nem akarta nyomni a karriert" a belgrádi érsek szerint (Telex)
A vajdasági magyar családból származó belgrádi érsek, Német László szerint a megválasztása utáni vacsorán eleinte senki nem mert odamenni az új pápa asztalához.
máj. 10
21:09
Budapest elnyerte a klímasemleges városoknak járó missziós címet (Zöld Trend)
A 100 Klímasemleges és Okos Város Küldetés vilniusi konferenciáján az Európai Bizottságtól vehette át az elismerést.
máj. 10
21:09
Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben (vehir.hu)
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
máj. 10
21:15
Nem várt fordulat Palácsik-Ráthonyi Tímea terhessége körül (SzMo)
A kismama csípőproblémái és lágyéksérve miatt nem szülhet természetes úton. A béranyasággal kapcsolatos érzéseiről is nyíltan beszélt.
máj. 10
21:18
Tűzszünetről beszélnek Zelenszkij legfőbb európai szövetségesei, de a háború folytatását kockáztatják (Mandiner)
Azzal indították a békejavaslatot, hogy befenyítették az oroszokat.
máj. 10
21:21
Mit gondol egy szexszakértő a Bridgerton forró jeleneteiről? A válasz meglepőbb, mint hinnéd (Life)
Hívd meg egy teára Lady Whistledownt, mert ez a vélemény garantáltan pletykatéma lesz!
máj. 10
21:21
A gázai segélyszállítmányok újraindítását sürgették (Magyar Hírlap)
Azonnali és hatékony nemzetközi fellépést akar az Európai Parlament több frakcióvezetője.
máj. 10
21:24
XIV. Leó pápa megerősítette, hogy nevét XIII. Leó és a mai kor digitális forradalma miatt választotta (HírTV)
XIV. Leó pápa a bíborosoknak adott szombati audienciáján megerősítette, hogy XIII. Leó pápa szociális doktrínáját tartotta szem előtt egyházfői nevének kiválasztásakor, mivel szerinte a mesterséges intelligencia fejlődése egy újabb ipari forradalom.
máj. 10
21:24
Karácsony és brigádja megint megakadályozta, hogy végre rend legyen – marad a káosz a zsúfolt közlekedési csomóponton (Mandiner)
A Fővárosi Közgyűlés módosította a Mexikói úti közlekedési csomópont átfogó felújítását, azonban egy közeljövőben megvalósulandó tisztasági karbantartást sikerült kiharcolnia a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának.
máj. 10
21:24
Felfüggesztették a Szicíliánál tavaly elsüllyedt Bayesian jacht roncsának kiemelését (Magyar Nemzet)
A művelet során életét vesztette egy búvár.
máj. 10
21:26
Itt a bejelentés: Dobrev Klára megszólalt a DK jövőjével kapcsolatban (Mandiner)
Dobrev Klára Facebook-bejegyzésében tett bejelentést
máj. 10
21:27
A Bika csillagjegy szerelme: 8 jel, hogy oda van érted (Bien)
Akik ismerik a Bika csillagjegy általános vonásait, azok számára talán nem meglepő, hogy a bika egyike a legmakacsabb és legkitartóbb jeleknek az asztrológiai palettán. De hogyan mutatja ki a bika a vonzalmát? Nehéz kiismerni, vagy éppen egyszerűen fel lehet ismerni, amikor szerelmes? Ha az életedben egy bika áll szívének középpontjában, figyelj ez
máj. 10
21:30
Ezt a 3 adalékanyagot látod a címkén? Akkor inkább tedd vissza a polcra! (Mindmegette)
Az élelmiszerek csomagolásán - jó esetben - minden információ megtalálható, csak sokszor nem tudjuk, mit keresünk. Ha gyakori gyomorpanaszokkal vagy emésztési problémákkal küzdesz, nem biztos, hogy az utolsó éttermi vacsora a hibás - lehet, hogy nap mint nap eszed azt az adalékanyagot, ami a panaszaidat okozza.
máj. 10
21:30
India szerint Pakisztán máris megsértette a tűzszünetet (Demokrata)
Csupán néhány órával a tűzszünet bejelentése után az újdelhi külügyminisztérium titkára a megállapodás megsértéséről számolt be.
máj. 10
21:30
Két veszélyes drogdílerre csapott le a TEK (Magyar Nemzet)
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.
máj. 10
21:33
"Sajnálom a szurkolókat, a klubot, a játékosokat" – Gera Zoltán a kiesés ellenére büszke a csapatára (m4sport.hu)
Nagy Krisztián reméli, a Kecskemét jövőre visszajut az első osztályba.

Keresés