Ott Tänak annak is örülhetett pénteken, hogy megszerezte karrierje 400. világbajnoki szakaszgyőzelmet – ez a siker a nap utolsó gyorsaságiján, a Sever / Albergarián született. A 2019-es világbajnok már péntek reggel átvette a vezetést a csütörtök esti szuperspeciál győztesétől, Elfyn Evanstől, majd a nap 10 gyorsasági szakaszából összesen négyet me
Rekordmagas külkereskedelmi többletet ért el márciusban az euróövezet az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése alapján.
A rossz szájhigiénia különböző góc betegségeket, gyulladást okozhat a szervezetben, ami hatással lehet a közvetlen környezetünkre és a társas kapcsolatokra egyaránt. A szájüreg helyes ápolását már kisgyermekkorban érdemes elsajátítani.
Ma, azaz május 17-én nyit a Cziráky Margit rózsakert, a fertődi Esterházy-kastély gyöngyszeme, ahol több mint tízezer rózsa bontja már szirmait. A lenyűgöző látványosság májusban a kastélypark egyik legszuperebb élményét kínálja az idelátogatóknak.
A magyar szervezetek szerződései után kutakodott, de a Trump adminisztráció tisztviselői nem akarták, hogy azokat itthon politikai leszámoláshoz használják fel.
Ugyan tegnap azzal döbbentette meg rajongóit a cannes-i filmfesztiválon, hogy úgy tűnt, mintha fittyet hányt volna a dresscode-ra, Palvin Barbara megmutatta azt is, hogy ugyanolyan stílusos tud lenni akkor is, ha állig fel van öltözve. Egy biztos, ritkán látjuk őt a vörös szőnyegen ennyire visszafogottan öltözködni. Jól áll neki!
A svájci traffi egészen különleges dolgot kapott lencsevégre – ráadásul nem először. A rendszer tökéletességét mutatja, hogy időnként nem csak autók akadnak fenn rajta.
Az első gyakorláson is az élen zárt versenyző mögött csapattársa, a brit Lando Norris végzett másodikként, akárcsak a korábbi tréningen. Harmadikként Pierre Gasly, az Alpine francia pilótája fejezte be az edzést. A címvédő és négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) ezúttal ötödik lett, míg a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Fer
A Portugál Rally második szombati szakaszán defekttel ért célba Ott Tanak, így bár megtartotta vezető helyét, pótkerék nélkül maradt a nap leghosszabb szakasza előtt.
Minden ember életében elérkezik az a pillanat, amikor elgondolkodik azon, hogy mi is valójában a boldogság, és hogyan lehet elérni. Gyakran megesik, hogy különféle dolgokat hajszolunk, legyen az anyagi javak megszerzése, karrierépítés vagy éppen egy ideális párkapcsolat. Ám mégis, időnként úgy tűnik, hogy az öröm és elégedettség állapota valahogy e
A ragadós száj- és körömfájás vírus utolsó kitörése óta nem észleltek új eseteket, a lappangási idő leghosszabb részén is "túl vagyunk". Amennyiben így marad a helyzet május 31-ig, akkor kihirdethetik a mentességet, és az Európai Unió egy hónappal később eltörölhet minden korlátozó intézkedést Magyarországgal szemben - jelentette be Nagy István agr
Az elektromos autók piaca jelenleg visszaesett és nem keresünk annyira EV-ket, mint egy évvel korábban, ez viszont nem állítja meg a gyártókat abban, hogy fejlesszék modellpalettájukat. Egyre több és jobb EV jelenik meg és nem csak az olyan gyártóktól, mint a Toyota, Ford vagy Volkswagen, hanem prémium márkák is felülnek a hullámra. A Lamborghini é
A magyar mezőgazdaságban a generációváltás segítése kiemelt ügy, ugyanis a fiatalok nélkül ez a szektor sem maradhat versenyképes. Ennek egyik kiemelt eleme a 79 milliárd forintos keretösszeggel megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló felhívás, amelyre a kérelmeket 2025. július 16-tól lehet benyújtani – jelentette be Viski József, az Agrá
Jobbára emelkedtek az árak a terménypiacokon ezen a héten. Chicagóban a búza 3,2 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal drágult, miközben a kukorica 6,4 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb.
Natalie Winters, Steve Bannon "War Room: Battleground" című podcastjának 24 éves társműsorvezetője és a Fehér Ház tudósítója az elmúlt hetekben a közéleti viták kereszttüzébe került – nem politikai nézetei, hanem megjelenése miatt. A kritikusai szerint alulöltözködik a hely méltóságához és a munkája komolyságához képest.
Tajvan megkezdte utolsó aktív atomerőművének leállítását a Taiwan Power (Taipower) állami energiaellátó vállalat szombaton kiadott tájékoztatása szerint.
A Mohács 1526–2026 – Rekonstrukció és Emlékezet program egyik vezetőjét a 2018-ban indult, az eddigi Mohács-képet alaposan átírni látszó kutatás legújabb eredményeiről kérdeztük.
A színésznő nem véletlenül nem tartott meg sok mindent Samantha mesés ruhatárából.A Szex és New Yorkban Samantha Jones gyakran közvetítette kacér, magabiztos szellemét elragadóan merész ruhatárán keresztül. A való életben azonban az őt megformáló Kim Cattrall nem igazán osztotta karaktere öltözködési stílusát.A Grazia nevű lapnak nyilatkozva a szín
A Danubius Hotels Zrt az elmúlt öt évben mintegy 35 milliárd forintot fordított szállodáinak megújítására. A lánc angol tulajdonosa elkötelezett a modernizáció mellett, ezért 2025-ben minden eddiginél nagyobb összeget, további 13 milliárd forintot tervez beruházásokra. A fejlesztések középpontjában a vendégélmény áll, melyet az átgondolt design, va
Érdemi lassulás történt a tavalyi év második felében a kiskereskedelmi boltok megszűnésében: az első félévhez képest harmadannyi üzlet zárt be. Az iparcikk jellegű vegyes üzletek száma stabilizálódni látszik, a zöldség-kereskedések azonban továbbra is veszélyben lehetnek. A kiskereskedelemben a 2023-as inflációs sokk, illetve a megugró energiaárak
A GyártásTrend is meghívást kapott Ditzingenbe, a Trumpf Intech 2025 házi kiállítására és sajtótájékoztatójára, ahol a német csúcstechnológiai vállalat bemutatta legújabb fejlesztéseit. Az idei év fókuszában nem meglepő módon a mesterséges intelligencia ipari alkalmazása állt. A Trumpf több olyan megoldást is prezentált, amelyek az Mi segítségével
A felhasználókra ugyanannyira jellemző a mesterséges intelligencia iránti bizalom, mint az azzal kapcsolatos aggodalom. Egyebek között erre jutott a KPMG a Melbourne-i Egyetemmel közösen végzett legújabb felmérésében. A felmérésben 47 országban több mint 48 ezer irodai dolgozót kérdeztek meg. Az eredmények kapcsán Rózsai Rezső vezérigazgató
Kína jelentősen csökkentette amerikai államkötvényeinek állományát, így az Egyesült Királyság több mint két évtized után először megelőzte, és átvette a második helyet a legnagyobb külföldi kötvénytulajdonosok rangsorában. A pénzügyminisztérium friss adatai szerint a külföldi befektetők amerikai állampapír-állománya új csúcsot döntött, összesen 233
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elé szervezett tüntetésen kérdeztük a párt politikusait és a tüntetőket a nagytakarítási törvényről és a lehetséges további lépésekről.
Valószínűleg a legtöbben reggelente azt kívánjuk, bárcsak lenne még néhány percünk az ébresztő megszólalásáig. Habár ez teljesen természetes jelenségnek számít, egy friss kutatás szerint a hosszú ideig tartó alvás egyáltalán nem egészséges, sőt akár negatív hatással is lehet az agyi teljesítményre. Mutatjuk, a tanulmány szerint mit jelent a "túl so
Ha eldöntöttétek a pároddal, hogy bővíteni szeretnétek a családot, talán ideje átgondolni, mit teszel a tányérodra. Már a fogantatás előtti időszakban fontos, hogy tudatosan válaszd ki az ételeket, amelyekkel támogatod tested felkészülését egy kisbaba érkezésére.