Ötvenezer négyzetméteren szakmai konferenciával, járműbemutatókkal, családi programokkal, autócsodákkal várják május 23-25. között az érdeklődőket a Debrecen Drive autó- és járműipari rendezvényre.
Képzeld el a következőt: egészségesen étkezel és rendszeresen mozogsz, mégsem érzed igazán jól magad a bőrödben. Lehet, hogy egy kiegyensúlyozott étkezés után azonnal puffadsz, vagy hiába edzel gyakran, mégsem haladsz a céljaid felé. Ha ismerős ez az érzés, akkor lehet, hogy érzelmi eredetű krónikus gyulladás áll a háttérben.
Még nincs egy éve, hogy megtalálta a társát Boda Gyöngyi. A kis barna tacsi hamar beférkőzött a Házasság első látásra szereplőjének ágyába, és minden szabad percüket együtt töltik. Nemrég pedig elkerülhetetlen műtétre vitte kis kedvencét a lány.
Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – mondta XIV. Leó a péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisén vasárnap a vatikáni Szent Péter téren, hangsúlyozva, hogy a péteri szolgálat két dimenziója a "szeretet és az egység". Az új egyházfő homíliájában arról beszélt, minden érdem nélkül lett megválasztva. Úgy fogalmazott: "félve és remegve jöv
Több mint negyven búvár egy nap alatt három tonna szeméttől tisztította meg a hétvégén a dél-dalmáciai Krilo Jesenice településhez tartozó tengerparti szakaszt a tisztább Adriai-tengert elnevezésű akció keretében.
Elszálló élelmiszerárak, zsugorodás az első negyedévben, nemzetgazdasági jelentőséggel bíró autóipar - ismerős jelenségek. Mindez igaz Japánra, ahol nemrég csalódást keltő GDP-adatról adott tájékoztatást a kabinetiroda. A szigetországnak nem csupán egy ott évtizedek óta nem tapasztalt problémával, a magas inflációval kell megküzdenie, de a vámhábor
A Mazda CX-60 frissített változata csak apró külső módosításokat kapott, de ezek mögött továbbra is egy tágas, erős és kifinomult szabadidő-autó rejlik. A plug-in hibrid hajtáslánc immár nem jogosít zöld rendszámra, de továbbra is erőteljes, takarékos és részben elektromos közlekedésre képes - a Pénzcentrum most letesztelte, mennyi is igaz a 60 fel
A tavaszi cipő kiválasztása olykor nehéz lehet: fontos, hogy kényelmes legyen, ne túl meleg és nem utolsó sorban stílusos is. Mutatjuk, melyik az a darab, ami után garantáltan mindenki megfordul az utcán!
Ahogy világszerte gyorsul az elektromos járművek terjedése, a trendnek egyre jelentősebb hatása van az energiafogyasztásra, az olajkeresletre és az állami költségvetésekre is. Az EV-k 2024-ben már több mint 180 TWh áramot fogyasztottak, és évente 1,3 millió hordó olajat váltottak ki – a tendencia 2030-ra megháromszorozódhat. Mindez komoly adóbevéte
Románia elnököt választ. Ma reggel 7 órakor belföldön is elkezdődött a szavazás, a tét pedig óriási, két rendszeren kívüli jelölt küzd meg egymással. Romániból Hermann Endre tudósított.
A héten vette kezdetét a 78. cannes-i filmfesztivál, ahová Palvin Barbara is megérkezett férjével, Dylan Sprouse-zal együtt. A modell a napokban azzal borzolta a kedélyeket, hogy egy szál fehérneműben kapták lencsevégre Cannes utcáin, de végre elérkezett vörös szőnyeges megjelenése is, aminek láttán képtelenség szóhoz jutni.
Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással – jelentette ki Rácz András természetvédelemért felelős államtitkár a projektindító eseményen.
Ott Tanak sorra nyeri a gyorsasági szakaszokat vasárnap, amivel már Sébastien Ogier mögé lépett a második helyre, de akár még a nyolcszoros világbajnok győzelme is veszélyben lehet.
Kelemen Hunor szerint zavart okozott Orbán Viktor Simion melletti kiállása, ezért sürgősen tisztázó beszélgetésre volt szükség – végül a miniszterelnök elfogadta az RMDSZ érveit, és Dan támogatása mellett állt ki.
Ha sokat edzel, esetleg izzadósabb vagy az átlagnál, biztosan te is belefutottál már abba a problémába, hogy a hajad mindig útban van: a hátadhoz lapul, kibomlik a gumiból, az arcodba csapódik, ha éppen heves mozdulatokat teszel – arról ne is beszéljünk, hogy milyen kellemetlen, amikor ugrálókötélbe akad. Az alábbi frizurák egy lépéssel túlmutatnak
A meteorológusok szerint megint forró nyárra készülhetünk, amivel indul a jégkrémszezon is. Az Auchan szakértői úgy látják, hogy a jégkrémfogyasztás azonban a csúcsidőszakon kívül is növekvő tendenciát mutat. A vásárlók nem csak hűsítő nyalánkságként, hanem egyre inkább desszertként tekintenek a jégkrémre ősszel és télen is. Természetesen a nyár az
Az új pápa hangsúlyozta, hogy Péternek a nyáj legeltetése közben mindig ellen kell állnia a kísértésnek, hogy "magányos harcos" legyen vagy a többiek fölé helyezett vezető, aki uralkodik a rábízott embereken.
Hivatalosan nem tartozik a világ hét csodája közé, de mégis az egyik legismertebb és legikonikusabb épület a Parthenón, amit most először úgy láthatunk, mintha az i.e. 5. században lennénk.