Pillanatkép egy korábbi rendezvényről Fotó: BMW Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), a város gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármestere azt mondta, az ötödik alkalommal megrendezendő Debrecen Drive mára az egyik legnépszerűbb rendezvénnyé vált, tavaly csaknem 35 ezer látogatója volt. Emlékeztetett rá, hogy az autóipar szerepe meghatározóvá vált az elmúlt
Kelemen Hunor arra kéri az erdélyi magyarokat, és kiemelten a bizonytalanokat, hogy vasárnap menjenek el szavazni és ne hagyják, hogy mások döntsenek az erdélyi magyar közösség sorsáról. vasárnap Kolozsváron, A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) elnöke azután beszélt erről, hogy leadta szavazatát a román elnökválasztás második fordulójában
A kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokat újabb veszély fenyegeti, Kína bejelentette, hogy akár 74,9 százalékos vámot vet ki egyes műanyagokra, így főként az amerikai importra. A vámháború újabb fordulata következhet be.
A KSH friss adatai arra világítanak rá, hogy sajnos az elmúlt években sem csökkent a közúti balesetek és az azokban megsérültek vagy elhunytak száma. Mutatjuk, melyik hazai utakon kell a legkörültekintőbben vezetnünk. A legtöbb személyi sérülést okozó közlekedési baleset Magyarország leghosszabb országos főútján, a 352 kilométeren át, Budap
Kilencven éve jött létre Veszprém egyik kedvenc találkozási pontja, a Laczkó Dezső-forrás, méghozzá a Veszprémi Természetbarát Szövetség kezdeményezésére. Szombat délután megszentelték a megújított forrást.
Az osztrák JJ nyerte a 69. Eurovíziós Dalfesztivált a "Wasted Love" című érzelmes dalával, míg az izraeli énekes, Juval Raphael lett a második helyezett.
A szőrtüszőgyulladás a szőrtüszőre lokalizálódó gennyes elváltozás. A kiváltó mikroorganizmus a legtöbb esetben a Staphylococcus aureus baktérium. Hogyan tudjuk megelőzni és orvosolni ezt a gyakori problémát?
"Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni" - mondta az új pápa a péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisén vasárnap a vatikáni Szent Péter téren. Xiv. Leó pápa hangsúlyozta, hogy a péteri szolgálat két dimenziója a "szeretet és az egység".
Oroszlán Az Oroszlánoknak sem kell egy percig sem attól tartaniuk, hogy nem lesz elegendő pénzük a nyárra. Ebben az időszakban nem is egy, de több lehetőség is az ölükbe hullhat, a puszta szerencsének álcázva magukat. Ezek a csillagjegyek határozottan megérdemlik az összes pénzt, amit most bezsebelhetnek az Univerzum segítségével, mivel talán szorg
Hamarosan debütál Wes Anderson legfrissebb alkotása a 78. Cannesi Filmfesztivál versenyprogramjában. A föníciai séma, amelyet május 29-étől tekinthet meg a hazai közönség a mozikban, Zsa-Zsa Korda és lánya kapcsolatának elemzését keveri egy izgalmas kémtörténettel, és esélyes, hogy elhozza az Arany Pálmát a rendezőnek.
A Microsoft elismerte, hogy a gázai háború alatt fejlett mesterséges intelligencia (AI) és felhőalapú számítástechnikai szolgáltatásokat nyújtott az izraeli hadseregnek, segítve ezzel az izraeli túszok felkutatását és kimentését, ugyanakkor kijelentette, hogy eddig nem talált bizonyítékot arra, hogy Azure platformját és AI-technológiáit a gázai lak
Sajtóértesülések szerint XIV. Leó pápa nyitottságot mutat arra, hogy a Vatikán helyszínt biztosítson a háborús felek közötti béketárgyalásoknak. A ma beiktatott pápa délután várhatóan fogadja Zelenszkijt.
Egy láthatatlan gyilkos, amely később a történelem legismertebb járványait hozta el – de ez a fejezet az emberi múltból majdnem teljesen feledésbe merült.
A testbeszédünk egyedi nyelv, amely néha még hangosabban beszél, mint a verbális kifejezéseink. A szavak csupán a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen az apró részletek, mint a mimika, a testtartás és a gesztikuláció, mind-mind a valós szándékaink részleteit tárhatják fel.
A pénteki maratoni első teljes versenynapot követően a szombati nap már szabályosabb formában zajlott: a délelőtti és délutáni kör is három klasszikus, Portótól északkeletre fekvő szakaszon zajlott, a nap közbeni szervizelés pedig Matosinhosban történt. Sébastien Ogier hét másodperccel kezdte a napot a vezető Tänak mögött, és ezt a különbséget két
A napi 10 ezer lépés már szinte szentírás: okosórák, fitneszappok, irodai egészségnapok mantrája lett. De mi van, ha az egész csak egy jól sikerült marketingkampány volt?
Az egyre több embert érintő cukorbetegségről még mindig sok téves információ kering. A legfontosabb, hogy ismerjük fel a diabéteszre utaló tüneteket, és étkezzünk megfelelően - ebben segítünk most.
A Harcosok Klubja első nagyszabású eseményét vasárnap tartják a BOK Csarnokban. A csapat feladata, hogy megvédje a kormányt az interneten és a kampányban is.
A Győr-Moson-Sopron megye eldugott pici falujában élő házaspár a világ leggondosabb kakaóültetvényeiről szerzi, pörköli, őrli, készíti a csokoládét, hogy megmutassák, hány ezer árnyalata lehet a csokinak.