2025. május 23. péntek

máj. 23
8:39
Az autóipar nem eltűnik, hanem átalakul (autopro)
Egyre több hazai járműipari vállalkozás érzi úgy, hogy a Magyar Gépjárműipari Egyesület tudja leginkább képviselni az érdekeit ebben a válságokkal terhelt időszakban.
máj. 23
8:39
Nem hittem, hogy valaha pozitív kontextusban fogok gondolni Rákay Philipre (Mandiner)
A Fidesz mélyrepülését semmi sem írja le jobban, mint hogy Philip helyére porondmesternek a Kopasz, aki oszt nevű influenszer-kretén került.
máj. 23
8:39
Borongós, szeles, esős időjárás (vehir.hu)
.
máj. 23
8:39
Ma sem ússzuk meg a vihart: térképen mutatjuk, hol, mire számíthatunk (Agrárszektor)
Általában erősen felhős vagy borult idő várható, legfeljebb átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben. Csupán este, késő este kezdhet el nyugat felől határozottan csökkenni a felhőzet. Többfelé kell számítani esőre, záporra, keleten zivatarokra is. Nagy területen várható számottevő mennyiség, de az északnyugati országrészben kisebb
máj. 23
8:42
Újabb pályázati felhívást indítottak a kkv-k megerősítésére (HR Portál)
Megjelent a GINOP Plusz Nemzeti Bajnokok pályázati felhívás, amelyben 155 milliárd forintos keretösszeggel elindul a "Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált hitelprogram". A konstrukció a Demján Sándor Program részeként valósul meg, amelyen keresztül a kormány 2025-ben összesen több mint 1400 milliárd forint fejlesztési forrást jut
máj. 23
8:45
BYD-Tesla: megtörtént a nagy XXI. századi előzés (Infostart)
A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.
máj. 23
8:45
Parazita fekete lyukak és meztelen szingularitás egy extrém, új teóriában (Rakéta)
Sötét anyag gyűlhet a csillagok belsejében, amiből apró fekete lyukak születnek.
máj. 23
8:45
Sokkolja a tudósokat: kegyetlenül elrabolják a rivális faj kicsinyeit a panamai majmok (Hamu és Gyémánt)
A panamai Coiba Nemzeti Parkhoz tartozó Jicarón-szigeten a kutatók egy különös és aggasztó viselkedésformát figyeltek meg a vadon élő csuklyásmajmoknál: az állatok előszeretettel rabolják el a bőgőmajmok csecsemőit.
máj. 23
8:45
Tóth Gabi üzent a Telexnek: Hiányzom? (Mandiner)
A balliberális portál szerint lecserélték az énekesnőt.
máj. 23
8:45
Újabb iskolai késelés Németországban, bevándorló szúrta meg a német gyereket (Magyar Nemzet)
Egy 11 éves iraki fiú sebesített meg egy 13 éves német diákot.
máj. 23
8:45
Putyin ütközőzóna létrehozását rendelte el az orosz–ukrán határon (Telex)
Az ukránok szerint a terv agresszív, és azt bizonyítja, hogy Oroszország a béketörekvések akadálya.
máj. 23
8:45
Mi legyen az ebéd hétvégén? – Villámgyors air fryer receptek (Street Kitchen)
Segítünk, hogy ne a sütő mellett izzadj egész hétvégén! Nem kell, hogy a szabadnapod a konyhában gubbasztásról szóljon. Inkább pihenj, mi meg mutatjuk, mit dobj az air fryerbe, hogy gyorsan meglegyen az ebéd.
máj. 23
8:45
Megérkezett a saját chippel szerelt Xiaomi 15S Pro és a Pad 7 Ultra (Smarteast)
A Xiaomi fontos mérföldkőhöz érkezett: saját fejlesztésű csúcslapkakészletével, az Xring O1-gyel új korszakot nyitott az okoseszközök világában
máj. 23
8:51
Kiakadtak Magyarországra az Ep-képviselők: 26-an követelik a hazánknak szánt összes uniós pénz azonnali befagyasztását (Blikk)
Öt frakció 26 képviselője kérte a Magyarországnak szánt összes uniós támogatás felfüggesztését az Európai Uniótól. A Bizottság képviselője szerint megvizsgálják a kérdést. Az indoklás szerint Orbán Viktor kormánya rengeteget rontott Magyarország jogállamiságának helyzetén az elmúlt években.
máj. 23
8:51
Mocorog a forint, de még korai aggódni (Portfolio)
Csütörtökön a gyengülés felé mozdult el a forint az euróval szemben, azonban továbbra sem tört ki az elmúlt napok szűk sávjából. A dollár megint gyengül, ez pedig akár jó hír is lehet a forint számára.
máj. 23
8:51
Balogh Tamásné keményen beleállt Szolnoki Szabolcsba: "Ez a lány egész életére meg lesz bélyegezve" (BorsOnline)
A Séfek Séfe sztárja úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül a Házasság első látásra Szabijának új kapcsolatát.
máj. 23
8:51
Orbán Viktor: Ukrajna hosszabb távon egymilliós hadsereget akar fenntartani (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjút, amelyben ismertette a kormányzati döntéseket.
máj. 23
8:51
"Vegyék el az összes pénzt!" – újabb támadás készül Magyarország ellen (Mandiner)
Huszonhat európai parlamenti képviselő kérte Magyarország uniós támogatásainak teljes felfüggesztését a jogállamiság romlására hivatkozva, többek között a Pride és a szuverenitási törvény miatt.
máj. 23
8:51
Habony Árpád nagy bizniszbe szállt be csöndben (Forbes)
Katonai repülőgépeket gyártó cseh cégbe szállt be Habony Árpád. A hadiipari vállalattól a Magyar Honvédség is rendelt kiképző- és felderítőgépeket. Mi történt? Habony Árpád is tulajdonrészt szerzett a Magyar Aerojet Befektetési Vagyonkezelő Zrt.-ben, amelynek közvetve többségi, 61 százalékos résztulajdona van a csehországi Aero Vodochody repülőgépg
máj. 23
8:51
Ezekben az esetekben kérheted a nyugdíj újraszámítását (Haszon.hu)
Két esetben kérhető a nyugdíj újraszámítása - írja Farkas András nyugdíjszakértő hírlevelében. Melyek is ezek?
máj. 23
8:53
Megindultak az elbocsátások Magyarországon? (Portfolio)
Két éve nem volt olyan alacsony a foglalkoztatottak száma, mint idén február és április között, mindeközben azonban a munkanélküliség csak kissé emelkedett. Úgy tűnik, a munkaképes korú népesség létszámának csökkenése egyre effektívebb korlátjává válik a munkaerőpiacnak.
máj. 23
8:53
Elkeserítő számokat közöltek az ukránok (Magyar Hírlap)
Folyamatos távozás.
máj. 23
8:54
Balázs Andi szívszorító vallomást tett a nehézségeiről (Metropol)
Balázs Andi szorongásról és félelmetes helyzetekről vallott.
máj. 23
8:57
A munkanélküliek harmada több mint egy éve nem talál munkát (Menedzsment Fórum)
2025 áprilisában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 666 ezer fő volt. A munkanélküliek száma 215 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt.
máj. 23
8:57
103 ezer külföldön dolgozóról tud csak a KSH (Privátbankár)
2025 áprilisában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 666 ezer fő volt. A munkanélküliek száma 215 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt.
máj. 23
8:57
Itt a rongyrázós F1-futam - sport a tévében (Infostart)
Kezdetét veszi az NB I búcsúfordulója, de jön még bringa, küzdősport, motorok, tenisz és golf is.
máj. 23
8:57
Szegedi Erika: az égiek most segítik a pénzügyeidet (Ripost)
Eljött a nagy lehetőségek időszaka a főboszorkány szerint.
máj. 23
8:57
Modric mindent megtett, hogy meggyőzze a Real Madridot, de a klub nemet mondott (Player)
Madridi források szerint Luka Modric maradt volna, de a Real Madrid másként döntött.
máj. 23
8:57
Behúzta a féket a munkaerőpiac, ismét nőtt a munkanélküliség (vg.hu)
Áprilisban 4 millió 666 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék.
máj. 23
8:57
Botrányosan viselkedett egy magyar étteremben a hollywoodi sztár: mindenbe és mindenkibe belekötött (Life)
Attól, hogy valaki világhírű és sokan rajonganak érte, még nem biztos, hogy kedves ember, és még viselkedni is tud. Nicolas Cage-nek sem ment, amikor egy ismert haza étteremben járt. Az élő fába is belekötött.
máj. 23
8:57
Kiderült, mi történt az AFU parancsnokságán az Iszkander-támadás után (Magyar Hírlap)
Nem várt probléma ütötte fel a fejét.
máj. 23
8:57
Rehlko motorújdonságok a Bauma 2025 kiállításon (GépMax)
A Rehlko új motort, kenőanyagot és hűtőfolyadékot mutatott be a Bauma 2025-ön, a fenntartható gépesítés jegyében.
máj. 23
8:57
"Nagyon irigylem Bognár Györgyöt" – a volt szövetségi kapitány nem érti, mi folyik Újpesten, és a mai futballban már nem akar vezetőedző lenni (Mandiner)
A szakember úgy véli, a magyar edzők semmivel sem rosszabbak, mint azok a külföldiek, akiket a magyar klubok meg tudnak fizetni.
máj. 23
8:57
3 dolog, ami növeli a rokkantságot okozó stroke esélyét (Bien)
A stroke szó hallatán sokan egy hirtelen jött rosszullétre gondolnak, ami bár ijesztő, mégsem mindig végzetes. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és sajnos gyakran kegyetlenebb.
máj. 23
9:03
Ez lesz a következmény? Komoly tiltást kaphat ma az MNB (ATV)
A jogi személyekről, a jövő évi költségvetés megalapozásáról, az adószabályokról és az MNB-ről szóló törvény módosításáról is tárgyal pénteki ülésén az Országgyűlés.
máj. 23
9:03
Xiv. Leó korábbi személyi edzője elárulta, hogy viselkedik a pápa, amikor nem látja a nyilvánosság (Femcafe)
A 26 esztendős Valerio Masella éveken át volt Xiv. Leó személyi edzője, de csak nemrégiben jött rá, hogy a későbbi pápa is az ügyfelei közé tartozott.
máj. 23
9:03
A XXI. század 5 legjobb sci-fi sorozata (Igényesférfi.hu)
Az elmúlt 25 év legkiválóbb sci-fi sorozatai, kifejezetten azokra a produkciókra összpontosítva, melyeket nem annyira a fantasy-re hajazó stílus, hanem inkább a társadalomtudatos-filozofikus megközelítés jellemez.
máj. 23
9:03
Szoboszlai a Real Madridban? Megkezdődött a helycsinálás a spanyolok keretében (Promotions)
Súlyos döntés született, a Real Madrid a magyar válogatott csapatkapitányával felfrissülhetne.
máj. 23
9:03
Harmadik országbeli import: veszélyben a magyar mezőgazdaság (Agrárágazat)
A harmadik országbeli olcsó import ellehetetleníti a magyar mezőgazdaságot, és veszélyt jelenthet a fogyasztókra is.
máj. 23
9:03
Elit egyetemet büntet Trump, a külföldi diákok és kutatók isszák meg a levét (Forbes)
Trumpék megtiltják a Harvardnak, hogy külföldi diákokat vegyen fel, mert szerintük az egyetem terroristapártoló. Mi történt? Az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben terroristapártoló tevékenység miatt – írja az MTI az amerikai belbiztonsági minisztérium csütörtöki bejelentése alapján. Az intézked
máj. 23
9:03
Így kerülné meg Ukrajna Magyarországot az EU-csatlakozási folyamatban (Mandiner)
Az ukránok szerint van megoldás a magyar vétó kikerülésére.
máj. 23
9:03
Üzbegisztán mellett Kazahsztánnal is tárgyalt a kormány egyik kedvenc csúcsvállalata (Telex)
Kazahsztán és a 4iG a műholdas kommunikáció, a távértékelés és a digitális infrastruktúra területén megvalósítható befektetési és technológiai együttműködésekről egyeztettek.
máj. 23
9:03
Embertelen hőség csapott le Irakra: közel 50 fok volt, több ember meghalt (naphire.hu)
Negyvenkilenc Celsius-fokot mértek csütörtökön Irak több déli régiójában. A meteorológiai szolgálatok szerint ez az eddig mért legmagasabb hőmérséklet idén. A hőség két kadét halálát okozta, akik a napon való tartózkodás után kiszáradtak.
máj. 23
9:03
Újabb együttműködési lehetőségek: a Széchenyi István Egyetemre látogatott Csehország nagykövete (Helló Sajtó!)
A Széchenyi István Egyetem képzési és kutatási tevékenységével, nemzetköziesítési törekvéseivel, valamint az együttműködési lehetőségekkel ismerkedett a győri campuson napokban tett látogatásán Eva Dvořáková, Csehország magyarországi nagykövete. A diplomata elismerően szólt az intézmény stratégiájáról és fejlődéséről.
máj. 23
9:03
Az ország kétharmada fellélegezhet, a többin ma is zivatarok érkeznek, viharos lökésekkel és jégesővel (Magro)
Pénteken komoly frontok alakítják időjárásunkat: erős szelek, széles körű esőzések és végül zivatarok érkeznek, melyek helyenként viharos lökésekkel és jégesővel tarkíthatják a napot.
máj. 23
9:09
Egy friss jelentés szerint lassan, belülről iszlamizálják a francia államigazgatást (Infostart)
Magas beosztású francia köztisztviselők jelentése szerint a Muzulmán Testvériség beszivárgó stratégiát alkalmaz, hogy kiterjessze befolyását az iskolákra, önkormányzatokra és más közintézményekre. A dokumentum alapján ez a taktika különbözik a korábbi szeparatista megközelítéstől, mivel a cél nem párhuzamos társadalom építése, hanem a meglévő köztá
máj. 23
9:09
Ömlik a pénz Görögországba – jól alakulnak az idegenforgalmi bevételek (vg.hu)
Elsősorban az unión kívüli országokból érkeztek turisták költései nőttek.
máj. 23
9:09
Kiderült az EU Északi Áramlat elleni szankciókra vonatkozó terve (Magyar Hírlap)
Az intézkedések az új, 18. szankciócsomagban szerepelnek majd.
máj. 23
9:09
Továbbbra is magas szinten áll a foglalkoztatási ráta (Magyar Nemzet)
A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,673 millió fő volt.
máj. 23
9:09
Elfogytak a tavalyi hagymakészletek, idei pedig még nincs: mi lesz így? (Agrárszektor)
Nem lesz zökkenőmentes az idei hagymára való átállás Ausztriában. Már most elfogytak a tavalyi termésű belföldi készletek, és június közepénél hamarabb nem kerülnek piacra az idei tételek.

Keresés