Nem volt kötelező? Ezt a kérdést tehették fel a Forma–1-es versenyzők, akiket a hét végén következő verseny helyszínén, Monacóban tereltek össze egy moziterembe, hogy egy hónappal a bemutató előtt levetítsék nekik a rajongók által várva várt Brad Pitt-féle F1 című filmet.
A természet legizgalmasabb jelenségei közé tartozik az a különös esemény, amely Dél-Korea déli partjainál figyelhető meg évente két alkalommal. A Jindo-szigetnél ugyanis a tenger időszakosan szétválik, aminek következtében egy keskeny, közel 3 kilométer hosszú ösvény bukkan elő, amely összeköti a Jindo- és a Modo-szigeteket. A jelenséget g
Távozik A renitens egyik legismertebb arca, Gáspár Kata – a népszerű bűnügyi vígjáték harmadik évada új főszereplővel tér vissza. A rajongók meglepetésre készülhetnek, hiszen véget ér egy korszak, és új fejezet nyílik az RTL sorozatában.
Oázis kertészeti akció 2025-ben is! Rózsák és levendulák hétvégéje címmel egész hétvégén jelentős kezdezménnyel vásárolhatunk az Oázis kertészetben. Gyere el május 23-24-25-én az Oázis Kertészetbe, mert ezen a hétvégén rózsa és levendula fajták széles kínálatával, kedvezményekkel várjuk a kertszerelmeseket! Számtalan virágzó csoda csak rád vár – ír
Lezárul a nemzetközi labdarúgás egy fényes korszaka. Az idény végén 13 év után távozik ugyanis a spanyol rekordbajnok Real Madridtól a kiváló horvát középpályás, Luka Modric. A hírt a szeptemberben a 40. életévét betöltő aranylabdás játékos is megerősítette, aki szívhez szóló nyílt levelet osztott meg a szurkolókkal.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egyre többen néznek a sportfogadásra nem hobbiként, hanem kvázi befektetési lehetőségként. Hogy ez mennyire realitás, azt nem a reklámok vagy baráti sikersztorik döntik el, hanem számok, rendszerek, és persze pszichológiai állóképesség.
A napbarnított vagy sötétebb tónusú bőr gyönyörű alap, amivel rengeteg árnyalat csodásan működik együtt, mégis sokszor háttérbe szorul a manikűr inspirációk világában. Pedig annyi szín, fény és textúra van, ami igazán életre kel a mélyebb tónusokon! Ebben a válogatásban olyan körömötleteket hoztam, amik kiemelik a bőröd természetes ragyogását, és s
Zajlik a Paprika Studios gyártásában és kreatív irányítása alatt A renitens című televíziós sorozat harmadik évadának előkészítése. Az RTL + Premium kínálatában és az RTL képernyőjén elérhető bűnügyi vígjáték új szériájában a női főszereplőt, Somos Renátát Borbély Alexandra fogja alakítani.
Az Európai Unió a tavalyi évet 39 milliárd eurós agrárkereskedelmi többlettel zárta, és az Eu teljes kereskedelmét tekintve is növekvő temdencia rajzolódik ki a 2022-es gyenge külkereskedelmi számokhoz képest. Az Eu fő mezőgazdasági külkereskedelmi partnerei az Egyesült Királyság, az Usa, Svájc és Kína voltak. A magyar statisztikák is jobb számokat
Megszavazta a CBAM-könnyítéseket az Európai Parlament május 22-én, ezzel az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus hatálya alá eső importőrök mintegy 90%-a kikerül a szabályozás alól - áll az Európai Parlament közleményében.
Hosszú hetek kényszerszünete után végre fellélegezhetnek az állatbarátok: május 19-én megnyitotta kapuit a győri Xantus János Állatkert. Ráadásul május 24-én és 25-én kétnapos gyermeknappal is készülnek!
A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint az előző havihoz és az egy évvel korábbihoz képest is 34-35 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Arról, hogy milyen folyamatok állnak a háttérben, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza beszélt az InfoRádióban.
Sajátos szürke zónára, sőt, egyenesen sorozatos átverésre hívta fel a figyelmet olvasónk: egyes kéményseprő vállalkozók - vagy ismeretlenek, akik ezt állítják magukról - a jogszabályokra hivatkozva házalnak vállalkozóknál, mondván: el kell végeztetni az éves kötelező ellenőrzést. Címről címre járva keresik fel a vállalkozással rendelkezőket, hogy a
Két személyautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorán, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, a Hárosi Duna-hídon. A 15-ös km-nél a belső sávot lezárták. 3-4 km-es az araszoló kocsisor. Baleset történ az M0-s autóút és az M5-ös autópálya csomópontjában is. Aki az M0-s autóúton az M1-es autópálya felől érkezik és az M5-ös autópályán Röszke f
A statisztikák szerint szépen nőnek a keresetek, de a valóság jóval árnyaltabb: a medián bér jóval alacsonyabb az átlagnál, a reálbér-növekedés üteme csökken, miközben az infláció újra gyorsul. A gazdasági növekedés továbbra is gyenge, a vállalkozások többsége nem tud érdemben béreket emelni. Mi következik ebből a minimálbér jövőjére, a keresetek r
A 2015 óta eltelt tíz évben éves átlagban közel 15 százalékos lakásár-emelkedés volt mérhető Magyarországon. Az elmúlt fél évben viszont az erős kereslet hatására ennél is nagyobb emelkedést láthattunk a hirdetési árakban, ami mögött elsősorban a befektetési célú vásárlások erősödése állt. A zenga.hu kínálati adatai megerősítik, hogy a mostani fell
Ha választhatnál, hogy megkapod az időutazás lehetőségét, vagy helyette egy raklapnyi pénzt, akkor miképp döntenél? Sebestyén Balázs logikusan állt hozzá a helyzethez.
A country zene hallatán sokan a kisvárosi Amerika idilli képeire gondolnak: traktorok, jeges tea, és őszinte érzések. De vajon mit jelent ez a műfaj ma, és kiknek van benne helye? A Cowboy Carter című lemez nemcsak Beyoncé karrierjének új fejezete, hanem egy zenei és társadalmi határátlépés is, amely a country gyökereit feszegeti.
A Podmaniczky mozgalom vezetője szerint a törvény lebéníthatja a városfejlesztést és megnehezítheti a letelepedést. Szerinte Budapest jövője most komoly veszélybe került.
Ha vannak napok, amikor elégedetlen vagy a főnököddel, ha úgy érzed, a munkáltatóid túl sokat követelnek tőled, ha időnként arra gondolsz: mentél volna inkább hollywoodi sztárnak az idegőrlő taposómalom helyett, akkor gondold újra. Stanley Kubrick munkamódszere mellett még egy bányaló pozíciója is vonzóbbnak tűnik, mint A listás sztárnak lenni. 45
Alig két hét maradt hátra májusból, és ezzel együtt a Paramount Network e havi filmnaptárjából, amely a legkülönbözőbb műfajokat vonultatja fel. Legyen akció, kaland, szerelmes, félelmetes vagy Alkonyat – a csatorna nézői minden este 21 órától kapcsolódhatnak be a stúdió neve alatt megjelent sikerfilmekbe.
A ricinus- és kókuszolaj mellett, melyek már régóta élvezik a természetes szépség kedvelőinek bizalmát, az argánolaj szintén egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ez az olaj, amely közkedvelt természeti kincs Marokkóból származik, nemcsak egzotikus, de különösen gazdag jótékony hatásokban is. A Földközi-tenger déli partvidékéről származó argánfa ter
Úgy tűnik, hogy az Apple elvetette egy kamerákkal felszerelt, „vizuális intelligenciával” ellátott Apple Watch ötletét, ugyanakkor az AirPods továbbra is esélyes lehet hasonló fejlesztésekre
Megjelent az Agro Napló legfrissebb kiadványa. Az anyagból kiderül, hogy miért lesz kemény év az idei a gazdálkodók számára valamint számos téma mellett az is, hogy a vetőmagszektor miért van bajban itthon.
Hatodik alkalommal tartott konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a digitális világ aktuális kérdéseiről. Idén a legfőbb témák közt szerepelt az európai digitális szuverenitás, az emberek életét felforgató digitális technológiák, valamint a mesterséges intelligencia kapcsán felmerülő jogi kérdések.