Az elmúlt években nehéz idők jártak a Nissannál, de a revitalizációs tervük most végre elkezdett kibontakozni, mivel a márka átszervezi csoportjait és az új generációs modellekre összpontosít. A terv középpontjában a nagy teljesítményű Nismo almárka áll, amely a Nissan szerint a Patrol és a Juke mellett a cég három kulcsfontosságú részének egyikét
A dél-afrikai W2RC-verseny utolsó előtti, pénteki szakaszán a motorosok között egy újabb szakaszgyőzelemmel Daniel Sanders még közelebb került a győzelemhez, az autósok mezőnyében azonban szinte bár előfordulhat még.
A hatékony munkaszervezés feltétele, hogy a projekttagok eltérő mértékben vegyenek részt a feladatokban, és legyen egy aktív, határozott vezető a csapatban – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem kutatóinak bevonásával készült friss tanulmány, amely szoftverfejlesztői csapatokat vizsgált. Az is kiderült: jobban teljesítenek azok a projektek, a
A sárga, fehér, lila színű lisztekre a „Minden, ami Szatmár-Bereg” mátészalkai üzletében csodálkoztam rá. Számos helyi termelő áruja között válogattam, amikor észrevettem ezeket a termékeket, és rajtuk a logót: Ivancsó batáta. A lisztek ugyanis édesburgonyából készültek, méghozzá igen közel, Kocsordon. Miután beszereztem a szükséges mennyiséget – a
Sok ország küzd a túlturizmus negatív hatásaival, de talán egyik sincs akkora bajban, mint Spanyolország. A mediterrán térség legnépszerűbb országa egyre nehezebben viseli a látogatók számának folyamatos emelkedését, ezért most drasztikus lépésre szánták el magukat: a hírek szerint több mint 65 ezer Airbnb-n meghirdetett szálláshelyet ugyanis egysz
A vállalatok mesterséges intelligencia eszközöket vetnek be a Trump-féle vámintézkedések hatásainak kezelésére és ellátási láncaik optimalizálására - számolt be a Cnbc.
Újabb Somos Renátára jellemző szituáció a második évad harmadik részében. A spontánnak tűnő jelenetet nem bízták a véletlenre, előre megtervezték. Gáspár Kata évekkel ezelőtt hónapokig rúdtáncolt, így nem ismeretlen számára a terep. A színésznő távozik a sorozatból a 3. évadra, így valószínű többször nem látjuk majd Reniként a rúdon.
Csütörtökön adta át a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a “Megbízható munkaadó” díjakat. Ezzel olyan vállalatokat jutalmaznak, amelyek példaértékű és megbízható módon gondoskodnak munkatársaik munka- es életkörülményeiről. A 40 kitüntetett munkaadó között olyan ismert és nagy cégek szerepelnek, mint a Siemens, a dm, a Lidl, az Aldi vagy az
Trump 50%-os vámot helyezett kilátásba az Európai Unióval szemben június 1-től, ami súlyos csapást jelenthet a luxusipar és az alkoholgyártók számára. A bejelentés hatására estek az európai részvényárak, a francia CAC40 index 3%-kal, az LVMH részvényei pedig 8%-kal zuhantak - tudósított a Forbes.
Újabb Somos Renátára jellemző szituáció a második évad harmadik részében. A spontánnak tűnő jelenetet nem bízták a véletlenre, előre megtervezték. Gáspár Kata évekkel ezelőtt hónapokig rúdtáncolt, így nem ismeretlen számára a terep. A színésznő távozik a sorozatból a 3. évadra, így valószínű többször nem látjuk majd Reniként a rúdon.
Ha valaha is kétségeid voltak afelől, hogy növényi étrenden lehet-e izmot építeni, akkor most kapaszkodj meg: egy friss kutatás szerint az izomzatodat egyáltalán nem érdekli, honnan jön a fehérje – csak kapjon belőle eleget.
Az egész évben kellemes időjárás és a közvetlen repülőjáratok miatt Ciprus már régóta a strandolni vágyók kedvenc úti céljának számít. A sziget partjai kellően változatosak ahhoz, hogy az ide érkező turisták egyéni ízlésének is megfeleljenek, így a zafírszínű, kristálytiszta vizű, rejtett öblöktől kezdve a családbarát helyszínekig mindenki megtalál
A héten töltötte a 77. életévét Dolly, aki extra mozgással készül a Hungária duplázásra. Az énekesnő azt is elárulta, melyik az az étel, amely nélkül nincs születésnap és azt is megtudtuk, mit csinál közvetlenül azelőtt, hogy színpadra lépne.
A Jászai Mari-díjas színművész, Horányi László sokáig féltette a zenei pályától lányát, Horányi Julit, a nagyszerű X-Faktoros szereplés után aztán kiderült, felesleges minden aggodalom. Az énekesnő nemcsak dalaival lopta be magát a közönség szívébe, hanem színházi alakításaival is, emellett pedig küldetésének tekinti, hogy segítsen minden női előad
A jobboldal egyik kedvenc ellenzéki megmondóembere egy gyorsvonat lendületével szállt bele mindenkibe, aki görbe tükröt mutatott a magyar Harcosok Klubja tagjainak.
A náci lágerőrt a belseni tárgyaláson halálra ítélték. Huszonkét éves volt, amikor kivégezték – a legfiatalabb, aki a nácik közül a legsúlyosabb büntetést kapta.
Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb kulturális háborút indított – ezúttal a népszerű nyugati filmek és sorozatok ellen. Szeptember 1-jétől életbe lép Oroszországban egy új törvény, amely megtiltja a "childfree", azaz a tudatos gyermektelenség eszméjének pozitív színben való feltüntetését. A szabályozás célkeresztjébe olyan világszerte ismert alkotás
Május 20-án a Széchenyi István Egyetemen 89 ösztöndíjas mutatta be kutatásait a technológia és társadalom kihívásairól. Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program keretében hallgatók és fiatal oktatók innovatív eredményeiket ismertették, a témák a digitális transzformációtól a fenntarthatóságig terjedtek.
Kekszes dobozból kisorsolt törvényjavaslatokat is naprendre tűznek az új-zélandi parlamentben, hogy minden képviselőnek legyen esélye a saját előterjesztésre, függetlenül kezdeményezése támogatottságától.
A monszunesők nyolc nappal a szokásosnál korábban érkeztek meg India legdélebbi államába, Keralába, ami enyhülést hoz a hőhullám után és javítja a mezőgazdasági kilátásokat.
2025. május 23-án, Budapest Xvii. kerületében nyílt meg – több mint 5 hektáron – az Egger Csoport első magyarországi Timberpakja. A telephelyen a kezeletlen fahulladékokat nemcsak a gyártóktól, logisztikai szolgáltatóktól és építést-bontást végző cégektől veszik át, hanem a lakosság számára is gyűjtőhelyként szolgál. És hogy mi lesz a sorsa a fahul
Látványosan erősödik a BYD autómárka pozíciója a magyarországi újautó-piacon, az idei első négy hónap kiemelkedő eredményeket hozott, és ez az év további részében tovább javulhat a márkakereskedői hálózat intenzív bővülésével, amit erőteljes modellkínálattal támogat meg a NEV (New Energy Vehicle - új energiával hajtott jármű) szegmensben élen járó