Edward Norton nem csupán a karrierjében, hanem a magánéletében is nagy sikereket ért el: boldog családot tudhat a magáénak, meseszép feleségéért pedig pedig éppoly nagy szenvedéllyel rajong, mint szerelmük hajnalán.
Mindenekelőtt fontos tisztában lenni azzal, hogy a Jelenlét egy Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztési program, amely átfogóan segíti Magyarország hátrányos helyzetű településeinek a felzárkóztatását, a szociális és gazdasági kapcsolatok erősítését, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését. Ennek a programnak keretein belül v
Május 14-én indult a menet, amit azért hirdettek meg, mert Orbán elismerően beszélt a szélsőjobboldali román elnökjelöltről, aki azóta elvesztette a választást.
A hannoveri közigazgatási bíróság megerősítette a digitális adatvédelmi szabályokat Németországban, kimondva, hogy a weboldalaknak egyértelmű és valódi választási lehetőséget kell biztosítaniuk a felhasználók számára a cookie-k elfogadásával kapcsolatban - tudósított a Techspot.
Borzalmas tragédiába fordult a törökországi családi nyaralás. A kétgyermekes anya tisztázatlan körülmények között meghalt az egyik helyi kórházban. A férj ezután iszonyatos felfedezést tett.
Ha a jogszabályt jelenlegi formájában fogadják el, akkor "Brüsszelben" nem fognak habozni, hogy megtegyék a szükséges lépéseket. Kérik, hogy a sajtótervet tegye a kormány "ad acta".
Az elmúlt évhez képest nagyobb ütemben nő az elektronikus aláírások száma, az idén az első négy hónapban a Microsec annyi új elektronikus aláíró tanúsítványt bocsátott ki, mint tavaly összesen.
Minden tizedik ember az LMBTQ-közösséghez tartozik Magyarországon is, szüleik, hozzátartozóik száma ennek többszöröse lehet. Deutsche Welle-videóriport arról, miként élik meg a szülők, amikor a gyerekük coming utol.
Egy üldögélésre alkalmas kerti rejtekhely remek alternatíva, ha szabadtéren szeretnénk pihenni vagy szórakozni. Néhány kreatív ötlet és a szívós, kevés gondoskodást igénylő muskátli kombinációja igazi kerti paradicsomot teremt már tavasztól őszig.
Nyolc vádlottat ítéltek el a 2016-os fegyveres rablás ügyében: négyük nyolc évig terjedő, jobbára felfüggesztett börtönt kapott, két embert pedig felmentett a bíróság.
Ki mondta, hogy a luxus sokba kerül? Egy kis kreativitással, némi újrahasznosítással és jól eltalált részletekkel a legkisebb erkélyből vagy teraszból is varázslatos, pihentető kuckót hozhatsz létre – anélkül, hogy kiürülne a pénztárcád. Ebben a cikkben olyan ötleteket gyűjtöttünk össze, amelyekkel olcsón, de stílusosan alakíthatod át a kültéri ter
Az egyik legnagyobb amerikai pulykatermelő kivonulását fontolgatja, mivel a madárinfluenza és az emelkedő költségek iparági válságot idéztek elő, ami akár pulykahiánnyal is fenyegethet.
Rettegés fogta el a baloldalt, amikor meghallották Orbán Viktor legújabb kezdeményezését, hogy a jobboldal elfoglalja az internetes teret is. Van félnivalójuk!
Egy nyilvános cégadat lett az újabb frontvonal a kultúrharcban: a Mandiner nekiment Bödőcs Tibornak, amiért 167 milliós osztalékot vett ki saját cégéből. A humoristát "rommá kereső diktatúraellenes celebként" állítják be, miközben művészek, véleményformálók és közéleti szereplők sorra állnak ki mellette. Szóval, dagad az ügy.
David Nesbitt, a Jaguar Land Rover globális digitális igazgatója a BME x JLR TechDays programsorozatán a szoftver által vezérelt járművek jövőjéről beszélt. Kiemelte, hogy a szoftver nem határozza meg az autó képességeit, hanem új szolgáltatások gyors bevezetését teszi lehetővé, és az autó a személyre szabott mobilitási ökoszisztéma kulcseleme lesz
A nyári hónapokban nemcsak az időjárás változik, hanem a parfümválasztás szempontjai is. Ilyenkor jellemzően a könnyed, friss, de tartós kompozíciók kerülnek előtérbe: olyan illatok, amelyek képesek alkalmazkodni a napi ritmushoz, és estére is megőrzik karakterüket.
Szombat délelőtt átlépte az országhatárt Magyar Péter, és a tervek szerint kora délután eléri Nagyváradot. A Tisza Párt elnökének vállalása az volt, hogy másfél hét alatt 300 kilométert gyalogol a külhoni magyarokért, a béke és az összefogás jegyében, a szimpatizánsai kíséretében.
Jelentős forgalmi akadályokra kell számítani az M1-es autópályán és az M0-s körgyűrűn, ahol több helyszínen is korlátozások nehezítik a közlekedést - írta meg az Útinform.
Június elején indul a Vízi Ring országos vízitúra-sorozat, amelynek fő eseményét, a Balaton-átevezést a tervek szerint július 12-én rendezik. A tíz állomásos kihíváshoz bárki csatlakozhat saját vízi járművével akár felfújható kajakkal, kenuval vagy egy házilag barkácsolt eszközzel is.
Látványos kampánnyal biztatja nagyobb körültekintésre a közlekedőket a rendőrség, mely végre emészthető formában ad át olyan, a kulturált közlekedők számára evidens információkat, mint például hogy az utak nem küzdőterek.
Egyre többen keresnek természetes és hatékony eszközöket a stresszkezelésre, immunerősítésre és a mentális jóllét támogatására, így a hidegterápia, vagyis a jéghideg vízbe mártózás is biohackingnek számít. Bár évszázadok óta ismert módszer, mostanában új lendületet kapott. Kihívásból sokaknak napi rutin lett egy edényben jeges vízbe áztatni az arco
Az Oszakai Világkiállítás nemcsak inspirál, hanem utakat is mutat, cselekvésre is ösztönöz - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton a világkiállításon, megnyitva a magyar nemzeti napot.