Ha a rosszabb hangulat és a depressziós időszak nem múlik, akkor érdemes néhány hormon szintjét ellenőriztetni, hiszen endokrin probléma is okozhatja panaszt.
Változékony, gyakran csapadékos lesz az időjárás a jövő hét első felében, többfelé lehet élénk, erős a szél és a hőmérséklet csúcsértéke is mindössze 15-20 Celsius-fok között alakul. A hétvégére azonban csökken a csapadékhajlam és ismét sok napsütésre lehet készülni, bár továbbra is csak 13-18 fok várható a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroM
30 versenyző páros ERC1-ben, 14 páros ERC3-ban, és további 23 duó ERC4-ben. Ennyi nevezés érkezett a VI. Rally Hungary-re, amit a tavalyi évhez hasonlóan a Veszprém környéki murvás gyorsaságikon rendeznek meg május 9-11 között. A hazai rali EB futamunk ismét pénteken veszi kezdetét egy kvalifikációval, majd shakedownnal, amik ezúttal Hajmáskéren le
Végső soron az orosz népnek kell döntenie arról, hogy ki vezesse majd Vlagyimir Putyin után az országot - derült ki abból a beszélgetésből, amelyet az orosz elnök Szaida Medvegyevával és Pavel Zarubinnel folytatott a vasárnap bemutatott Oroszország. Kreml. Putyin. 25 év című dokumentumfilmben.
A közelgő pápaválasztás iránti érdeklődés új lendületet kapott a Ralph Fiennes főszereplésével készült Konklávé című film sikere nyomán, amely Robert Harris 2016-os bestseller regényén alapul. A történet részletesen mutatja be, hogyan gyűlnek össze a világ különböző pontjairól érkező bíborosok a vatikáni Sixtus-kápolnában, hogy megválasszák a katol
Alexander Dobrindt leendő német belügyminiszter hivatalba lépését követően haladéktalanul el akarja rendelni a határvédelem szigorítását az illegális bevándorlók fokozott elutasításával. Ehhez azonban a rendőrségnek máris volt néhány szava.
Összefoglalóként felállítok egy kronologikus sorrendet, amely mutatja a közösségi kertek megvalósulását az első szezonban. Természetesen minden kert egyedi, a megvalósulásuk is eltér, de a főbb mérföldkövek mindenhol ugyanazok.
Tengeri mentési szakértők vasárnap megkezdték a 2024 augusztus 19-én, Szicília partjainál elsüllyedt Bayesian kiemelését a tengerfenékről. A folyamat várhatóan hosszadalmas lesz, és tartogat néhány technikai kihívást.
A klímaváltozás hatása a bolygónkra már most is érezhető, de talán az élelmiszerbiztonság kérdése az, ami az egyik legnagyobb kihívást jelenti a jövőre nézve. Az éghajlati változások következményeit nem csupán az ökoszisztémák megsínylik, hanem a mezőgazdasági termelés is rendkívüli nyomás alá kerül. Ez pedig hosszú távon kihat az élelmiszerek elér
Volt minden: szavazati jog megvonása, alkoholfogyasztás, kampánycsendsértés – de olyat is jelentettek, hogy elhunyt személyek nevei szerepeltek a választási listákon.
A brit What Car? magazin azt mérte fel, hogy olvasóik mennyire elégedettek a legfeljebb öt évvel ezelőtt vásárolt dízel üzemű autójukkal. A legutóbbi, 2025. februári információk szerint a dízelmotoros autók a teljes forgalomnak már csak 9,7 százalékát teszik ki – egy évvel korábban 13 százalék fölött volt az arányuk, ám még az is megdöbbent
Az angyalföldi együttes kikapott idegenben a Szentlőrinctől, így három fordulóval a másodosztályú bajnokság zárása előtt megint nem áll feljutó helyen.
"Ekkor jött a képen is látható nagyon bátor homofób, aki miután kitépte a kezemből a zászlót, válogatott szidalmak közepette próbált lelépni vele" - írja a Monentum elnöke egy debreceni tüntetésükről és a szivárványos zászlókitűzéséről.
A Donald Trump elnök által kezdeményezett, majd részlegesen felfüggesztett vámok árnyékában különösen érdekes és fontos lehet az Európai Unió vezető nemzetgazdasága külgazdasági kapcsolatainak, s azon belül az Egyesült Államokkal lebonyolódó áruforgalmának vizsgálat alá vétele.
Visszatér a tavaszi, csapadékos időjárás az előttünk álló héten, napközben 15-20 fok lesz a legmelegebb, hajnalonta pedig akár nulla fok is lehet a hét második felében. Eső is várható a hét első napjaiban, sőt, jégeső is jöhet.
Leni Klum és világhírű édesanyja, Heidi a minap New Yorkban gáláztak, a vörös szőnyegen pedig mindketten tiszteletüket tették, ám míg a 21 éves szépség káprázatos volt, addig szupermodell anyja most nagyon mellélőtt, már ami az outfitjét illeti.
Az amerikai gazdaság helyzetével kapcsolatban Trump kifejtette, hogy átmeneti időszak zajlik, aminek része a vámok bevezetése, és amelyek célja, hogy növeljék az ország bevételeit.
Ma világszerte ünneplik a filmrajongók a Star Wars-napot, amelynek mottója: „May the 4th be with you” – egy szójáték az ikonikus „Az erő legyen veled!” („May the Force be with you”) mondatra. Magyarországon is számos közéleti szereplő és intézmény csatlakozott az ünnepléshez, különféle módokon tisztelegve a Csillagok háborúja univerzuma előtt.
A főváros felé vezető oldalon történt balesethez a füzesabonyi hivatásos tűzoltók vonultak. A karambolban négy jármű volt érintett, az egyik hibridhajtású, a gépkocsikban összesen tizennyolcan ültek. A helyszínre mentő is érkezett. A baleset miatt a sztráda érintett szakaszán csak a leállósávban halad a forgalom, torlódásra kell számítani. Tov
Hogyan foglalj szállodai szobát? A legtöbben online vagy utazási irodán keresztül intézik, de van, aki a hotelt közvetlenül is felhívja. Bármelyik módszert is választod, ezt a három kérdést mindenképp tedd fel, mielőtt igent mondasz a szállásra.1. Közel van a szobám valamilyen építkezéshez?A legtöbb szálloda időről időre felújításokat és kisebb áta
A második fordulóba való továbbjutásért nagy volt a küzdelem: a függetlenként induló főpolgármester szűken, de beelőzte a koalíció jelöltjét, így ő a másik továbbjutó.
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 767,89 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt szerdán, a háromnapos kereskedési héten. A részvénypiac forgalma az előző heti 67 milliárd forintról 42,013 milliárd forintra mérséklődött a háromnapos kereskedésben, a vezető részvények csökkentek.
Amikor a nyári hőség elviselhetetlen forróságot hoz magával, semmi sem frissíti fel annyira a testet és lelket, mint egy tökéletesen elkészített házi limonádé. A limonádé nem csupán egy ital, hanem egy igazi élmény, amely képes hangulatodat is azonnal csillapítani. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan készítheted el otthon az egyik legkedveltebb nyári
Hagyományosan rántással, habarással vagy keményítővel sűrítjük az ételeket, amit ma távoli tájak növényi anyagai is kiegészíthetnek, helyettesíthetnek. Van választék bőven.
Az orosz elnök szerint Oroszország 2014-ben nem hagyhatta, hogy a Krím népét kettészakítsák, még akkor sem, ha nyugati szankciókat helyeztek ellene kilátásba.
Az ásványvíz fogyasztásnál érdemes odafigyelni. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy ki melyik ásványvizet fogyasztja! Sőt, érdemes váltogatni is a vizet!
A jó eséllyel Putyint is maga mögött tudó George Simion körülbelül 10 százalékponttal előzhette meg a két centrista jelöltet, Nicușor Dan bukaresti főpolgármestert és Crin Antonescut, akit a kormányzó pártok indítottak. A második helyezés sorsa egyelőre nem dőlt el.
Tóth Zsolt nemcsak a magasban érzi otthon magát, hanem a vállalkozásban is. A ProShine vállalkozója a Cápák közöttben egy különleges, Magyarországon egyedülálló megoldást mutatott be: ipari drónnal végzett épülettakarítást, amellyel nemcsak az életveszélyt csökkentik, de a költségeket is megfelezik. A ProShine Hungary társtulajdonosa 10 millió fori
Egy környezetbarát, mesterséges intelligenciával működő gyerekruha-csere rendszerrel robbant be a Cápák közé a Ruhacsúszda csapata, és rögtön el is csábították Balogh Petyát. A havi 3000 forintos előfizetéssel működő szolgáltatás már európai terjeszkedésre készül, de a valódi ereje a rendszerben rejlik. Nézd meg, mi történt az üzletkötés után!
A házigazda Berettyóújfalu nyerte a férfi futsal Magyar Kupát, miután a négyes döntő vasárnapi fináléjában hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Veszprémet.