A modern pénzügyi piac megköveteli a résztvevőktől, hogy folyamatosan figyeljenek a részletekre, gyorsan elemezzék a beérkező információkat, és magabiztosan hozzanak döntéseket. Különösen fontossá válik egy megbízható partner jelenléte, aki kényelmes környezetet teremt az elemzéshez, tervezéshez és a stratégia kidolgozásához.
A most megnevezett páros ugyan szerepelt már együtt több nagyszabású showműsorban is, de ilyen felállásban még nem láthatták őket Magyarországon. Folytatják a szereplők toborzását is, és hamarosan a zsűrit is bejelentik.
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját. Az elmúlt hét és fél évtizedben utasok százmilliói és repülőgépek milliói fordultak meg a ferihegyi futópályákon és terminálépületekben, a légikikötőt több ízben is Európa legjobbjának választották az utasok vél
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) idén is kiemelt figyelmet fordít a turizmus növekedésével párhuzamosan emelkedő kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységek ellenőrzésére. A szezonális témavizsgálat során a hatóság munkatársai a turisták által leginkább látogatott helyszínek vendéglátóipari egységeit, a rendezvényekre kitel
Hamarosan kezdődik az amerikai kamatdöntő ülés, egy olyan helyzetben, amikor mindenki a vámháború gazdasági hatásait próbálja találgatni, miközben az amerikai jegybank függetlensége is folyamatos támadás alatt áll. A 8 órakor kezdődő kamatdöntésről és az azutáni sajtótájékoztatóról ebben a cikkben élőben tudósítunk.
Az éjszakai vonatjáratok egyre nagyobb teret nyernek Európában: a korábban megszűnt járatok közül több is visszatér, mellette pedig folyamatosan jelentik be az új útvonalakat, hatékony és környezetbarát közlekedési alternatívát kínálva. A visszatérők közé tartoznak majd azok a vonatok is, amelyek Svédországból indulva egészen a svájci Alpokig közle
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39–24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
Mind április havi átlagban, mind 2025 első négy hónapjának átlagában a Tv2 volt a legnézettebb csatorna a fő kereskedelmi korcsoportban (A18-59), teljes napon és főműsoridőben egyaránt – adta hírül a médiavállalat. A nézettségi versenyt a teljes lakosság körében (A4+) is a Tv2 nyerte áprilisi és első négy havi átlagban is. Áprilisban a Tv2 legsik
Fotó: EnBW honlapja Az elektromobilitás előnyeiről és hátrányairól szóló számos vita az elektromos autók töltési lehetőségei körül forog. Ha hinni lehet a politikusoknak és a helyieknek, akkor a németországi töltési infrastruktúrát gyorsan bővíteni kell. Az Automobilwoche és az Elvah adatszolgáltató együttműködésében készült új elemzés azonban más
Ritkán látni, pláne hallani őket együtt, Bochkor Gábor lánya, a nemrég nagykorúvá vált Nóra szerdán elkísérte édesapját a Retro Rádió stúdiójába, és bár nem szerepelt aktívan az adásban, a hallgatók így is rajongással fogadták.
Egy új, vibe-coding szoftver létrehozására kötött együttműködést az Apple és az Anthropic. A hír forrása szerint a projekt nem mást, mint az Xcode, az Apple alkalmazás-fejlesztő szoftverének felújítása.
Kiemelt biztonsági intézkedések vannak érvényben Rómában a pápa-választó konklávé idején. A Szent Péter bazilika és környéke továbbra is a legjobban őrzött rész. A helyszínről Kukaj Zsuzsanna tudósított.
Az Egyesült Államok nyitott a további közvetítésre Oroszország és Ukrajna között – nyilatkozta az amerikai alelnök szerdán, ugyanakkor megerősítette, hogy ha nincs előrelépés, az amerikai fél kiszállhat a békefolyamatból.
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
Nem változtatott a kamatokon a jegybank, azonban a kamatpályával, a jegybank függetlenségével és a vámháború gazdasági hatásaival kapcsolatban továbbra is rengeteg a nyitott kérdés. A jegybank magasabb kockázatok lát az inflációra és a gazdaságra nézve itt.
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési lehetőséghez jut - derül ki az Etele Plaza friss kutatásából. A fogyasztók több mint fele legalább havi rendszerességgel vesz részt nyereményjátékokban, és jelentős részük nyert már 50.000 forintnál értékesebb ajándékot. A legvonzóbb nyeremény a vásárlási utalvány.
Magyar Péter nyílt levélben üzent Manfred Webernek, az Európai Néppárt elnökének. A levél témája Ukrajna uniós csatlakozása, és azért kereste fel a politikust, hogy kifejtse, hogy bár a TISZA Párt támogatja a szolidaritást Ukrajna Oroszország elleni harcában, nem ért egyet a gyorsított eljárásban történő csatlakozással.
Magyar Péter hétfőn beszélt arról, hogy hozzá került egy dokumentum, amely szerinte "az Orbán-kormány őszödi beszéde" lehet. A TISZA Párt elnöke egyelőre nem árult el konkrétumokat az anyagról, de erősen sejttette, hogy a kormány békepolitikájával kapcsolatban vannak értesülései. Szerdán nap közben megosztott egy videót a közösségi oldalán, amely s
Rendkívül fontos a mirigyes bálványfa elleni védekezés, mivel ez a gyorsan terjedő fafaj a természeti környezetre, az erdő- és mezőgazdálkodásra egyaránt káros hatással van.
Kitart a lendület a tavaly újra beinduló lakossági hitelezésben az Ersténél. Az idei első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a másfélszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya, míg a személyi kölcsönöknél 31 százalékos a növekedés. A hitelállomány mellett a megtakarítások is gyorsan nőnek. A magyarországi E
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt Varga Zoltánnal, az egyik legnagyobb hazai hírportált, a 24.hu-t működtető és több más médiumot is kiadó Central Médiacsoport tulajdonosával szemben különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés miatt. Varga ügyvédje szerint az üzletember nem követett el törvénytelenséget.
A Tisza Párt elnöke szerint egy titkos dokumentum alapjaiban írja át a kormány békepolitikai narratíváját. A nyilvánosságra hozatalt holnap 9 órára ígéri.