Ez a filléres trükk csodát tesz a flamingó virágoddal hetente egyszer, és máris burjánzik A flamingóvirág (Anthurium) egy látványos, trópusi eredetű szobanövény, amely élénk színű, viaszos virágaival és fényes leveleivel díszíti az otthonunkat. Ahhoz, hogy egész évben virágozzon, nem szükséges költséges tápoldatokat vásárolni; egy egyszerű, házi ké
Oscar Piastri és Lando Norris eddig hangoztatta, most bizonyíthatja is: képesek tisztán küzdeni egymással. Főnökük szabad küzdelmet ígér és bízik a versenyzőiben. Túl naiv lenne?
Lemondott a Cseh Köztársaság igazságügyi minisztere Pavel Blažek, miután kiderült, hogy a minisztérium 480 Bitcoint – azaz mintegy 1 milliárd cseh koronát, vagyis több mint 45 millió dollárt – fogadott el adományként egy korábban elítélt személytől, Tomáš Jiřikovskýtól. Az eset nagy port kavart, mivel Jiřikovský korábban négy évet töltött börtönben
A nyári hónapokban előforduló jégeső, különösen a nagy méretű jégdarabok formájában, komoly kihívást jelenthet mindennapi életünkben. Az ilyen viharok komoly fenyegetést jelentenek otthonainkra, kertjeinkre, és ami talán a legaggasztóbb, gépjárműveinkre. Egyetlen jégeső során is jelentős károkat szenvedhet el az autód, ami nemcsak értékcsökkenést e
A nyári szezon beköszöntével újra előkerülnek a bográcsok és szabadtéri főzőalkalmatosságok. A klasszikus magyar bográcsételek mellett érdemes kipróbálni a kevésbé ismert fogásokat is, mint például a nyárlőrinci tutajost, ezt az egyszerű, de rendkívül ízletes hagyományos ételt - írja a Pénzcentrum.
A szezon elejétől az volt a csapat célja, hogy történelmet írjon - mondta Luis Enrique, a Paris Saint-Germain labdarúgócsaptának vezetőedzője szombaton késő este Münchenben, miután együttese a döntőben kiütéses, 5-0-ás győzelmet aratott az Internazionale felett, s ezzel a klub története során először megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját.
Az időszerű növényvédelmi teendők között jelenleg a kalászos gabonák védelme élvez még mindig elsőbbséget. Június első hetére a beköszöntő nyárias időjárás egyes búza- és árpaállományokban a már jelen lévő kórokozók robbanásszerű felszaporodását is előidézheti, amelyre esetlegesen készülni kell.
A keresztyénség nem a tökéletes, a hibátlan, hanem a szolgáló emberek útja, azoké, akik tudják, hogy ajándékba kapták az időt és az életet, mondta a miniszter.
Az Ifjúságkutató Intézet friss kutatása szerint a fiatalok a gyorséttermi ételek helyett inkább otthon főznek, igaz, nem napi szinten. Étterembe csak tizedük jut el.
A honvédelmi miniszter egyik cége tavaly több mint 1,3 milliárdos nyereséget hozott. A másik vállalkozása viszont továbbra is veszteséges, és már évek óta negatív a saját tőkéje.
A keresztyénség nem a tökéletes, a hibátlan, hanem a szolgáló emberek útja, azoké, akik tudják, hogy ajándékba kapták az időt és az életet, az erőt és a képességet arra, hogy azt valamilyen formában tovább ajándékozzák – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Nyíregyházán. Gulyás Gergely a 930 millió forintos beruházással kia
Oroszlán Május 29, és 31 között akár egy olyan emberrel is megismerkedhetsz, akit eddig ismertél, de csak baráti, ismerősi szinten. Habár a randevúkon elvagytok, és igyekeztek mindketten a másik társaságát keresni, valamiért mégis azt érzed, hogy nem klappoltok egymáshoz. Hiába minden szép szó, sármos mosoly, vagy elbűvölő szempár, ha nem igéz meg
Az izraeli hadsereg (IDF) megerősítette, hogy egy korábbi légi csapásban, mintegy három héttel ezelőtt, életét vesztette Muhammad Szinvár, az iszlamista Hamász terrorszervezet katonai szárnyának vezetője.
Három hónap alatt több mint 3500 kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárás indult a Delta Program keretében, miközben jelentős mennyiségű drogot és készpénzt foglaltak le. A hatóságok célzott fellépése kiterjedt a nagyobb bűnszervezetekre, az iskolai megelőzésre és a nyári időszak kiemelt kockázataira is.
Bár az ingatlanárak az elmúlt években jelentősen emelkedtek, a magyarok összjövedelme ennél is nagyobb mértékben nőtt – derült ki Sebestyén Géza közgazdász elemzéséből.
A szezon elejétől az volt a csapat célja, hogy történelmet írjon - mondta Luis Enrique, a Paris Saint-Germain labdarúgócsaptának vezetőedzője szombaton késő este Münchenben, miután együttese a döntőben kiütéses, 5-0-ás győzelmet aratott az Internazionale felett, s ezzel a klub története során először megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját.
Falusi Mariann imádta Lang Györgyi szabadszájúságát és bevállalós természetét, ám a túlzott őszinteség sokszor visszaütött a Pa-Dö-Dő zenekarra. Számtalanszor kerültek kínos vagy éppen vicces helyzetekbe Lang Györgyi meggondolatlanságai miatt.
Lengyelországban vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amely döntően befolyásolhatja az ország politikai irányát és uniós kapcsolatait. A liberális, EU-párti Rafał Trzaskowski és a konzervatív, PiS által támogatott Karol Nawrocki csap össze a posztért. Az új elnök kulcsszerepet játszhat abban, hogy a Tusk-kormány meg tudja-e valósí
A vizsgaidőszak sok stresszel és nehézséggel járhat, annak érdekében, hogy zökkenőmentesen tudj teljesíteni, érdemes beiktatni a szunyókálás tudományát is. Mégis hogyan? Eláruljuk!
Az emberi agy lenyűgöző működésének egyik érdekes aspektusa, hogy ugyanazok az agyi részek aktiválódnak, amikor erősen addiktív anyagokat, például kokaint fogyasztunk, mint akkor, amikor szexuális együttlét során élményeket szerzünk. Mindezek ismeretében talán meglepő, hogy számos házasság mégis szexmentessé válik egy idő után. De vajon mi lehet en
A tavaszi munkák velejárója a rengeteg zöldhulladék, ami felgyülemlik a kerti munkák során. A kert rendezésekor általában esztétikai okokból szabadulunk meg ettől a hulladéktól. Sokak számára kézenfekvő megoldás ilyenkor, hogy a kertben gyújtanak tüzet és égetik el a zöldhulladékot. Felmerül a kérdés, szabad-e vagy nem szabad, ha szabad, akkor miko
A mindig nagy érdeklődésre számot tartó budapesti belvárosi ingatlanpiac továbbra is élénk, annak ellenére, hogy a külföldi befektetők száma csökkent az aranyvízum elmaradása miatt. Ben Ezra Orran, a Central Home szakértője szerint jelenleg az V. és VIII. kerület mutatja a legnagyobb aktivitást az adásvételek terén, míg újépítésű ingatlanokban
Orbán Viktor bejelentésre készül, amelyről egy Instagram-videóban tett utalást, és Ben Shapiróval való beszélgetésére is céloz. A miniszterelnök a CPAC Hungary megnyitóján négypontos tervet ismertetett, amelyben szembeállította a liberális és a hagyományos, keresztény alapokon nyugvó Európa jövőképét. Orbán szerint Brüsszel háborúpárti, míg ő a bék
Szaúd-Arábia és Katar közösen nyújt pénzügyi támogatást a szíriai állami alkalmazottaknak, jelentette be Faisal bin Farhan Al-Saud szaúdi külügyminiszter Damaszkuszban a Reuters szerint.